Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)
1998-10-14 / 28. szám
sejteni kezdtem, mi lesz a novdr leckeje. S lgy is lett. A pajti fogta a konyvet, es sokatmondo abrazattal indult kifele a szobabol. Abban a pillanatban kiugrottam az agybol, s a folyoson termettem, a noverszoba kozeleben. Masik tarsam is kovetett. A vilagert se hagytuk volna ki a lehetoseget, hogy a „figyelmesseg” melle csatolt szoveget is halljuk. A nover indult kifele, epp akkor allt meg az ajtdban, amikor betegtarsunk is odaert. Ekkor a pajti lekapta dt a tiz kormerdl. Mosolyogva nyujtotta fele az okos kis konyvet, mondvan, bucsuajandek. A noverke tessekelte ot befele, de az nem allt kotelnek. Egy lepest se mozdult az ajtotol. Szandekosan itt kezdett ra a dumara, hogy mi is jol halljuk. Kicsit kellemetlenul ereztem magam, el is felejtettem, hogy legalabb egy hete varom ezt a pillanatot. A masik oregre ra se mertem nezni, attol feltem, tekintetiink elarulna a cinkossagot. A faliujsagot bamultam, amit napjaban hatszor is vegigolvastam, hat most ugy tettem, mintha epp most fedeztem volna fol. A fulem, persze, jol hegyeztem, s a szemem sarkabol figyeltem a bucsuzkodokat. A pajti, miutan atadta a konyvet, kezet nyujtott a novernek, s elkezdte mondokajat:- Kedves noverke, halasan koszonom a gondoskodast, a segitseget, amit bajomban nyujtott, es a biztato szavakat, amikor ketsegbeestem. A noverke igencsak zavartnak latszott. Eloszor elontbtte a pir, aztan kezdett minden szin kimenni belole, s lassankent olyan lett az area, mint a betegeke mutet utan. Pajtikam nem engedte el a kezet. Kedvesen mosolygott ra, s ugy tunt, minden szavat komolyan es oszinten gondolja. A noverke nagy nehezen ennyit nybgdtt ki:- O, hat ez termeszetes.- Lehet, hogy termeszetes - folytatta az a kope pajti, s meg mindig szorongatta szegenykdnek a kezet de a beteg szamara sokkal tobbet jelent. Minden kedves szo, minden biztato mosoly feler egy-egy fajdalomcsillapitoval. Vegeredmenyben ez jarult hozza leginkabb a gyogyulashoz. Meg egyszer szivbol koszonom, es tudnia kell, hogy nagyon halas vagyok. Utoljara jol megrazta meg a nover kezet, aki addigra mar levegot is alig birt venni, s a hangzatos bucsu utan nem folytatta utjat arrafele, ahova az elobb indult, hanem visszament a noverszobaba, s magara zarta az ajtot. Mi meg visszavonultunk az agyunkba, s azon tanakodtunk, nem volt-e mindez tul sok a szamara, mert az mar egyszer biztos, hogy aligha akadt eddig barki, aki az 6 gondoskodasaert koszbnetet mondott volna. Hat meg ilyen mezes-mazas, megis oszintenek hangzo szavakkal. A legfdbb gondunk az volt, hogy a nover valoban komolyan vette-e a halalkodast, vagy netan atlatott a szitan. A nap folyaman aztan feny derult a „lecke” hatasara. A noverke arcardl eltiintek a merev vonasok. Eppenseggel nem szorta a mosolyokat a betegek fele, de odafigyelt rajuk, s amint felrevonult, csendben a gondolataiba melyedt. FIALA ILONA (a szerzo es M. Nagy Laszlo illusztracios felvetele) Az osi Kosztolanyi csalad sirboltja utan kutattam Nemcsenyben (Nemcinany, Aranyosmaroti jaras), mivel nagyon szep sorokat olvastam a dinasztia egyik utodjarol a Juran Vidor altal szerkesztett Vadaszlapban, amely kereken hatvan esztendovel ezelott jelent meg. A csalad Trnka nevu erdesze ezeket irta: „Kosztolanyi nagybirtokos ur halala elott azt kivanta, hogy a koszoruba kossek bele az utolso legszebb trofeajat, az utolso tavaszon lott szalonkak vadaszatanak eredmenyet. Megtettem a nagy vadasz utolso kivansagat, aki soha tobbe nem jon kozenk a szep tavasz elso vendegeinek, a szalonkaknak fogadasara.” Nos, elindultam Nemcsenybe, hogy legalabb egy pillantast vessek a nemeslelku vadasz sirjara. Az utbaigazitas ugy szolt: a templom mellett keressem a temetot. Am a temetokertben nyoma sem volt a Kosztolanyi csalad sirboltjanak. Szerencsere eldkeriilt egy agg egyhazfi. Az erdo fele intett kezevel: ott a dombon van a Kosztolanyi csalad sirboltja. A templomdombon egy emlekoszlopra letterTM figyelmes, amelyen az alabbi felirat all: „Boh chce, aby sme zili. Eudia nie.” (Az isten akarja, hogy eljlink. Az emberek nem.) Az oszlopba vesett magbol szokkent virag az eletet szimbolizalja, meg azt, hogy azt ido elott senki ki ne olthassa. A meg nem sziiletett gyermekeknek allftottak itt emleket. Azon kezdtem morfondirozni, hogy negyven esztendovel ezelott mit is tudtam en a terhesseg muvi megszakitasarol? Nagyon keveset, hiszen abban az idoben a szexualis elet es a terhesseg megszakftasa tabutema volt. Akkoriban azt a filozofiat kovette a tarsadalom, hogy amirol nem beszeliink, az nines. Pedig abban az idoben is folytak muvi terhessegmegszakitasok, szepen csendben, azaz feketen... A torveny ugy szolt, hogy a terhesseget csakis betegseg vagy nehez szocialis helyzet eseten lehet megszakitani. Kesobb liberalizalodott a helyzet, es ktilonosen a leanyanyak - de azt sem mernem allitani, hogy csak a leanyanyak - eltek a lehetosseggel. Koztudott: az egyhaz akkor is, ma is hatarozott magzatvedelmet, abortusz elleni allaspontot hirdet. A Nemcsenyben felallitott emlekoszlop is ezt hirdeti: ne legyenek muvi terhessegmegszakitasok. Am ez csak hosszutavon erheto el, azaz kuszdbdlheto ki: az ifjusag modszeres szexualis felvilagositasaval, gondolkodasmodunk lepesrol lepesre tortend megvaltoztatasaval. Nem pedig elhallgatassal... Nem all szandekomban moralizalni, inkabb visszakanyarodnek a Kosztolanyi csalad keresett „sirboltjahoz”: fel oranyi kapaszkodo utan megtalaltam. Latvanya azonban nem volt felemelo. Egyetlen vaskereszt hirdeti a regmultat: ennyi emlekeztet Nemcsenyben az osregi dinasztiara. MOTESIKY ARPAD (a szerzo felvetelei) Kis seta Nemcsenyben EmJekoszlop... es vaskereszt
