Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)

1998-02-11 / 3. szám

a AgaA: aA/aa? ■ : : ta? c i" ■ ■■':< aa " ^ATAA A : ' . ■ . . : ; ll';:­X-.:n r:> , H-aA, A AAAA: ÁAA c:aAV;u' AAAJA A AAA A AA' 1AA A a-A A AAA: A . ./ a 1AA hlA aAAAA:.A AAA A . A- :::?A.jAaA:?aa ■ A ■ ? ■ a : A . a a : '' AA : A AW|;A:Bf:' a a BaaIA; a a A: ? : ' A-:a::- a A BA,A : AAVA: IaAA-v A: ■ A AB: ■ A an.a a Ara a. aa: ■ 1 ba ■ a : . ■ . ■ ■ ■ bán; a nemzetiségi többlet: a pozi­­aa ->a . áa-A .. a ■ AaaÁAA . : A a . a A A A A- a c ár a a a ■ a a a:a a közösség, ezért ebbe a munká­­áaa..a ■ : ' Aa.,aa; ; A A acAa'-’aAA A < a . BBAAA: aaaaa AA.a? a A a a . . ? AAa A a A. . .? aA aa egyeseket!), de a megsejtett cáfo­lat és az önmagát vizsgáztató igazságkeresés jellemezzen. Ez a legjobb biztosítéka az intellektuá­lis igényszint elmélyítésének es A: : . / . A a -,::.:?aa.::,' ? : : -a.. sége, szaktudása és embersége : ■ ■ A Magyar Népi Mozgalom a •• .• aArA:a aaAaa: a<>aa:a ■ aA-a-? iaAaaaal AAAAA:. sAajAab: a-aa:a- AA ’ tíf . , t! í kulturált A a A. várjuk. Lesz-e gyümölcs a fán? „A tudás fájának gyümölcse...“ Vitázó kedve ma csak kevés em­bernek van.S ha magyar pedagógus, akkor a helyzet inkább panaszra, mint vitára ösztönzi. Pedig nagyon kell a hitet adó és bátorító, az okos és eliga­zító szó. Az 1989-es lelkesedés már elszállt, a pedagógusok biztonságér­zete széttört. Kezd teret hódítani a csalódottság és a kiábrándultság. En­nek következtében pedig a közöny. Ebben a légkörben a bizalmatlanság és az ideges türelmetlenség dominál. A szakmáról beszélni nehéz Nehéz az iskolában a szakmáról beszélni, mert bárki bármit is mond, a tanítók egy része nem a logikus érve­ket, nem a helyzetelemzésből eredő valóság feltárását hallja ki, de inkább azt kutatja a szavak mögött, hogy „hát ezt aztán ki küldte ide, mit is akarhat tőlünk már megint“. A nagy nép­­nemzeti-nacionalista demagógiának ma már nincs hitele, kivéve azt a né­hány ostobát. A pedagógusok zöme már tudja: — az eszmék becsületét és a társa­dalmi értékrendet visszaállítani csak nehéz munka árán lehet; — a szülők bizalmát visszanyerni sokkal bonyolultabb, mint azt eljátsza­ni. Mert sajnos voltak, akik meghirdet­ték ezt meg azt. Autonómia-koncepci­ókat, meg annak visszavonását és azt is, hogy mi leszünk a politika életében az a bizonyos „mérleg nyelve“. S lett mindebből egy, a magyarságot egysé­gesen elutasító országos hangulat, el­szigeteltség, politikai súlytalanság. A pedagógusok — mert most róluk van szó — biztonságérzetének fájó elveté­lése... Nem ez a pluralista demokrácia lényege Ma már tudjuk: a pedagógusokat meg kell győzni arról, hogy amiben csalódtak, az nem a pluralista demok­rácia, hanem — egyes politikusok egyéni érdekei vagy hozzá nem értő naivitása következtében — annak tor­zított formája. Ezt pedig csak a de­mokrácia alapvívmányainak követke­zetes védelmezésével lehet korrigálni. Ez, véleményem szerint, a Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és Jólétért programjának a lényege. S mivel a program reális, azaz semmi olyat nem ígér és a múltban sem ígért (nem is ígérhetett), ami ne lenne meg­valósítható, a mozgalom, a maga ma­gyarságmegtartó programjával, lépés­előnybe került. S amit talán még fon­tos lenne tudni: ha egy nemzeti ki­sebbség a nacionalizmusra naciona­lizmussal felel, az olyan, mintha a tűz­re olajat öntene. Ha pedig azt vizsgál­juk, hogy honnan ered, ki élesztette fel a nacionalizmus füzét, társadalmi zűrzavarát, akkor valami olyasmihez jutunk, amit mi, pedagógusok isme­rünk. Emlékeznek, ha például meg akarják tudni, hogy két verekedő gye­rek közül ki is kezdte a verekedést, mindketten ezt állítják: ő, az a másik — mert ő visszaütött... „Csak csendesen, ne hallja senki?...“ A mi iskolánkban furcsa helyzet alakult ki. A megbékélés programját, de nem egyszer még az Életünket is, egymásnak átadni csak titokban, amúgy „csak csendesen, ne hallja senki más...“ módon tanácsos. Mert a hangadók úgy vélik, hogy kizárólag csak nekik lehet igazuk. Ezt már megéltük, s éppen ezért a „csak csendesen“ formában már van gya­korlatunk. Annak idején a szamiz­­datokat, a nyílt leveleket is így adtuk tovább. Persze nem értjük, miért kel­lene ennek ma, a demokráciában is így lennie. Talán a belénk rögződött bizalmatlanság, félelem, gyávaság az oka ennek? Ki merne és ki tudna itt ítélkezni? Tény: a Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és Jólé­tért programjának a logikája meggyő­ző. Ebben a térségben a megbéké­lésnek valóban nincs és nem is lehet alternatívája. A mozgalom oktatási programja szakmai megalapozott­ságról tanúskodik. Persze akad vitat­­nivaló elég, de inkább a „hogyan szintjén". Mert programul kitűzni, pél­dául, a tanulók esélyegyenlőségét, ez nagyon vonzó. De egy olyan tár­sadalomban, melyben a szegények egyre szegényebbek és a gazdagok egyre gazdagabbak, ott, ahol a szociokulturális tanulói hátterek kö­zött egyre bántóbbak a különbségek, ott nagyon kell a szociális politika és szükségesek az eltéréseket pedagó­giailag megalapozott, a szakma által ismert tervezetek. A tudás és a művészetek istennője kétszer sír A járási szavalóversenyen a kollé­ganőm az egyik tehetséges tanítvá­nyomat nem engedte a színpadra, mert nem volt kék nadrágja és fehér inge. Másnap a munkanélküli mama sírva panaszolta: a gyereknek nincs sötétkék nadrágja és fehér inge. S én — sovány vigaszként — azzal biztat­tam a mamát, hogy mindezek ellené­re azért mégis az ő gyermeke a leg­jobb szavaló. Erre mondták a régi gö­rögök: a művészetek istennője két­szer sír. Először, amikor a tehetséges gyermek nem tanulhat, mert szegény; másodszor, amikor a gazdag szülők tehetségtelen gyerekével kell a peda­gógusnak kínlódnia... A szülök és a pedagógusok igénylik az okos és el­igazító, a bátorító és hitet adó szót. Ezt várjuk a vitától... Lesz-e gyümölcs a fán? Petőfi hasonlata a szlovákiai ma­gyar oktatásügyre is tökéletesen ráil­lik. A válasz pedig: lesz gyümölcs! De, hogy milyen lesz ez a gyü­mölcs, ez az osztályban, a tanítási órán válik el, a pedagóguson múlik. Ha a pedagógus meg tudja szerettet­ni tantárgyát, megtanítja tanulni tanít­ványát és a tanulást, a többé, jobbá válást növendéke életcéljává teszi, akkor ez a gyümölcs egészséges, szép és érett lesz. S ha majd ez a ta­nítvány szülőként gyermekét ebbe az iskolába hozza, akkor bő lesz a ter­més. Ehhez a pedagógusnak igazi szakemberré kell válnia. Ehhez — most én is hadd éljek egy, a könyvek könyvéből vett hasonló idézettel — meg kell ízlelni a tudás fájának gyü­mölcsét, mert „... amely napon esztek majd a tudás fájának gyümölcséből, megnyílnak szemeitek..."(Mózes 1.3).-si-M. Nagy tászló felvétele 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom