Életünk, 1997 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1997-10-22 / 21. szám
gyazatosan odebb allt, aki megkiildi a valaszt az brokbsen egy helyben toporgo kerdesekre. Vagy egy, az ember szamara ez idaig ismeretlen civilizacio, zoldtestu, halyogszemu manokkal. Valamilyen onjelolt istenseg, mindegy, minek nevezzuk, sanda szandekkal figyeli az ember dolgait a kezdettol fogva, a kozelgo halalos veg remenyeben. Keszulodik es varja a legalkalmasabb pillanatot, amikor az ember vegleg elfordul bnmagatol es a darabokra nyuzott lelke kaotikus roppalyakon szerteszaguld a semmibe. Elhalvanyulnak a fenyforrasok, kialszanak a lobogo tiizek, eltunnek a targyak, ncm lesz csak egyctlcn szin a vakfeketc, es a megtebolyodott ember vegre leesukhatja kalimpalo pillajat. Miutan az agyan vegigfuttatta czckct a furcsa gondolatokat, elforditotta a ?' fejet abba az iranyba, ahonnan a busznak kellett voIna befutnia. Es csakugyan, az utca fclso clagazasaban fclbukkant a teknbeszemu jarmu, csuklos testenck clfordult hatso reszevel meg a masik utcaban, akar a hazak dzsungeleben szerteagazo osvenyen egy osszecsavarozott plehkrokodil. Felpiszkalt hangyabolyra kezdett hasonlitani a megal- 16, mindenki akkorara fuvalkodott, amekkorara csak birt pajzskcnt maga ele tartva taskajat, es ahhoz a feltctclezett helyhez nyomulva, ahol majd a harmonikaajtok szetesapodnak. Ahogy oldalra nezett, latta, hogy a bibircsokos szomszedja scrcnycn osszekapkodja kosarait, nyakan az izgalomtol megfesziilnek a halvanykek crek, es a tarka viragok kosarbol kiesungo fejecskeivel mit sem tbrodve, bclcvcti magat a nyuzsges kozepebe. Kelement is ide-oda lokdostek, gonoszul a labara tapostak, es egy kendos, kicsattano arcu oregasszony jokorat csipett a hataba. Balrol megloktek, de az bsszepreselbdott testek szoros gyuriijeben nem tudott ellepni, hagyta magat sodorni az arral, mert ez volt a legegyszerubb modja feljutni a tiirelmetleniil varakozo buszra. Fent aztan tovabb folytatodott a hare az iilbhelyekert, a csipkedo oregasszony megelozte a felturt ingujju ferfit, aki gyorsan az iilesre vagta magat, es egy Buddha-szobor nyugodt arckifcjczescvel bamult ki az ablakon. Kclcmcn kozvetlcniil a vczetofulke m o g o 11 allt, jobb a n mondva 16- gott az agyonfogdosott, koszos borkapaszkodon, mcly mint egy itatos, ezernyi kez verejtekct szivta magaba, ezernyi kez mocska ragadt fclulctcre. A sofor, az atlatszo plcxiuvcggel kdriilvett kabinbol figyclte egykcdvucn, nemi folennyel ezt a tatogo csuszomaszokkal telezsufolt terrariumot. Hallgatta a radiobol kitiiremkedo agyonjatszott olcso slagcrcket, es ritmusosan iitogette a taktust a kormany valami azonosithatatlan anyaggal bevont fclulctcn. Elszigetclt birodalma inkabb cirkuszi Ibvblderc hasonlitott mint soforkabinra, teleaggatva himbalozo zaszlocskakkal es mezitelen noi aktokkal kidekoralt szagositokkal. A muszerfal kiszogclesen, kozvetleniil a mechanikus ora folott, kiteptek belole a nagymutatot, beszakadt muanyagpohar vandorolt fel s le kokemenyre szaradt kavezaccal a gyomraban. A kozelmultban beszerzett es atmenetileg fclszerelt muanyag ventilator is ott berregett szakadatlanul, akar egy osszezsugorodott hclikopter. Kclemcn hatulrol csak a sofor vastag nyakat es tarkojat latta, telehintve apro fekete szortiiszokkel, ahogy fenylik a verejtektol es mulatsagosan kirajzolodnak rajta az apro gorbe rancok. Kelemen nezte ezt az eros nyakszirtet es arra gondolt, hogyan mutatna a giotin vegzetes bcavatkozasa utan. ❖ Aztan clhesscgettc magatol a verszagu kepsort, jobb kczcvcl belcnyult taskajaba, elohuzta belole konyvet es olvasni probalt. Fcje felett a hangszorobol valami iszonyatos kattogas es sipolas kbzepette megszolalt egy erdcs hang: „vigyazzazz...zarzz...“, es amilycn hirtclcnul figyclmeztctett, olyan gyorsasaggal cl is ncmult. A karorvendo ajtok racsapodtak a testekre. A busz egy crbteljcs razkodassal nckilodult, hatrahajlitotta a mcglcpctt utasok gcrincct, hogy azok karomkodva kapkodni kezdtek a himbalozo kapaszkodok utan. Talpuk alatt a kattogo zakatolo fern- es miianyag-alkatresz forogni es zakatolni kezdett elorchatra, osszchangolt, nyugodt gcpics crovcl, mcgis valamilycn ismeros szorongast fecskendezve a lclkekbe, a felcsapo gomolygo kipufogo'■ gazzal, es a nehez olajok faradt buzcvcl. Es ez a rengeteg vadidegen ember osszchuzodik az ecsetvonasnyi helyeken, egyik pillanatrol a masikra cljatsszak az osszetartozas bargyu szinjatekat, kenyszeredett borotvamosollyal az arcukon, kcziikkel a masik undorito husaba kapaszkodva, clvisclve egymas emelyito nedveit, mclyck felhaboritobbak mcg a felcsapo benzingozncl is. Fla pedig ketszinu segitcni akarassal a hangjukban buzgon megszolalnak, folottebb furcsa dolgokat mondanak, ilyenckct: — Micsoda hoscg, Teremto Atyam, micsoda hoscg... — Bizony, rettenetes, mar tobb mint egy hetc tart. — Az ember fel kimenni az utcara, fel, hogy clajul. Semmi cso. — Lcgjobb ilyenkor a viznel, egy fa arnyckaban, a toparton. De kinek van arra ideje? Dclutan hazajovok, var a hazi munka, ki sc latok belole es mar itt az este. Ugy zuhanok az agyba, mint egy tusko. — No is mondja, ismerem.
