Életünk, 1997 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1997-08-27 / 17. szám
Raul Prieto (Mexiko) Az Jgeret foldje“ tele S uru sotetseg. Fekete szalagkent kanyarog a folyo; horkol, mintha szenderegne, lassan hompdlyogteti a tengerbe vizet. Az egen egyetlen csillag sem ragyog. — Hogy az a ... — fakadt ki Luis, s visszanyelte a szitkot. — Ez nem gerenda. — Hat micsoda? — A fene latta ebben a sotetben. Gyere, fogd meg. Hunyorogva, terdig a hideg vizben, Macario a tarsa utan gazol. Lehajol, kinyujtja karjat es tapogat. — Sziizanyam! — tiistent elkapja meggemberedett ujjait. — Ne obegass! Te mindjart berezelsz! — Oregem ... — Add a kotelet! Gyorsan, no! Csomot kotunk ra, te tartsd a veget, en atuszok. Aztan huzd vissza a kotelet. Itt nem olyan sebes az ar. — Azt hittem, gerenda. — Joi van, hagyd mar! — Irgalmas Isten! Erdsebbre kosd a csomot. „Kutya egy sors — gondolja Macario. — Inseg ... Sziiz Maria, konyoriilj rajtunk." A suru felhok koziil hirtelen halvany feny tor elo, finom eziist fenyfoltjai puhan ringanak a vizen. Ajkat beharapva, Macario a bokrok koze rejtozik, es varja, hogy Luis atusszek a folyon. Mas nines messze a tulso parttol. Amit Macario gerendanak nezett, most jo fedezekul szolgal tarsanak. Luis konnyeden evezget a kezevel, halad a nehez, hideg vizben, rogtonzott pajzsa moge lapul. Macario szaggatottan lelegzik, erdsen tartja a kotel veget. Hatizmai megfesziilnek, szeme konnyezik. Es amikor mar nines tobbe tiirelme guggolni es varni, amikor izgalmaban mar remeg a gyomra, vegiil meglatja Luist: eppen kikaszalddik a tulso partra. Macario felegyenesedik. — Az drdogbe! Szornyu gores huzza ossze labat, a derekat szaggatja. Macario meg erosebben osszeszoritja a fogat, mintha a kitorni kesziilo szitkot tartana vissza. Felcsavarja a kotelet. „Es meg azt mondtam, hogy gerenda." Lam, a „gerenda“ lassan uszik feleje. Luis valahol a tulso parton lapul. „Most rajtam a sor.“ Macario keresztet vet. „Hisz majdnem alatta kell uszni. Sziizanyam!" Meg vilagosabb lesz, a felhofoszlanyok mint eziistos foltok remegnek a vizen. „De az biztos, hogy igy konnyebb atkelni." Macario erdsen belekapaszkodik a kotelbe, amellyel a gerendanak velt targy van atkotve, es elrugaszkodik a parttol. Csak meggemberedett bal karjaval hajtja magat, megis megkonnyebbiilten lelegzik. A rothado hinar szaga az orraba csap. Luisnak igaza van, a viz itt lassu, konnyu uszni benne, ahol pedig sebesebb a sodra, a „gerenda“ segit atvergodni. Macario laba foldet er, elloki a „gerendat“, es vegiil partra kecmereg. Idegen part, idegen fold. — A gringok foldje — mondja Luis. — Sok bajunk lesz itt, eskuszom — mormogja Macario, es hegyeset kop. — Hallgasd csak! — Fogd be a szad, marha! — Az orseg. Hasra! — Mindjart elcsipnek! — Hallgass! „Ez igen! — kialtott fel magaban Macario. — A feherhajuaknak dzsipjiik van." Reszketnek a hidegtol es a felelemtol, meglapulnak a homokdomb mogott; behunyjak szemiiket, lelegzetiiket is visszafojtjak... Csak a sziviik ne veme olyan veszettiil! A hideg megbenitja testiiket a nyirkos ruha alatt. A viz a fejiikrol a fiiliikre csdpog, kis patakokban kigyozik vegig nyakukon, hatukon, hasukon. Macario osszeszoritja a fogat, gores all a lababa. De moccanni sem mer; a foldhoz lapulva egeszen osszezsugorodik; szeretne eltunni, szeretne elrejtozni a szomyii feny elol. Atkozott holdfeny! Hol az agyad, Macario, hoi a meleg takarod? Szentseges Sziizanyam, csak meg ne lassanak, csak meg ne talaljanak benniinket! No, nem kell ugy reszketni! ... Munkat talalunk, es minden jora fordul. Micsoda gyotrelem! ... Talalunk munkat, es akkor megvesztegetjiik a gringokat, hogy hallgassanak. De ha most elcsipnek ... Ismet besotetiil. Lehet, hogy megusztak? A felesege most aligha alszik, forgolodik az agyaban. A gyerekek almukban beszelgetnek; kedves lurkok, ne felejtsetek el apatokat! Sziizanyam! ... De biizos ez a parti homok! Csak ne vennenek eszre ... Irgalmas Isten! Te teremtetted ezt a foldet, mindenki szamara, es nem a te parancsod, hogy a folyo felossza! Feleseg! Sziilohaza! Sziiz Maria, Isten anyja! Isten veled, sziildfold. Segits, es ments meg, aldott Maria, Maria ... Uram, csak meg ne lassanak! Csak el ne fogjanak! Nines tobbe eronk, szabadits meg, ments meg a gonosztol! Amen. Macario megcsokolja a ket ujjabol formalt keresztet. A fenyszoro halvanykek fenye folcsillant a homokdomb mogott, vegigszantja a vizet, es lassan tovabbsuhan. Bizonyara ugy liheg, mint a vadaszkutya! A hold letekint a felhok sziirke pokhalojan at. Luis kinyitja szemet, es meglatja arnyekat. — Fekiidj! — sugja Macario. De Luis kormevel a foldbe kapaszkodva, a bozot fele kuszik. Macario a nyomaban. Hogy faj minden tagja! De most mar, ugy latszik, megmenekiiltek. A dzsip priiszkolve megall. A hataror tavcsovel kemleli a folyot. — Mi az, faronk? — Add csak, Tom, hadd nezzem. Lelegzik a folyo. — Nem, nem fa ... Nezd csak. — A Krisztusat! — A fene egye meg, ezt mar odafent is lattuk. Kovet minket. — Egy hulla! — Ott uszott a kis obolben. De mi az? Nezd csak! — Mit? ’— Nem latod? — Hurok a nyakan ... Uramisten! Felakasztottak, azutan a vizbe dobtak. — Ezek az aljas mexikoiak mindenre kepesek. — Igen, ha csak nem a mieink... A holdban gyonyorkodik ... Hanem tudod, az asszonyok pofaval lefele usznak. — Igen, emlekszel a reszeges Nancyra? Adj egy cigarettat. — Nesze. — Tobb szeszt csorgattak ki beldle, mint vizet. A kover fara ugy meredt ki a vizbol, mint valami boja ... — No, jo. Egy „vizes hatuval" kevesebb. Nezd, mar messze jar. — Vigye el az ordog! — Jelentsiik a sefnek? — Minek? Gyeriink, Tom. Tom asit, es beinditja a motort. A kerekek alol legyezokent froccsen szet a nedves homok. Tom meg egy pillantast vet a holttestre — a sotet viz mar elragadta, es sodorja magaval. — Nem volt szerencseje, nem jutott at az „Igeret foldjere". /4z elbeszeleseket Varady Laszlo forditotta
