Életünk, 1997 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1997-06-04 / 11. szám

Ebben az idoben mar nemigen volt valami jelentosebb emberi formaja Ady Endrenek.

A betegseg csunyan elbant vele, osszeroskasztotta a testet: leginkabb valamely rokkant bakahoz hasonlftott, akit most hoztak az Isonzo mellol. En ugy neztem, hogy mar nines laba, nines terde, nines dereka a „matrac-sirban“. A feje meg elt a takaro folott —de ez az elet mar csak olyan volt, mint a poklokra jutottak kinszenvedese. Ismeretlen, fdldontuli fajdalmak torzitottak el a nemregiben meg csinosnak, tetszetosnek mondott ferf iarcot. A szederjes ajka akkor is mozgott, amikor nem beszelt, mint azoke az oreg balerinake, akik valamely taktust dudolnak magukban hatul a szinpadon, amig a tanclepes reajuk kerult. Az alia leesett volt, mintha mar nagyon keresne azt a tamasztekot, amelyet majd a felkdtott zsebkendo fog nyujtani. Vagy talan a foldet kereste, amelyen majd megingathatatlanul elhelyezkedik ahhoz a nagy kialtashoz, amely halalakor hangzik fel, hogy evekig visszhangozzek Magyarorszagon. A homloka elbujt a gazos, dudvas, apolatlan hajzatalatt, mintha leghamarabb halt volna meg testebol: elrejtdzott a gizgazban koszoru es csok elol, a halal dermedt erinteset varta, mint a mozdulatlan falevel. Az orra, amely alakjanal fogva nem volt nevezetesebbnek mondhato soha, sem szenvedelyessegerol, sem ravaszsagarol, sem eroszakossagarol: most is kdzdmbos orr volt. Videki-fi alazatos orra, amely mosolygott holgyekre es urakra es kis dicsosegekre, amelyek az emberek kegyessegei folytan utjaba akadtak. Ez az orr sohasem latszott tudni, hogy neki milyen onerzetesnek kell lenni a gazdaja reven. Megmaradott olyannak, mint Debrecenben, mikor a Darabos utcaban a ci'vak kenyersutesere felfigyelt, vagy Peter Pal koesmaja korijl a zsirjaban sistergo, fokhagymas kolbaszra ugyelt. Meg csak a nagyvaradi cukraszda edesded vanilias szagaihoz es az itteni nok parfumos pudereihez sem alakult at ennek a kuruc legenynek az orra; arrol tan nem is beszelve, hogy nem tanulta meg Parizsnak sem kanalisszagait, sem nagyvilagi odorjeit...

— Most majd en szolok fel a forradalom ellen, mert a suszterek elobbutobb elrontjak azt — ismetelte a kolto, es olyan suttogva beszelt, mintha osszeskuvest szone, amelyet a szomszed szobaban tartbzkodo felesegenek nem szabad meghallani. — Az a baj, hogy ezek a mi forradalmi vezereink olyan naivak, mintha tegnap szoktek volna meg a Sacre Coeurbol. Mindenkinek hisznek, mert jolesik nekik hinni, mintabakfisoknak. Keszpenznek veszik a birtokosok es a haszonberlok udvarlasait, akik olyan hangosan helyeselnek a foldbirtokreformra, hogy a gazdaminiszter alig gyozi oket visszatartani attol, hogy foldjeiket nyomban fol ne osszaka nincstelenek kozott. Pedig az ilyen dolog mar Dozsa Gyorgy idejeben se ment siman... Tart karokkal fogadnak keresztenyt es zsidot, pedig kellene valami olyan allami hivatalnak is lenni, ahol megneznek, hogy kinek mi van a fule mdgdtt. A forradalomnak elsosorban egy nagy merleget kellett volna felallftani, amilyen a videki cedulahazak kornyeken lathato, ahova a vasarra vitt barmokat viszik. Meg kellene merni minden embert, mielott telemernek a kupajat a forradalom vivmanyaival. Mert nincsen olyan bolond, aki most nem szaladna a kutra, amikor ingyen mernek mindent. Hat meg a papokl... Hock Janosnak tudnia kellene, hogy a papok altalaban nem szerettek ot vilageleteben. Nem szerettek a szonoklataikert, azt mondtak, hogy ezek a szonoklatok, valamint a Hockfele imakonyvek azoknak a pesti zsido asszonyoknak keszulnek, akik kacerkodnak a kereszteny vallassal. Karolyi Mihalynak is lehetne annyi esze, hogy pontosan tudja, miszerint a Nemzeti Kaszinoban nem szeretikot. Sok irigye volt mindig a gazdasaga miatt — nem lehet buntetlenu I valakinek akkora foldbirtoka —, most meg tobb irigye van a nepszeruseg miatt. Egy grofnak nem szabad nepszerunek lenni, mert abbol csak baj lesz, plane, ha nem is tud szonokolni. Meglatod, hogy Magyarorszagon elobb-utobb elsikkasztjak a forradalmat, mert igen nagy zsakkal jon mindenki. A papir-forradalmarokat hatterbe nyomjak a forradalom praktikusai. Tudni kellene azt, mint valami mesterseget, amelyet eveken at tanult a legeny. Nem lehet minden hajdu harangonto.

— Szoktal frni? — kerdeztem.

A koltd a benulo, kaszalo, masvilag fele integeto karjaval a parnaja ala mutatott. Valoban volt ott egy kis darab ceruza, amilyenekkel a nok szoktak foli'rni a mosasba adott ruhat — vagy talan amilyen kis, rongyos ceruzavegeket a kisvarosi szabok hasznalnak a mertekvetelnel. Volt ott valami papiros is, rajta mindenfele akombakomok, amelyek korantsem hason Iftottak a koltdnek ama regi, szep, folyamatos, reszketes nelkijli frasahoz, amelyrol foltehetd, hogy a betuk lefrdja valaha maga is gyonybrkodott azok formajaban, bajszaban, farkaban, ustokeben. Ezt az frast majd valahol a masvilagon olvassa el egy szarnyas betuszedo.

...Miutan ez az iras nem szep koltoi hazugsag akart lenni mar kezdettol fogva sem Ady Endre mennybemenetelerol: meg kell meg emlfteni, hogy a beteg szobajaban meglehetos rendetlenseg volt, a szekek szamabol sem lehetett megallapitani, hogy itt a vendegek egymasnak adtak a kilincset, a kolto fekvohelye se volt olyan allapotban, hogy abban drdmet lelte volna a finnyasabb latogato. Valoban a veget jelentette ez az elettelen kornyezet is a beteg koltd korul, aki eleteben meglehetosen ugyesen intezte mindig, hogy kisebb betegsegeiben is tiszta szanatoriumokban, kellemetes apolas alatt, jo doktorok felugyelete alatt pihenje ki magabol a jajokat. Holott a koltd baratai ez ido tajt nagy hatalmu urak voltak, konnyen segftsegere lehettek volna, ha uj olajat akar onteni az elete pislakolo mecsesebe. Nekem ezen a helyen, egy szomoru es rossz szagu, videki szoba jutott eszembe, ahol hajdanaban egy nyugalmazott szineszt lattam haldokolni, akihez a szomszedok mar csak azert nezegettek be nehanapjan, vajon nem vitte meg el az ordog? Ugy latszik, a ki venult szfneszek es a nemzet unnepelt koltoi egyformak lesznek, amikor a vegso stacio fele kozelednek. Sohasem felejtem a penzionalt komedias kek csfkos dunyhajat, amely alol akaratoskodva kidugta halal-labat, amidon mezespalinkat kovetelt abbol a sommacskabol, amelyet a szomszedasszonyra bfzott. „Reggelig ugyis meghalok. Mert sajnaljak tolem?" — ervelt a maga igaza mellett Dalnoki Gaal Gyula, az egykori szinigazgato.

A nemzet unnepelt koltdje csaknem ilyen szavakat mondott, amikor kifogyoban levo flaskoja megtolteset kovetelte.

Ugy emlekszem, megtbltbttek.

Az abiakhoz alltam, ahonnan a pesti utcat nezegettem, amig a koltd a maga pokhalojaval bibelddott.

...Akkoriban mar nem voltak „giltek“ azok a szent eskuvesek, amelyeket a magyar urak reszben I. Ferenc Jozsef, reszben IV. Karoly kiraly kezebe elhelyeztek: — Hock Janos fotisztelendo ur elott lerakott fogadalmak szamitottak valamit ebben a rongyos eletben. (Ki gondolta volna, hogy mennyi mindenfele fogadalmat kell majd meg kello helyen elhelyezni a magyar uraknak, amint az idok valtoznak?) Nos, es miutan fogadalmaikat letetbe helyeztek a mind hallgatagabba valott, mind kevesebbet beszelo es szondkld egyhazatyanal (mintha az o lelkiismeretet nyomta volna az a sok hiabavalo esku I) — megnyugodtak a magyar urak, mint akik legdragabb kinesuket, becsuletuket a legmegbizhatdbb pancelszekrenyben tudjak.

1918 december. Pest kezdi elvezni a jol sikeruIt ver nelkuli forradalom oromeit: vadonatuj kekbankok kerulnek forgalomba, amelyeket valahol, valamerre bizonyara a haboru tovabbfolytatasahoz oriztek. Azt lehetne mondani, hogy a karacsony szent unnepe evek ota nem ismert deruvel kozelgett az oktoberi Pesffele: — Itthon joforman mindenki, aki idaig a loveszarkokban tbltotte a Jezuska estejet.

A Belvaros, ahol a koltd lakott: deltajban mar bekebe/ikulsejet bltbtte ma- gara e decemberben.

A koltd javaban haldoklott — mint mondjak: igen esunya es tobbe gydgyfthatatlan sebekkel volt tele a teste, mint ama bibliai belpoklose —, az abiakhoz csak ritkan mehetett, hogy szemugyre vegye az ugynevezett pesti utcat, amelynek nagy jelentoseget volt szokas tulajdonitani az elmult forradalmi napokban. — Nos, a pesti utca a Belvarosban nagyon is kitett magaert. — A huszartiszti uniformisok meg divatban vannak, de a tiszt urak kitalalnak amolyan hofeher gallert, amellyel rangjelzesuket eltakarjak. Igen, vaszondarab ala rejtettek a gyonybru fohadnagyi paros csillagokat, a kapitanyi sarzsikat, sot az aranygallerokat is. Nem kell izgatni a kozvelemenyt, mondtak, es kardot sem kotdttek, amikor a Vaci utcaba mentek setalni.

Mas katonatisztek, akik lelkiismeretuknel es gondolkodasuknal fogva kevesbe ereztek magukat feleloseknek a haboru kitalalasaban (kulonosen a tartalekosok kozott akadt ilyen), a zavaros idokben inkabb eloleptettek magukat: mindenfele csillagokat varrattak fel a szaboval, a fohadnagyok lehetoleg szazadosok lettek, hogy emfgy is tekintelyt szerezzenek pesti holgyismerdseiknel. De ezek megis kevesebben voltak: — a legtobb katonatiszt lenyfrott, levagott csillagokkal szallott fel a villamosvasutra, amit azelott csak varfogsag eseten vallaltak volna.

Es a nok?

Decemberben mar nem volt divat a kokarda a sziv folott—mar reg visszaadtak szolgaloiknak, hazmesterneiknek azokat a kopottas ruhakat az urhol - gyek, amelyekbe a forradalom elso napjaiban elrejtoztek, kulonosen azoknak az exponalt uraknak nejei, amely uraknak meg nem volt idejuk letehetni az eskut. Parizs jarta mar a maga nemzetkozi divatjaval, selymek, parfumok, kalapok jelennek meg, amelyek valamely csodalatos uton jutnak hirtelen a nok birtokaba. Kbdmdnt, rovid bundacskat csak azok a nok viselnek Pesten, akik a Felvidek vagy Erdely felol menekultek; a verbeli pesti nd mar olyan pontosan tudja a parizsi divatot, mintha nem is left volna vilaghaboru. Az urak szajaban egyiptomi cigaretta.

A koltd abbahagyja revedezeset, felul az agyban, titokteljesen magahoz int, mintha valami nagy titkot akarna a lelkemre kotni es a fulembe sugja:

— Mondd meg a barataimnak — tudod, hogy kiknek—, karacsony este ne hagyjanak itt egyedul. Hozzanak bort magukkal.

A diadalmas forradalom, amelynek egyik eloidezoje a koltd is volt: ennyivel jutalmazta meg 1918 karacsony estejen elarvult gyermeket. Az ujesztendo harmadik heteben a legnagyobb szfvbeli es hi vatalos iinnepelyesseggel eltemettek a Nemzeti Muzeum elocsarnokabol.