Életünk, 1997 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1997-06-04 / 11. szám
Sabeszgyerty ah mellett I me a zsido humor lukteto forrasa, amely, mint az emberi sziv is, egy napon megall, elapad orokre. Eles, kontrasztokban bovelkedo, nemegyszer akasztofahumor — de sohasem hianyzikbelole a megertes es a ragaszkodas embertestvereinkhez, a nemzetekhez, amelyek bizony gyakran megtancoltattak minket. Es meg valami. Egyszerapam, akitelete viragjaban ragadott el a halal, suru hajzatomban turva ujjaival, igy szolt: —Arra kerlek, hogy csak jokedvedben emlegess engem! Kedves Olvasom! Talan egyszer, vissza-visszaterve e lapokhoz, remelem, engem is jokedvedben emlegetsz majd... Horacy Safrin, a valogatas dsszeallitoja Egy tengeresz meseli: — Amint kifutottunk Le Havre kikotojebol, Del-Amerikafele vettuk az iranyt. A fedelzeten mindenfele nacio kepviselte magat: angolok, franciak, meg egy kinai is, meg egy zsido. Egyik nap balnat vettunk eszre a lathataron. Csuda hatalmas joszag volt! Monstrum. Eletemben nem lattam akkorat. Egesz ido alatt kovette a hajot. Gondoltam, ha ugy hozza a kedve, es oldalba csapja a vitorlasunkat, nem sok marad belole. Kialtoztunk, hogy elijesszuk... Futyult rank. Vegul egy kosar narancsot hajitottunk neki a vizbe. Elnyelte, de csak jott utanunk. Mit volt mit tenni, kidobtuk neki a zsidot. Hiaba, vele sem lakott jol. Aztan utana hajitottuk a kinait... Szerencsenkre feltunt elottunk egy csatahajo. Fenyjelekkel segitseget kertunk, meg is kaptuk, odajott, es szigonyagyujaval lelotte a balnat. Felnyitottuk a hasat, es mit lattunk? Ott ult benn a zsido, es a narancsot arulta a kfnainak... Joel Katz betoltve hetvenedik eletevet, visszavonult az iizleti elettol az otthon bekejebe. Egy szep napon elmerengve igy szolt a felesegehez: — Tudod, Sara, ha egyikiink korabban meghal, akkor en elutazom Becsbe... Zsido iigyved a zsido ugyvedhez: — Mondja, kedves kollega ur, miert vallja be itt az ugyiratokban, hogy maga zsido? — Nos, hogy is mondjam... Nezze, kollegam, az egyik testverem Kijevben el, es orosznak adja ki magat, a masik Jasiban lakik, es azt mondja, 6 roman, a noverem Budapesten jatssza a magyart, az apam Becsben nemeteskedik, az anyam Varsoban lengyel asszony borebe bujt. Ugy gondoltam, hogy egy ilyen kozmopolita csaladban jol johet egy echte zsido... Bajnysz talalkozik Majerral. — Hol dolgozol? — Sehol. — Akkor mit csinalsz? — Semmit. — Fciintos elfoglaltsag, nem mondom! — Az bizony, csak nagy a konkurencia! Kerem, kdnyoruljbn rajtam! Tuzkarosult vagyok. Mindenem elegett. Csak annyim maradt, amit rajtam lat... — Hm... Aztan van-e valamilyen igazolasa errol? Mondjuk a magisztratustol, a hitkozsegtol, ami bizonyitana a fentieket? — Sajnos... Volt, de az is a tuz martaleka lett... Egy biztositasi ugynok vagy ket ora hosszat gybzkodi Benjamint, hogy kosson biztositast tuz es betores esetere. Vegre az uj kliens kesznek mutatkozik alairni a kotvenyt. Az iigynok, atnyujtva a kerdoivet, megjegyzi: — Termeszetesen a tarsasag nem fizet karteritest abban az esetben, ha az ingatlan tulajdonosa onmaga gyujtja fel a hazat. Benjamin leteszi a tollat, es a felesegehez fordul: — Latod, Henja, en mindjart sejtettem, hogy valami szelhamossag van a dologban! — Papa, mi az, hogy diplomata? — kerdi a szatocsot a fia. — Olyan handle gyermekem, aki politikaval iizletel. Egy zsido duhtol reszketve ront be az orasmesterhez. — Reb Ajzik, maga lova tett engem! Maga svihak! Mikor egy hete megvettem itt ezt az orat, a becsiiletszavat adta, hogy meg akkor is jarni fog, amikor en mar nem leszek. Es tessek — maris all a verkli! — Az isten szerelmere! — magyarazkodik reb Ajzik. — Eszemben sem volt lova tenni. De ha latta volna magat egy hete a tukorben, amikor nalam ezt az brat vette!... Hat tehetek en arrol, hogy kozben meggyogyult!?
