Életünk, 1997 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1997-06-04 / 11. szám
Krudy Gyula A kolto utolso karacsonya 1918. december. Ady Endre haldoklik egy egesz magyar nemzedek helyett, amely betegseget a regi Magyarorszagon szerezte, az uj Magyarorszaggal tehat szuksegszeruen el kell pusztulnia" — korulbelul ez a tartalma annak a levelnek, amelyet egy jobolond fiatalembertol kaptam ez ido tajt, a fiatalember hajdan, mikor meg a koltok kulonbozd kocsmakban gyulekeztek, volt ajtonal- I6, kukta, unalmas iroknak mulattatoja, ejszakai hi'rnbk es kocsirendelo... A koltok kornyezeteben a fiatalember tehat megtanulta, hogyan kell levelet frni. Litaniakek delutan indulok el a Belvaros tele. A zajlo Dunan temerdek vadkacsa, siraly, teli madar meg a Margit hi'don innen is, ameddig pedig a vadmadarak nem szoktak mereszkedni; — a Duna folott varjucsapatok szallnak, mintha az elneptelenedett frontokrol a varosba kovettek volna a kiszemelt, de megugrott katonakat. Ady folemeli a fejet egy nem egeszen kifogastalan parnarol es rekedten, de nemileg nyeritve, mint mindig, valahanyszor meglatott, igy szolt: — Te ertesz mindenfele babonas dolgokhoz, fgy az alomfejteshez is. Mondd meg nekem, mitjelentaz, hogy ejjel almomban veszettul tancoltam, mint soha a nagyvaradi bodega ota. En kalvinista es szabadgondolkodo ember letemre: nem hiszek az almokban. De ettol az alomtol felek. Felelem: —Oregasszonyok magyarazata szerint alomban tancolni semmire se jo. Ady nem valaszol; kitagult, masvilagi szemevel egy pokhalot nez a szoba plafonjan. A pokhalot lebegteti valamely levegoaramlat, talan a kolto fulladozo lehelete. Az agy alatt pintes uveg azzal az etvagyriaszto savanyu borral, amelyet Ady ravaszsagbol ivott a nehez borok es a palinkak helyett. Amikor ezt a keserves vinkot itta: magaban azt gondolta, hogy ettol meg nem halt meg senki, legalabbis nem annyian, mint a palinkatol. Miutan legutoljara a meg talpon allo beteg kdltovel vendegloben talalkoztam, Ady ott folytatta a beszelgetest, mintha tegnap allottunk volna fel a vacsora-asztaltol, pedig akkor meg tavasz volt, Csinszka vezette karjan a koitot, mas oldalrol a hu Revesz Bela tamogatta... — Szeretnek meg egyszer kocsmaba jarni: ez az asszony ugyse torodik velem — kezdte fatyolboritott hangon, mintha valamely nagy titokrol kezdene beszelni. — Tudom en, hogy most is vannak meg olyan vendeglok Pesten, amelyeket a videki emberek latogatnak, akik hajnalban erkeznek meg a vonattal, ilyenforman mar farkasehesek reggel kilenc ora tajban. Ezek a videkiek tudjak legjobban, hogy hoi es mikor kell gabelfrustoket enni, a mellenyzsebilkbol elovont penicilusok hegyevel nezik meg a sertes- vagy borjuporkolt puhasagat, kanallal eszik a savanyutudot, piros lesz a bajszuk a paprikas letol. Ilyen helyen szeretnek meg egyszer vendeg lenni. Elgondolkozott es mentegetozve folytatta: — Ugyanis jol tudom, hogy mar olyan egeszseges nem lehetek tobbe, hogy ejfeli vendeg legyek a kocsmakban, kavehazakban, amilyen azelott voltam. Meg kell elegedni a nyarspolgarok kocsmajarasanak idejevel: a delelottel, a delutannal. Sokszor elgondolkodom magamban itt az agyban, hogy milyen jo lehet delutan valamely csendes kocsmazugban ulni, amikor az ebed Id vendegek mar kitoltak a szeket maguk alol, ugyesen kiseperte a szalat valamely mezftlabas parasztlany, a kopasz pincer bobiskol a I6- versenyujsag felett, es csak arrafele eg egy lampa, amerre a konyhaba vagy a pincebe mennek. Ilyenkor meghuzodni egy csendes, meleg sarokban es ott egy jobarattal halkan elbeszelgetni: ez er valamit az eletben. Nem menni a kavehazba, mert ott most az asztalt verdesik: leven mindenki forradalmar, keresztenyek es zsidok egyforman. Nem lepni ki az utcara, mert ott a legnagyobb gazemberek is a forradalmat eltetik. Foleg ezek a gyanus multu, srofra jaro, gorbe eszjarasu emberek lettek a legnagyobb forradalmarok, akik engem is arulonak mondanak, mert nem tancolok kdzottuk... Azert, ha meg egyszer felkelek: megfgerem mindenkinek, akit erdekel, hogy szakftok a lump elettel, soha be nem teszem a labamat a Holloba, delutan jarok valamely elokelo, csendes fogadoba, ahol uri agglegenyek szfvjak elgondolkozva a szivarjukat, vagy pedig olyan urak uldogelnek, akiknek a doktoruk megtiltotta a vermes, delutani alvast. Ezeknek az embereknek sohasem mocskos a kabatjuk a szivarhamutol es az ejszakazas egyeb tisztatalansagaitol. Sohasem eg a homlokuk, a halantekuk, feszulnek az idegeik, jajgat a szi'vuk az elmult ejszaka reszegsegeert. Jol kialusszak magukat es iiden, frissen, etvagyasan mennek el megint a delutani korcsmajukba. A koltdtdl mar maskor is hallottam ilyen ahitatos vagyakozasokat a polgari elet fele — kulonosen olyankor, ha bortol, betegsegtol, almatlansagtol, lelki gydtrelmektol szenvedett. Mire azonban vissza-visszateregetett regi egeszsege: felejtve volt a vagy a nyarspolgari elet latszolagos dromei irant. Akkor betegedett volna meg igazan, ha egeszseges koraban el nem mehetett volna megszokott tanyaira, megszeretett kocsmaasztalaihoz es tarsasagahoz, amelyet hoi megcsalatkozva, kiabrandulva gyulolt, mint valamely noi szemelyiseget, aki rosszul viselte magat—hoi meg szeretett, mint az utazo a hozzatartozoit, akiket regen nem latott. Nagyon nehezen volt elkepzelheto az elmult evekben, hogy Ady pesti tartozkodasi idejen ejfeltajban be ne kukkantott volna a Holloba, legalabbis azt megnezni, hogy mit csinal a pupos Loffel mann, a sdrmero. Es ha mar itt ult a megszokott legkorben: nem mozdulhatott el addig, amfg vad ciganyszaggal, olcso parfummel, hagymak, heringek, porkoltek, regi hordok avas szagaval tele ne szi'vta volna magat, akarmint hivogatta is az agy, kergette volna a tagjaiban este jelentkezo laz... De most megis komolyan beszelt arrol, hogy eletet megvaltoztatja, amint ismet egeszsegeslesz. — Mar csak azert is a polgari eletmodra fogom adni magamat, mert nagyot valtoztam belulrol is—folytatta suttogo hangon. Mintha attol felt volna, hogy szavait a szomszed szobaban meghalljak. — En csak addig voltam forradalmar, amig a tiz ujjunkon megszamlalhattuk, hogy hanyan vannak a varosban forradalmarok. Ismertuk egymast szemely szerint, de nev szerint is minden bizonnyal. Akkor is egyet gondoltunk, amikor hetekig nem lattuk egymast. A nezeteink, a felfogasaink talalkoztak, akarmilyen messzire voltunk egymastol. Maria-Grunben, Csucsan, vagy akarmerre a vilagon jartam: nem volt titok egy percig sem elottem, hogy mit gondolnak, mit beszelnek, min tanakodnak Pesten forradalmar barataim. Pedig neha nem is leveleztiink, megse csalatkozhattunk egymasban. Te nagyon jol tudod, hogy kik voltak Pesten a regi forradalmi gyerekek! Az uveg kotyogott, a kolto belso fajdalommal felkialtott: — Ma minden suszter forradalmar, mirank tobbe nines szukseg. Oktober vegen ugyanis kiderult az egesz Magyarorszagrol, hogy itt mindenki regi pacifista, kezdettol fogva mindenki ellene volt a haborunak, a lanckereskedok es a bankarok is. A sajtosok es a hadiszalh'tdk, a bakancsosok es az aranymuvesek, a legoregebb tolvajok es a legregibb hamispenzverok egyszerre raeszmeltek, hogy ok mindig ellensegei voltak a haborunak; a bekeert, a szabadsagert, a nemzeti eszmekert es a szabad gondolatert rajongtak. Nagyobb forradalmar left itt egy nap alatt mindenki, mint mi valaha voltunk, nyolcan-tizen Pesten. Sietett mindenki a Nemzeti Tanacs vedelme alatt elhelyezkedni, tudtommal egyetlen hang sem szolalt fol a forradalom ellen. Hat majd most felszolalok en!
