Életünk, 1997 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1997-06-04 / 11. szám
7. Level Kerded, mi az, amit kijlonoskeppen el kellene kerulnod. A tomeg. Meg nem bfzhatod magad ra veszelytelenul. En legalabbis beismerem esendosegemet: sohasem azzal a jellemmel terek haza, amellyel otthonrol elindultam. Valami felkavarodik abban, amit mar rendbe szedtem, valami visszalopakodik abbol, amitol elfutottam. Ugy vagyunk mi is, ha lelkunk hosszadalmas bajabol felepiil, mint a betegek, akiket annyira megviselt a hosszas gyengelkedes, hogy sehova sem lehet oket artalom nelkiil kivinni. A nagy tomegben forgolodni karos—tudtunkon kivul egytol egyig mindenki kedvet csinal valamilyen vetekhez, megbelyegez vele vagy rank akasztja. Ketsegtelen: minel nagyobb csoduletbe keveredunk, annal nagyobb ez a veszely. Semmi sem oly karos a jo erkblcsbkre, mint eluldogelni a szinieloadasok mellett, akkor ugyanis a gydnydrkodes konnyu utat nyit a becsusszano bunoknek. Mit akarok ezzel mondani? Fosvenyebben terek haza, becsvagyobban, bujabban, sot meg kegyetlenebbul es embertelenebbul, mert emberek kozott voltam. Veletleniil elvetodtem egy deli eloadasra, jatekossagot, szel - lemeskedest s valami megkonnyebbulest remelve, amely megpihenteti az emberek szemet az emberver utan — s eppen ellenkezolegI Minden korabbi csatarozas konyoruletesseg volt csupan. Most felhagytak a bohosagokkal, puszta meszarlas folyik. A harcoloknak semmijuk sines, hogy vedjek magukat, egesz testuk ki van teve a csapasoknak, es sohasem emelik fel kezuket hiaba. Ezt legtobben jobban kedvelik a szabalyos parviadaloknal es a szemely szerint ki'vant harcosok osszecsapasainal. Miert is ne kedvelnek jobban? Sem pajzsrol, sem sisakrol nem pattan itt vissza a vas. Minek a vedofegyver? Minek az ugyesseg? Mindez csak a halal kesleltetesere jo. Reggel oroszlanoknak es medveknek, delben sajat nezoiknek vetik oda az embereket. Gyilkosok gyilkoloknak dobjak magukat oda paranesra, s a gyoztest ujabb oldoklesre tartogatjak. A kuzdoknek nines mas kiutja, csak a halal. Tuzzel-vassal vegzik a dolgukat, s ez igy folyik, amfg szunetel az arena. „De valaki rablast kovetett el, megolt egy embert." Hat aztan? Olt, igy raszolgalt, hogy ezt elszenvedje: te mivel szolgaltal ra, szerencsetlen, hogy vegignezd? „Usd, vagd, egesd I Miert fut olyan gyavan bele a kardba? Miert sujt le olyan felenken? Miert hal meg annyira kelletlenul? Csapjatok bele a sebekbe, esupasz mellel, szemkozt fogadjatok egymas uteseit!" Felbeszakad a latvanyossag: „Oldossenek le kozben embereket, hogy valamivel teljen az ora.“ Hat meg azt sem ertitek, hogy a rossz pelda visszaut azokra, akik szolgaltatjak? Adjatok halat a hal hatatlan isteneknek, hogy olyannak tanitjatok a kegyetlenseget, aki nem tudja megtanulni. El kell vonni a tomegtdl a gyonge, a jora meg nemigen szilard lelket: konnyen csapodik a tobbseghez. Sokratest, Catot es Laeliust is kivetkoztethette volna erkolcseibdl egy hozzajuk nem hasonlo sokasag: annal kevesbe kepes kozulunk, akik igencsak munkalkodunk meg szellemunkon, barki is allani a nagy haddal rank zudulo bunok rohamat. A dozsoles vagy kapzsisag egyetlen peldaja sok rosszat szul: hazad elvhajhasz baratja fokozatosan erotlenne tesz es elpuhit, a gazdag szomszed felkelti benned a sovargast, a rosszindulatu pajtas mindent — legyen akarmilyen hofeher es egyontetu — bever a maga ragyajaval; mit gondolsz, mi lesz azokbol az erkdlcsdkbol, amelyek ellen az egesz vilag tamadast intez? Szuksegszeruen vagy utanoznak, vagy utalnak. Pe-Seneca dig mind a kettot el kell kerulni: ne legy hasonlo a rosszakhoz csak azert, mert sokan vannak, s ne legy a sokasagnak ellensege sem azert, mert nem hason- Iftanak hozzad. Azokkal erintkezz, akik teged jobba akarnak tenni; azokat lasd szivesen, akiket te tudsz jobba tenni. Kdlcsdnosse valik ez — az emberek tanulnak, mikozben tam'tanak. Nines okod ra, hogy szellemed fitogtatasanakdicsszomja teged kozepre alh'tson, hogy felolvasast vagy vitat rendezz — nem bannam akkor, ha a nepnek megfelelo portekad volna; de senki sines, aki kepes volna teged megerteni. Talan egy-kettore rabukkansz, es meg ezeket is formalnod s kepezned kell arra, hogy megertsenek. „Hat kinek tanultam annyit?" Nines miert felned, hogy karba vesz a faradsagod: magadnak tanultal. De hogy ma ne csak magamnak tartsam meg, amit tanultam, kdzlom veled, milyen harom, korulbelul azonos ertelmu mondasra leltem; az egyikkel ez a level adossagot torleszt, a masik kettot fogadd elolegijl. Demokritos mondja: „Nekem egy ember annyi, mint az egesz nep, es az is, akarki volt — ketes ugyanis a szerzo szemelye —, mikor megkerdeztek tole, miert tuz ki celul akkora buzgalommal egy olyan muveszetet, amely csak a legkevesebbekhez jut el: „Eleg nekem a keves, eleg az egy is, eleg, ha senki sines." Remek a harmadik mondas is, amit Epikuros egyik, tanaikat valid tarsanak frt: „Ezt pedig nem sokaknak, hanem neked; mert eleg nagy kozonseg vagyunk mi egymasnak." Ezt szivleld meg, Luciliusom, hogy megvethesd a tobbek helyeslesebol fakado gyonydruseget. Sokan dicsernek teged. Talan bizony volna miert tetszeni magadnak, ha csupan az vagy, akit sokan megertenek? Ertekeid befele tekintsenek. Elj egeszsegben! 8. level „Te szdlftasz fel engem — mondod —, hogy keruljem a tomeget, vonuljak vissza es erjem be ontudatommal? Hol vannak hat azok a tanitasok, melyeknek parancsa: meghalni cselekves kozben?" Meg ha ugy latszik is, hogy most tanacsolom neked a visszavonulast — en azert rejtoztem el s zartam magamra az ajtot, hogy tobbeknek hasznalhassak. Egyetlen napom se mulik el semmittevesben. Az ejszakak egy reszet tanulmanyaimnak igenylem. nem adorn at magam az alvasnak, hanem ledolok, s a virrasztastol faradt, le-lecsukodd szememet a munkara fuggesztem. Nemcsak az emberektol vonultam vissza, hanem az ugyektol is, s elsosorban az en ugyeimtol; az utokor szamara fejtek ki tevekenyseget. Nekik jegyzek fel egyet-mast, ami talan hasznukra lesz. Udvos intelmeket bizok a betukre, jo hatasu gydgyfu-keverekeket; kitapasztaltam, hogy hatasosak az en kelevenyeimre — ha nem gyogyultak is be azok meg tokeletesen, nem harapodznak tovabb. Keson ismertem meg a helyes utat, es a tevelygestol elcsigazva: most megmutatom masoknak. Igy kialtok: „KeruIjetek el mindazt, ami a tomegnek tetszik, amit a veletlen juttatott. Minden esetleges jo elott gyanakodva, felenken alljatok meg: a vadakat es a halakat is mindig valamilyen csali remeny szedi ra. A szerencse ajandekainak velitek oket? Csapdak csupan. Mind, aki biztonsagos eletet akar kozuletek elni,, amennyire lehetseges, kerulje a leppel bevont javakat, meg masert is csalodunk bennuk nagy nyomorultul; azt hisszuk: birtokunkban vannak, s mi ragadtunk belejuk. A szakadekba visz ez az ut; e felfvelo eletnek a vege bukas. S meg csak az sines megengedve, hogy megalljunk, ha a boldogulas leterft a helyes utrol, vagy legalabb egyenesen allva, vagy egy csapasra sullyedjunk el: nem forditja meg a hajot a szerencse, hanem lebuktatja es odavagja. Kovessetek azt az ep es udvos eletformat, hogy csak annyira apolgassatok testeteket, amennyire a jo egeszseg igenyli. Kemenyebben kell banni vele, hogy kifogastalanul engedelmeskedjek a leleknek: az etel az ehseget csillapftsa, az ital a szomjusagot oltsa, a ruha a hideget tartsa tavol, a haz a testet fenyegeto veszelyek ellen nyujtson vedfalat. Hogy ez gyepteglabol emelkedik-e, vagy kulonfele idegen fajtaju kovekbdl, egy csoppet sem lenyeges: tudjatok meg, hogy az embert eppolyan jol fedi a szalmatetd, mint az arany. Vessetek meg minden ekftmenyt vagy diszitmenyt, amit felesleges faradozas hoz letre. Fontoljatok meg: semmi sem csodalatra melto a lelken kivul; ha az nagy, semmi sem nagy a szamara." Ha igy beszelek magamban, ha igy beszelek az utokorhoz, nem vagyok-e szemedben hasznosabb, mint ha ugyvedkent megjelennek a targyalas ra kituzott napon, vagy ranyomnam gyurumet a vegrendelet tablaira, vagy a senatusban szavamat s kezemet adnam a jeloltnek? Higgy nekem, akik I atszolag semmit se csinalnak, nagyobb dolgokat visznek veghez: az emberi es az isteni vilaggal foglalkoznak egyszerre. De vegezni kell mar es—ahogy rendszeresitettem — valamit fizetni is ezert a leveled. Nem az en zsebembol: meg most is Epikurost forgatom, tole olvastam ezt a mondast a mai napon: „Ha az igazi szabadsagot akarod elnyerni, a filozofia rabszolgajanak kell lenned." S nem kell varakoznia egyik naprol a masikra, aki ennek veti ala s adja at magat: rdgton felszabadul. Ugyanis a filozofianak szolgalni maga a szabadsag. Lehetseges, hogy megkerdezed: miert idezek tobb jo mondast Epikurostol, mint a mieinktol, De hat miert gondolod, hogy ez Epikuros szava, s nem kozkincs? Milyen sok kolto mondja azt, amit a filozofusok vagy elmondtak mar, vagy el kell mondaniukINem erintem a tragediafrokat, sem a romai szfnjatekokat. Hiszen ezekben is van valami komolysag, kozeputon vannak a komediak es a tragediak kozott. Mennyi ekesszdlo verssor bujik meg a bohozatokban! Milyen sokat kellene Publiliusnal kothurnusban elmondani es nem mezftlabI Egy verssorat idezem, amely a filozofiara s eppen a nemreg szoba hozott reszere vonatkozik: ebben azt alh'tja, hogy a veletlen adomanyait nem szabad a magunkenak tartani: Mit vagyunk szerzett, toliink idegen marad. Emlekszem, hogy ezt a mondanivalot te nem kevesbe jol es tombrebben fejezted ki: Mit a szerencse tett tiedde, nem tied. S nem felejtem el, hogy meg iigyesebben is mondtad: Ha kaphattal jot, el is vesztheted megint. Ezt nem szamftom fizetsegnek: a magadebol adtad nekem. Elj egeszsegben!
