Életünk, 1996 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1996-11-24 / 20. szám

Ardamica Ferenc

Anegyedik reszlet

— Egy het mulva itt a karacsony — jegyzi meg anyam gondterhelten, es aggodo pillantasokkal nezegeti „enni kero“ cipomet. Leguggol, tuzetesebben megvizsgalja.

Pedig hat kdzelebbrol sem lathat mast, mintha a tuzhely mellol nezne, amely a konyha sarkaban ontja a meleget. A cipotal p elol levalt. Minden lepesnel nagyokat csattan.

Elkoptam, elrongyolodtam, hajftsatok ki a szemetdombra, vegyetek helyettem masikat! — ordftja mar messzirol.

Igen am, de mibol? — kerdezi anyam arckifejezese. Egesz lenyen meglatszik, hogy erosen gondolkodik.

Oszinten megsajnalom edesanyamat, amiert haszontalan labbelimmel ennyi toprengest okozok neki. Tudom, hogy eddig enyhe telben remenykedett. Most ez a remenysege is szertefoszlott. Az ablakunk reggelig tele lett jegviraggal. Ujjaim elvezettel motoszkalnak rajtuk. A test melege felolvasztja o'ket. Hamarosan abbahagyom, mert anyam megharagszik. Nem szereti, ha az ablakuvegen maszatolok.

Valahonnan elokeresek egy darab zsineget. Megprobalom vele felkbtni a leszakadt cipotalpat. Erzem, minden csattanasa anyam szfvebe hasit. Pedig nem gyotbr lelkiismeret-furdalas. A cipo tonkremeneseben csintalansagom igazan nem jatszott kozre. Egesz nyaron, keso o'szig mezftlab rugtarn a rongylabdat. Buntelen vagyok, akar a ma szuletett barany.

Meglepetve latom, hogy anyam bemegy a szobaba, majd visszater, de vallat mar a nagy, meleg kendo borftja.

— Hova kesziil, edesanyam? — ugrom egyet csodalkozasomban.

— Kimegyek a Csendesbe, az adossagert.

Az ablakhoz lep, kikemlel, az eget nezi, mely most, hogy borus, mintha sokkal kozelebb volna, mint maskor.

Utolso percig halogatta ezt az utat, de mert e Csendes puszta jo harom kilometernyire van a falunktol, es ugy latszik, delutan az egiek is razni kezdik a dunyhakat,

nem haboziktovabb. Szorosabban beburkolozik a kendobe, egyet perdul.

Hatulrol nem kuldnbozik a falu tobbi asszonyatol. Csak ha az arcaba tekintek, akkor allapitom meg lelkesedve, hogy az en edesanyam mas, szebb, mint amazok.

—Varjon, edesanyam! — kialtom. — Megyek en is!

A foldre vetem magam, es hason csuszva igyekszem a diko ala. Ott heveresznek a regi ujsagok, melyeket meg edesapam hordott haza, es olvasgatott, mert of elenken f oglal koztatta a vilag sora. Bogozom a zsineget, a cipofuzot...

— Mit csinalsz, kisfiam? — kerdi anyam feddoen.

—Atanrto urmeselte, hogy amikorkatona volt a haboruban, 6 is ugy csinalta, merthogy az ujsagpapiros igencsak melegft — hadarom, es minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy muveletem ne tartson sokaig.

— Te boho — mondja anyam, es visszateszi a lapokat regi helyiikre. Ocska rongyokat kerft valahonnan a sublot aljabol, kapcat hasit beld'liik, abba bugyolaljuk a labamat, ugy huzom tel a bakancsot.

Egy kicsit bant a dolog. Nagy buzgalmamban

megfeledkeztem rola, hogy az ujsagokat emlekiiI tette el. Edesapam ruhait meg egyeb holmijat mind eladogatta. Kellett a penz a temetesre, miegymasra. Csak az ujsagokat rakosgatta el, ugysem kellettek volna senkinek.

Edesanyam szaporan lepked, nem nez se jobbra, se balra. Ugyesen kapkodom a labamat, lepest tartok vele.

Nemsokara a falu egyetlen rendezettebb utcajan haladunk. A Borosek hivalkodoan epftett emeletes haza elott edesanyam meg jobban meggyorsi'tja lepteit. Futo pillantast vet az epiiletre. Aztan leszegi a fejet, kezen fog, es megyunk tovabb.

Mindenki tudja, hogy apam ennek a haznak koszonhette a halalat. Akkoriban nagy port vert fel az eset.

Jo nehany acs volt a kornyeken. Borosek megis apamat hfvtak a tetozet dsszeallftasahoz. Irigykedtek is ra elegen, akarcsak Borosekra. Nagy faba vagta a fejszejet, aki emeletes hazat epfttetett, mert pocsek id ok jartak akkor.

Apamnak igyekeznie kellett, mert eso fgerkezett, es a tulajdonosnak siirgos volt, hogy minel

elobb teto alatt tudja az epuletet.

Masnapra vartak a cserepezoket. Apam keso estig, vakulasig kopacsolt. Veletlenul megcsuszott a laba. Leesett a tetdrol, eltorte a hatgerincet. Azon nyomban kiszenvedett.

Anyam sokaig nem tudott elmenni a haz elott anelkiil, hogy si'rva ne fakadjon. Ma azonban megemberelte magat.

Amint kierlink a falubol, a hideg mintha megketszerezodne. Szinte a csontunkig hat. Anyam elengedi a kezem, hogy zsebre dughassam. Fulem, orrom vorbslik a csi'pos, eles levegotol. Mar szallingoznak az elso hopelyhek, az ido megsem enyhiil. Az a legnagyobb baj, hogy a felkbtdzott cipotalp ujbol csattog. A zsineg amugy is meglazult, de a botlas utan veglegesen lemondotttisztsegerol. Ugyetlenkedem, mint kisliba a nagy fuben.

— Akkor ugrasz, mikor botlasz — idezi edesanyam a falu szajan forgo, ugyetlenekre celzo trefas mondast.

A ho egyre surubben hull. Mintha fuggonydn keresztul neznenk az elo'ttunk kanyargo utat. De anyam tantorfthatatlan. Erzi a maga igazat.

Csurosek — mert hozzajuk igyekszunk — nemigen fognak orulni latogatasunknak. Mikor apam meghalt, anyam minden holmijat eladogatta. Csak a vadonatuj csizma nem talalt gazdara. Aron alul kfnaltuk, megis dragallotta mindenki. Hiaba, mikor mar apam sem vette olcson. Korholta is erte edesanyam eleget. Pedig alig viselte szegeny, kimelte.

Egy szep napon betevedt hozzank Csurds Jani bacsi. Megtetszett neki a csizma, el is vitte — reszletfizetesre. Az elso reszletet mindjart nalunk hagyta. A masikra hosszabb ideig varakoztunk. A harmadikert ugyam'gy kutyagoltunk ki, csak akkor nyar volt, es elvezet volt a gyaloglas.

Hatravan meg a negyedik reszlet. Anyam sokaig vart, tudta hogy Csurosek sincsenek valami rozsas helyzetben. Talan nem is kerte volna, ha nines sziiksegem labbelire.

Alkonyodik. Juli neni, Jani bacsi felesege mar meggyujtotta a petroleumlampat. Eppen fozi ki a galuskat. Nagy kfnba esik szegeny, amikor minket meglat, nyomban megsejti, miert jottiink. Betessekel, szeket tol alank.

Anyam a reszletet emh'ti, mire Juli neni arevonasai elvaltoznak. Hirtelen oregge, rancossa, gondterheltte valik fiatalos area.

— Jani kezeli a penzt, ha ugyan van... — mentegetozik. — 0 meg nines itthon. Delutan kiment a gyerekekkel az erdobe, faert.

— Megvarjuk — mondja anyam roviden.

Juli neni egeszen ketsegbe esik ettol a valasztol. Csdrdmpol, mozdulatai kapkodok. Asztalra helyezi a nagy, rozsas talat, majd rakeveri a gozdlgd galuskara a friss, hazi keszftesu turot.

Osszefut a nyal a szamban. Sovartekintetem nem bi'rom levenni az etelrol. Nagyon szeretem a turos galuskat.

Csurosne felfigyel. Talan megsajnal, mert valtoztat viselkedesen. Bosszusagat mintha nyomtalanul eltoroltek volna, leveti a kotenyevel. Az asztalhoz tessekel mindkettonket, elenk tolja a talat, kfnalgat.

Felenken anyamra nezek, de az igenloen bolint, tehat ehetem. Egy kicsit azert meg keretjuk magunkat.

Juli neni kodorgonak nevezi Jani bacsit es tizenot eves fiat, amiert „ilyen kedves vendegeket" megvarakoztatnak. Kapja a berlinerkendot, megy elibuk, mi csak egyiink addig, mindjart hazaernek ok is, nem lehetnek mar messze. Es kilodul az esti hoesesbe.

Micsoda fonak helyzet! Idegen hazban edesanyammal, egy tai turos galuska felett.

Izlik a harom kilometer es a friss, hideg levego utan. Gatlasoktol mentesen, az ehes emberek farkasetvagyaval derekasan falatozunk, puszti'tjuk a galuskat.

Otthon az aljat mindig megpirftjuk, legyen mit kapargatni. De hat ahany haz, annyi szokas... Az eszembe sem jut, hogy Juli neninek igazan nem volt mikor pirftgatni a galuskat.

Nemsokara a tai feneken koppan a kanal.

— Elfogyott! Mind megettuk... az egeszet! Most mi lesz? — kerdem anyamtol megszeppenve.

Szegyenkezik, habozik. Ilyen meg nemigen tortent meg vele.

— Elmegyunk — mondja kis ido mulva.

— Aztan jovunk-e meg valamikora negyedik reszletert? — erdekloddm hazafele.

— Nem! — valaszolja edesanyam hatarozottan. — Azert mar nem jovunk.

(Toth Lehel illusztracios felvetele)