Életünk, 1996 (1. évfolyam, 1-22. szám)
1996-09-12 / 15. szám
Mindjart az elejen sziiksegesnek tartom tisztazni kedves olvasom azt, hogy mikent keriil a csizma az asztalra, vagyis a „poronty“ szavunk beszamolom cimebe. A poronty, azaz nagy kezdobetuvel a „Poronty“ egy tenyernyi erdocske a Vag folyo partjan, Szlovakia delebbi tajain, ahova apro gyermekkorom ota szivesen jarok ki. Egyreszt nines messzire sziildfalumtol, de kiilonosen azota erdekes, amiota a Vag partjan es ebben az erdocskeben is tanyat vertek a vadpulykak, ezek a Kanadaban dshonos „nagymadarak“. Nos, itt szoktam rendezni gondolataimat az egyre farasztobb es kemenyebb munka utan, de azert akadnak iinnepnapok is, kiilonosen, ha dolgaim jol alakulnak. Ilyenkor az embert elragadjak gondolatai, meg az almodozasra is hajlamos es ratelepedik, elfogja a vagy a tavoli fekete fold, a sokat emlegetett, szamtalanszor megirt afrikai vadaszatok utan... Sok-sok viznek le kellett folynia a Vagon, amig eljutottam odaig, hogy kezemben a vizum es a repiilojegy, csomagolhatok, es majd gepmadar ropi't Afrika fele. Szinte meg ma is hihetetlen, de vegre eljott az ido, es marcius 11 -en valora valtak az almaim, s kozel nyolcezer kilometeres legi ut utan landolt veliink a repiilogep Namibia fovarosa, Windhoek legikikotojeben... A mult esztendo vegere allt ossze az a csapat, melynek tagjaival erdemesnek, igeretesnek, celszeriinek es biztonsagosnak tartotta a tarsulast Afrika szavannai fele. Mikit, Bencit es Szilvesztert mar evek ota ismertem, kozeli vadaszeimboraim, nagyon megbizhato emberek minden szempontbol. Vlado mellett —- aki egyebkent pozsonyi — viszont az volt a garancia, hogy jol beszeli az idegen nyelveket, kiilonosen az angolt, ami Namibiaban nemesak hasznalt nyelv, hanem a hivatalos nyelvek egyike. Termeszetesen a felkesziiles az utra nem esupan a vizum meg a repulojegy beszerzesebol all, hanem igenfontos resze a megfelelo felszereles biztositasa, reszletes osszeallitasa, mert tobbezer kilometerre a hazatol, otthontol keso lenne afelett sirankozni, hogy otthon felejtettiink valamit, beleertve az aprocska ajandekokat is... A windhoeki ropteren mar vart benniinket Franz Josef osztrak vezeto, de a legelso dolgunk az atoltozkodes volt, mert a hosszantarto szlovakiai telbol mintha szaunaba leptiink volna Afrika fdldjen. De ezeket nem ohajtom reszletezni, hiszen igen pontosan beszamoltak mar elottem az afrikai klimarol, nalamnal avatottabb tollforgatok. A ropterrol aztan elindultunk — razds koves uton — Namibia sztyeppei fele, aterepjarashoz edzodott gepkocsik kerekei kemenyen alltak es vettek az akadalyokat, annal erzekenyebben utasai, de akkormegnem sejtettuk, hogyotnapon at, ottartozkodasunk alatt, boven kijut majd naponta a negy— otszaz kilometer zdtykdlddesbol es hdsegbol. Most meg csak szazotven-szazhatvan kilometer allt elottiink vendeglatonk vadasztanyajaig-Az uton az egvilagon senkivel — se falu, se ember — sem talalkoztunk, csak kesobb, vagy husz kilometer utan jelentkeztek a majmok, no mega szines madarvilag. Vendeglatdink felkinaltak, hogy lojiink a majmokbol, de majomvadaszatra senkinek sem szottyant kedve, pedig dijmentesen ajanlottak fel a majomirtast. Az ut vegen, nagyon szep kornyezetben, kellemes vadasztanya fogadott. Nono, ne satortaborra gondoljanak, hanem osszkomfortos, europai igenyeket is lepipalo epiiletre, vadaszotthonra, ahol nagyon jolesett a zuhanyozas. Am nem totojazhattunk sokaig, mert vendeglatonk siirgetett, hogy lojiik be fegyvereinket, majd azutan ujra elfoglaltuk helyeinket a gepkocsikban es dobogo szivvel, tele varakozassal vagtunk neki Afrika szepseges vadaszmezoinek. Elsonek egy negyven-otven fobol allo csapatra akadtunk, kdztiik ugrobakokra, amelyek a mi ozeinknek felelnenek meg testalkatra. Igen am, de ketszazotven-haromszazotven metemyi tavolsagravol-Suba Imre a portugalok partraszallasanak (1416) tiszteletere allitott emlekoszlop elott tak, ami nekiink, ozbakvadaszoknak bizony lotavolon kivulre esik, hibaztunk is szepen sorjaban. Vegiil estefele Mikinek sikerult elejtcnie egy impaled, aminek mindnyajan ortiltunk, o lett kdztiink az elsokent felavatott afrikanus. A vadaszavatashoza bennsziildtt kiseroink nagyon ertettek es ragaszkodtak. Termeszetesen megvolt ra az okuk... Itt szeretnem elmondani, hogy nagyon erdekesek ezek a bennsziilott kiserok, avatott es hivatott nyomkeresok. Roppant nagy szakertelemmel nyuzzak az elejtett vadat, de azert nyuzas kozben bekapnak egy-egy darabka nyers hust, ami felett bizony elcsodalkoztunk. Nem ugy vendeglatonk, aki kihozott egy nagy darab szaritott hust eleskamrajabol es felkinalta, hogy fogyasszunkjo etvaggyal es egeszseggel. Kivancsisagbol vadaszkesemmel leszeltem egy darabot, de csak forgatni tudtam a szamban, lenyelni nem. Nem volt annak semmilyen ize, magyar es szlovak gyomornak egyarant nemkivanatos etek volt. Meg egy dolgot megfigyeltem: a bennsziildtt vezeto, legyen az barmily intelligens, ha kap valami ajandekot, dobozos kolat, barmit, nyomban elfogyasztja. Olyasmire soha nem gondol, hogy felre tegyen belole vagy hazavigye a csaladjanak. Ezt az onzest nem szerettem naluk, de nyomkereso hajlamaik, tapasztalatuk es tudasuk felulmulhatatlan es potolhatatlan. Nem akarok otromba hasonlattal elni — es elnezest kerek mindenkitol, aki olyba venne —, de az afrikai nyomkereso kepessegeit csak egy jo magyar vizslaeval tudnam dsszehasonlitani. A kovek kozott, a bozotosban, ahol mi az eg-
