Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 2. szám - RECENZIÓK - Gesztelyi Hermina: Papp Kinga: Tollforgató Kálnokiak. Családi íráshasználat a 17–18. századi Erdélyben
136 Egyháztörténeti Szemle XVIII/2 (2017) jezet Kálnoki Sámuel fejezetén belül az utolsó egység, amely így a soron következő Kálnoki Ádámra is utalhat a tartalomjegyzék alapján. Kálnoki Ádám- tól levelein kívül egy ünnepi oráció maradt ránk, amelyet a bécsi egyetem magyar diákjai által választott patrónus, Szent László ünnepekor hangzott el. A kiadvány reprezentációs és hittérítő szerepét hangsúlyozza Papp Kinga, valamint retorikai, dedikációs jellegzetességeire utal, megemlítve, hogy metszettel kiadott példány is ismert. Kálnoki Antalnak a levelei jelentenek bőséges forrást, kiegészülve a titkára, majd a saját maga által vezetett levelezési naplóval. Szövegeiből kirajzolódik a sűrűn és szorgalmasan író, ideális levelezőpartner alakja, amelynek maga is próbált megfelelni, így íráshasználatának, rokonaival való viszonyának, nyelvválasztásának változásai remekül nyomon követhetők ezen a korpuszon. Már a tartalomjegyzékből is látható, hogy Kálnoki Sámuel írásai egyértelműen túlsúlyba kerültek a monográfiában, amire a zárszóban reflektál is Papp Kinga: „Kötetem súlypontja látványosan Kálnoki Sámuel íráshasználata felé tolódott el, amire magyarázat lehet az, hogy családjának ő volt a legismertebb, legnagyobb karriert befutó tagja, a vele kapcsolatos források száma volt a legnagyobb, a többi családtag íráshasználatának bemutatása mintegy hozzá viszonyítva íródott meg.” (192. p.) Mindez arra az alapvető kutatási nehézségre is ráirányítja a figyelmet, mely szerint a múltról alkotott képünk minden esetben irányított konstrukció, hiszen az ismert forrásokból válik hozzáférhetővé, amelyek azonban nagyon esetlegesek lehetnek. Ezen a ponton merülhet fel az a kérdés, hogy a többi családtag valóban nem hozott létre Kálnoki Sámueléhez hasonló életművet, vagy csak (különböző okok miatt) nem ismerjük eléggé ezeket a korpuszokat. Az alaposabban vizsgált Kálnokiak fókuszba kerülésének magyarázata, hogy igen jelentős levelezést, vagy ezen kívül más típusú szövegeket is alkottak. Megfontolásra tarthat számot, hogy e négy családtag íráshasználatának vizsgálatán keresztül (utalva olykor a rokonok szövegeire) lehet-e érvényesen nyilatkozni a teljes családi íráshabitust illetően. A Kálnoki Sámuel leveleivel foglalkozó fejezetrész mutat rá leginkább arra, hogy a családi íráshasználatban a nőknek is komoly szerepük volt, hiszen Sámuel leveleinek jelentős része feleségéhez, Lázár Erzsébethez, valamint lányához, Kálnoki Borbálához szól. Lázár Erzsébet levelezése önálló egységként is megjelenik, itt utal a szerző a női íráshasználat jellegzetességeire, a személyesebb hangvételre, valamint a birtokigazgatással kapcsolatban érvényesülő gyakorlati szemléletre. Ezt az irányt a kutatás további lehetőségei között tartja számon a bevezető, a jövőbeli folytatásra utalva ezzel. Kálnoki Antal és fia, Lajos levelezésében a nyelvhasználat kérdésének körüljárása igen eltalált elemzésként vált a könyv élvezetes alfejezetévé. A magyar, a francia, a német és a latin nyelv használata - Peter Burke értelmezései nyomán ismert módon - a különböző megszólalásmódokhoz, témákhoz, a bizalmasság mértékéhez kapcsolódott. Kettőjük levelezése a nyelv- használat vizsgálatán keresztül is remekül érzékelteti a korabeli családi viszonyokat, egy apa-fiú kapcsolat is feltárul, mindez pedig a kora újkor mindennapjainak megismerését célzó kutatások szempontjából is hasznos esettanulmány lehet. A kötetben egyenlő súllyal vannak jelen a szakirodalomban olvasható megközelítési módok, eredmények ismertetése és az innovatív, saját kutatásra épülő kijelentések, így annyit tett hozzá ez az írás a korszakról és a családi
