Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 3. szám - RECENZIÓK - Klestenitz Tibor: Az 1863. évi kalocsai tartományi zsinat
Recenziók Az 1863. évi kalocsai tartományi zsinat. A dokumentumokat válogatta, a bevezető tanulmányt és a tárgyi jegyzeteket írta: Adriányi Gábor. A dokumentumokat sajtó alá rendezte és szövegkritikaijegyzetekkel ellátta: Bárány Zsófia. Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történet- tudományi Intézet, 2015. (Magyar történelmi emlékek. Okmánytárak. Egyháztörténeti források) 179 old. (CD-melléklettel). Az új- és jelenkori zsinatok feltárása a magyar katolikus egyháztörténet korálaban elhanyagolt területét jelenti, ezért is igen örvendetes, hogy az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának keretében külön kutatócsoportjött létre ennek a munkának az elvégzésére. A tudományos műhely Magyar Történeti Emlékek - Okmánytárak című kiadványsorozatában új alsorozat indult a zsinatokhoz kapcsolódó források közlésére, amelynek egyik első kötete az 1863. évi kalocsai egyháztartományi zsinatot mutatja be. A források kiválogatása és az alapos bevezető tanulmány Adriányi Gábor munkája, amely elsősorban a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár, illetve a Vatikáni Titkos Levéltár dokumentumait hasznosítja. A zsinat megrendezését az 1855-ös osztrák konkordátum és a nyomában kialakuló egyházpolitikai gyakorlat tette lehetővé, amely - a korábbi jozefinista felfogással szakítva - engedélyezte a katolikus egyház számára tartományi és egyházmegyei zsinatok megrendezését, IX. Pius pápa pedig kifejezetten bátorította is erre a Monarchia főpapjait. A teológiai szempontból igencsak konzervatívnak számító Kunszt József kalocsai érsek már 1856-ban szuffraganeus püspökei véleményét kérte egy tartományi zsinat összehívásáról. Csajághy Sándor Csanádi püspök kisvártatva el is készítette javaslatát a tanácskozás lefolytatásáról és ügyrendjéről, amit fő vonalaiban Szaniszló Ferenc nagyváradi és Haynald Lajos erdélyi püspök is támogatásáról biztosított. Végül azonban a zsinat csak 1863 szeptemberében ült össze Kalocsán. A tanulmány ezután bemutatja a résztvevőket, majd a fennmaradt jegyzőkönyvek összevetésével részletesen rekonstruálja a tanácskozás lezajlását, az ünnepélyes beszédeket, illetve a határozatok szövegén tett módosításokat. Mindebből kiderül, hogy a tanácskozásokon a legfontosabb gyakorlati szerepet Dankó József esztergomi főegyházmegyés teológus, illetve a bécsi jezsuita, Clemens Schrader teológiai professzor játszotta. Ők egyaránt befolyásos ultramontán személyiségeknek számítottak, és néhány év múlva mindketten fontos szerephez jutottak a pápai tévedhetetlenséget kimondó első vatikáni zsinat előkészítésében. A következő alfejezet azt ismerteti, hogy hogyan alakult a zsinati határozatok sorsa azután, hogy Kunszt József jóváhagyásra felterjesztette a 310 oldalas kéziratot az Apostoli Szentszékhez. Itt Giacinto de Ferrari domonkos konzultor készített szakvéleményt a szövegről, és általában véve igen dicséretesnek találta annak szellemiségét. Az illetékes vatikáni kongregáció 1864-ben mindössze három oldalon foglalta össze a szükségesnek tartott javítások listáját, amelyeket Kunszt érsek el is fogadott, majd kinyomtatta a zsinat határozatait. Mintegy háromszáz példányt ajándékként elküldött befolyásos európai főpapoknak és politikusoknak, ezáltal is hozzájárulva az ultramontán egyházkép népszerűsítéséhez. A következő alfejezet részenként megy végig a dekrétumok szövegén és kivonatosan ismerteti a határozatok legfontosabb
