Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)

2017 / 4. szám - TANULMÁNY - Szász Lajos: A protestáns uniómozgalom története a dualizmus korszakában

38 Egyháztörténeti Szemle XVIII/4 (2017) kérdése csak elvétve került szóba. A Bethánia Egyesület jubileumi kiadvá­nyát például Luther és Kálvin egymás felé néző alakjával díszítették, felet­tük pedig a Bibliából vett fél mondat: „...hogy egyek legyenek....”1«6 A kö­tetben magában azonban már csak az uniómozgalom egy korai újkori szereplőjéről, Alvinczy Péterről szóló hosszú tanulmány emlékeztetett a protestáns egység kérdésére.1«? Sőt, éppenséggel valami egészen újszerű gondolat előszele jelent meg a jubileumi ünnepi beszédek, írások sorai között. A protestáns egység he­lyett egy olyan, már a világháborús összeomlás utáni időszakot megelőle­gező gondolat bukkant fel, amely a teljes magyar keresztyénség egységét vetítette elő. A református Szilassy Aladár az evangélikus és református egyház hivatalos ünnepségén fejtette ki, hogy a háborút nem az igazi ke­resztyének robbantották ki, éppenséggel az okozta a problémát, hogy a keresztyének elvesztették a hitüket. Ókét kellene felébreszteni és összefog­ni: „Erre a munkára kell egyesülni protestáns egyházainknak, sőt szemben a hitetlen, a keresztyén erkölcsöket megsemmisíteni törekvő s mind na­gyobb vakmerőséggel fellépő irányzattal, erre kellene egyesülniük az összes keresztyén egyházaknak.”1«8 Már csupán a „hitetlenség” fogalmának politi­kai tartalommal való megtöltése hiányzott ahhoz, hogy a néhány év múlva hatalomra kerülő keresztény-nemzeti irányzat ideológiájával találjuk szembe magunkat. A világháborút követő megújulás természetéről Sebestyén Jenőnek is volt mondanivalója. Meggyőződése szerint alapvetően ugyanúgy ellenezte és elítélte a keresztyén szellemiség ellenségének tekintett liberalizmust és annak mindenféle vadhajtását, de a kibontakozás útjának nem valamiféle „általános keresztyén” összeölelkezést, hanem szigorú, a református egyház hitelveihez visszanyúló, abból táplálkozó kálvinista megújulást tartott csak elfogadhatónak. Ebből kifolyólag szerinte: „[...] meg kell szűnni az evangélikusokkal való bénító szövetkezések kísérleteinek is. Ez mindket­tőnk érdekében kívánatos. 100 év óta kínozzuk egymást az uniós barátsá­gért. Próbáljuk meg most 100 évig a szabad, önálló fejlődést.”1«» Mint látjuk, így vagy úgy, de 1917-re, a reformációi jubileum idejére a protestáns unió eszméjét támogatók kifulladtak. Az olyan lelkes hívei, mint Patay Pál, aki még könyvet is írt az uniómozgalom történetéről, szomorúan konstatálták, hogy az unió legjobb esetben is csak egy másik, eljövendő generáció életében valósulhat meg.146 * 148 * 150 A világháború végére ugyanis politi­kai értelemben a liberális, erősen antiklerikális irányzat teret vesztett, a 146 Emlékkönyv a reformáció négyszázados évfordulójára. Szerk. Takaró Géza. Bp., [1917.] Idézet: János evangéliuma 17:11. w7 B. Major János: Alvinczi Péter, a protestáns unió úttörője. In: Emlékkönyv a reformáció négyszázados évfordulójára. Szerk. Takaró Géza, Bp., [1917.] 30-59. 148 Szilassy Aladár dr. ünnepi beszéde. In: Emlékkönyv a magyarországi református és magyarországi ágostai hitv. Evangélikus keresztyén egyházak által a reformáció négyszázados évfordulója alkalmából Budapesten, 1917. évi október hó 31. napján tartott országos jubiláns emlékünnepélyről. Bp., 1918. 53. p. 14» SEBESTYÉN Jenő: A kálvinizmus jövendője Magyarországon. In: Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917.43. sz. 483. p. ■5° Patay PÁL: Uniótörekvések a magyar protestáns egyházban. In: Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917.43. sz. 486-488. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom