Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 4. szám - TANULMÁNY - Szász Lajos: A protestáns uniómozgalom története a dualizmus korszakában
A protestáns uniómozgalom története a dualizmus korszakában 37 megtehetnők, mert az uniót senki nem akarja, nincs ok tehát arra sem, hogy valaki féljen tőle. Az unió különben is ma a legtöbb közéleti szereplő számára nem egyéb egy jó öreg, de még mindig elég jól hangzó testvériesülő frázisnál. Olyan, mint a régi fegyverek közt csüngő tisztes, ócska fringia, amely a molyette díszmagyarhoz elválhatatlanul hozzátartozik ugyan, néha meg is szokták csörgetni, ellenben - nem lehet kihúzni a hüvelyéből, tehát gordiusi csomókat épen nem lehet vele szétszabdalni.”1'*2 Habár Baltazár végül kimagyarázta magát, a nyilatkozata nyomán feltörő érzelmek jól mutatták, hogy a két egyház között közel sem olyan felhőtlen a viszony, mint azt egy-két idealista gondolkodó esetleg képzelte. Ne feledjük el azt sem, hogy alig két évvel korábban bontották fel a nagygeresdi egyezményt a két egyház között, mely szintén sok feszültség forrása volt. A hozzáállásokra nagyon jellemző az a három nyilatkozat, amely - ez sem véletlen - a Világ című napilap hasábjain jelent meg 1916 márciusában. A három megkérdezett Raffay Sándor evangélikus lelkész, illetve Sebestyén Jenő és Kováts J. István református teológiai tanárok voltak. Raffay a józanabb evangélikus véleményt képviselte, amikor kijelentette, hogy az unió jó lenne, szép lenne, de csupán álom. Nem lehet erővel megvalósítani, és a nemzetiségi kérdés legyűrhetetlen akadályt képez. Raffay is osztotta azt az általánosan elterjedt evangélikus nézetet, hogy az unió evangélikus részről beolvadással járna a nagyobb református felekezetbe. Ebből viszont Raffay nem kért: „Mert én már soha református pap nem leszek...”1« Sebestyén Jenő a történelmi kálvinizmusra jellemző szigorúsággal védte a dogmák szerepét az egyházon belül. Szerinte nagyon veszélyes lenne a hittételek alakítgatása. Sebestyén nyilatkozatában pedig éppenséggel azt a nézetet osztotta, ami miatt az uniót támogató evangélikusok is feladták az egység eszméjét: meggyőződése szerint ugyanis a kálvinizmus magasabb rendű, mint a lutheranizmus, és a szorosabb kapcsolatból csak veszítene, számára az csak „visszafejlődés” lenne.1« A legérdekesebb az eddig még nem említett, de a korszakban jelentős szerepet játszó Kováts J. István nyilatkozata. Kováts sokáig Baltazár és körének harcos antiklerikalizmusát képviselte, de budapesti teológiai tanári kinevezése óta kereste az összhangot a Kálvin Szövetség tagjaival is. Kováts úgy nyilatkozott, hogy elvi, teológiai akadályát nem látja az uniónak, a gyakorlati megvalósítása viszont - főképpen a nemzetiségi kérdés miatt - komoly kétségeket vet fel. Végeredményben ugyanazt nyilatkozta, mint Baltazár Dezső, nyitva hagyva a közös munkálkodás, az egyházpolitikai küzdelmek együttes folytatásának az utat, viszont az uniót a maga teljességében nem tartotta megvalósíthatónak, «s Ilyen felvezetés után talán nem meglepő, hogy az 1917-es reformációi jubileum az unióra történő komolyabb felhívás, megmozdulás nélkül folyt le. Habár egymást érték a jubileumi gyűlések, megemlékezések, az unió „A Rovás” In: Evangélikus Lap, 1916. 8. sz. 125. p. (Kiemelés az eredetiben.) 143 Egyesség felé. In: Világ, 1916. 63. sz. 2. 144 Uo. 2. p. 143 Uo. 2. p.
