Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 4. szám - TANULMÁNY - Szász Lajos: A protestáns uniómozgalom története a dualizmus korszakában
A protestáns uniómozgalom története a dualizmus korszakában 33 hadat üzent a klerikális mozgalomnak az egész magyar protestantizmus nevében (ez utóbbiba az unitáriusokat is beleértette). Sztehlo nézete szerint immár nem lehet többet „vallásfilozófiai” érvekkel megakadályozni az uniót. Felfogása szerint ugyanis maga Jézus harcolt az akkori hit „avult dogmái ellen”, a reformáció pedig megörökölte tőle, Sztehlo kortársainak pedig már csupán folytatnia kell mindezt. A dogmáknak tehát nem kellene olyan nagy fontosságot tulajdonítani. A Dávid Ferenc Egylet titkárának az előadás nyomán megfogalmazott lelkes felszólítása összefoglalta Sztehlo mondandóját: „alkossuk meg az Uniót, azt az Uniót, melynek zászlajára Jézus, Luther, Kálvin, Dávid Ferencz neve van írva, a lelkiismeret-szabad- ságért és a hitért való küzdelemre egyesülve.”119 Sztehlo később még radikálisabban nyilatkozott a keresztyén dogmákkal kapcsolatosan. A protestáns ifjúságnak egyenesen azt javasolta, hogy ne foglalkozzanak velük, ne gondolkodjanak sokat ezeken a kérdéseken, sokkal inkább a szeretettel törődjenek. Ugyanekkor pedig éppenséggel a szemében a merev dogma- tizmust megtestesítő katolicizmussal szembeni összefogásra szólította fel a jövő protestáns vezetőit.120 Nagyon érdekes, hogy ekkor már Sztehlo kimondta, hogy valójában minden felekezeti mozgalommal elvi alapon szemben áll, mivel azok a türelmetlenség csíráját hordják magukban. Éppen ezért a felekezeti elfogultságot leginkább képviselő katolikus egyház és annak egyre felerősödő politikai és társadalmi mozgalmai jelentették a szemében a legnagyobb veszélyt.121 Egyáltalán nem meglepő módon Hamar István, a volt edinburgh-i peregrinus, a pozitív teológiai irányzat híve nagyon helytelenítette, hogy Sztehlo érvelésében a „vallásfilozófiai” érvekkel is előhozakodott. Sztehlo ugyanis - ahogyan ezt más írásaiban jóval bővebben kifejtette - a protestantizmus szellemének lényegét a szabad véleménynyilvánítás, a lelkiismereti szabadság kiteljesedésében, teológiai értelemben pedig a dogmáktól, a kötelező hitelvektől való megszabadulásban látta.122 123 * * Ébben természetesen nem volt egyedül, jó néhány, ekkoriban főleg világi képviselője a protestáns egyházaknak osztozott ebben a felfogásában. Itt említhetjük talán Tisza Istvánt is, aki többször adott hangot a kötelező érvényű dogmák elleni elvi fenntartásainak.11^ Ez a felfogás azonban a konzervatívabb teológiai iskolák híveit érthető módon aggasztotta, és még akkor is hangoztatták ellenvéleményeiket, amikor egyébként - mint esetünkben Hamar István Sztehlo antiklerikális nézeteivel - a nagyobb kérdésekben egyetértettek. Egyáltalán nem meglepő az sem, hogy Ferenczy Gyula az ortodox Koncz Sándor terminológiája szerint „egyházias kálvinizmus” által uralt tiszántúli közegben nem tehetett mást,121* mint a protestáns uniónak szervezeti és egyházpoliti119 ÚJVÁRI LÁSZLÓ: Protestáns Unió. In: Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910. 5. sz. 69. p. 120 Sztehlo Kornél: Tömörüljünk! Szózat a protestáns ifjúsághoz! In: Sztehlo Kornél felolvasásai. VTI-IX. Bp., 1911. 27. p. 121 Uo. 28-29. p. 122 Sztehlo KORNÉL: Modernismus és Protestantismus. In: Sztehlo Kornél felolvasásai I—II. h. n., 1909. 7-26. p. 123 Hatos Pál: A magyar protestantizmus eszmei fordulata Tisza Istvántól Ravasz Lászlóig. In: Múltunk, 2005.1. sz. 97-98. p. 129 KONCZ, 1942.118-120. p.
