Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 3. szám - BESZÁMOLÓK - Csermelyi József: A reformáció útjai. A Mika Sándor Egyesület műhelykonferenciája
A reformáció útjai 159 Molnár Antal előadása az Észak-Alföld hódoltsági egyháztörténetének sokoldalúan bemutatható, bőséges forrásadottságú szegmensével foglalkozott: a mezővárosokban lezajlott reformfolyamatokkal. Eredményei részletesen kifejtve az érdeklődő számára megtalálhatóak Mezőváros és katolicizmus című kötetében. Rámutatott, hogy a reformáció alapkérdésére, a miértre adott leegyszerűsített válaszok sokszor torzítanak, illetve arra is, hogy a Wolfgang Reinhard és Heinz Schilling által kidolgozott konfesszionalizációs elmélet használható a magyar viszonyokra is, ugyanakkor a Magyarországon kidolgozott modellek elfogadtatása tőlünk nyugatra problémákba ütközik, mivel ott nem jellemző a korabeli Magyarországon tapasztalható sokszínűség. Az előadó bemutatta a mezővárosi reformációs modell historiográfiáját, és rámutatott, hogy a hódoltság olyan különleges terep volt, ahol a világi hatalomnak nem volt központi szimpátiája egyik felekezet irányában sem, ezért mindegyiküknek lehetősége volt a kibontakozásra. Fontos volt, hogy a reformátorok alkalmas időben érkezzenek, amikor már befejeződött a középkori egyházi struktúra lebontása, különben nem érnek el számottevő eredményt. A ferencesek, akiket a hódoltságban nem zavartak a protestáns földesurak, számottevő sikereket értek el a Gyöngyösre bevándorolt szlovákok katolizálása terén. Végül az előadó megállapította, hogy a konfesszionalizációs elmélet nem rombolta le a Szakály Ferenchez kötődő mezővárosi modellt, hanem segített továbbépíteni. Az utolsó szekciót Őze Sándor előadása nyitotta meg. Az előadó egyetemista évei óta foglalkozik a Kárpát-medencén is áthúzódó, de amúgy Marokkótól az orosz steppéig vonuló, keresztény-oszmán ütközőzóna magyarországi szakaszának sajátos viszonyaival, amelyek közt életformává vált a háború, saját primitív lovagi kultúrát, sokszor önfenntartó gazdálkodást és sajátos erkölcsi rendet építve ki, amely sokban különbözött a hátország normáitól. A határvidék egyben a különböző szekták megtelepedésének is kedvezett a helyi népesség sajátos apokaliptikus időszemlélete és lelki igényei miatt. Habár a ferencesek jelentős lelkigondozási tevékenységet fejtettek ki, mégis tért nyertek Wolfgang Musculus és Heinrich Buliinger tanai, mivel interpretálhatóak voltak a magyarországi viszonyokra. A kettős predesztináció elmélete vigaszt jelentett a katonáknak, akik állandóan halálos veszélyben éltek. A sajátos helyzet miatt a musculusi-bullingeri tanok melanchtoni és katolikus elemekkel keveredtek, a végváriak még Luther tilalma ellenére sem voltak hajlandók felhagyni azzal, hogy a kereszténység védőbástyájának tartsák magukat. A számos egyéb témakör mellett a 16. századi esztergomi egyházmegyét is kutató Fazekas István előadása a katolikus reformfolyamatokba nyújtott betekintést. A trienti reformok megerősítették a püspökök és a plébánosok hatalmát, és megszületett a szeminárium, mint a papképzés máig élő formája. A klérusreform egy hosszan elhúzódó folyamat volt, amely talán már a Várday Pál érseksége alatt tartott zsinatokon elkezdődött, de az első biztos adataink Oláh Miklós érsekségének idejéből vannak. Habár eszköztáruk ugyanaz volt, amelyet a trienti zsinat később legitimált, a társadalom elfordulása és a lassan jövő eredmények miatt ez az első kísérlet még sikertelennek bizonyult. Az előadó rámutatott, hogy a rekatolizáció nem mindig magyarázható karriervággyal, s minden bizony
