Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Bátoriné Misák Marianna: Zsarnay Lajos igehirdetései a 19. század tükrében
76 Egyháztörténeti Szemle XYIII/2 (2017) elhunyt életét az igeversben szereplő fűhöz, s egyúttal fiatalsága feletti bánatát fejezi ki. Ecseteli, hogy ilyen esetekben a halál még fájdalmasabb, s még szörnyűbb, hiszen egy ígéretes pálya előtt álló emberről van szó. Az elhunyt meggyőződésének ad hangot akkor, amikor a test porrá léteiéről, s a lélek Istenhez való megtéréséről beszél.* 18 Kifejeződésre kerül, ha nem is teljes egyértelműséggel, Isten országa, melyet a világosság, a szabadság országaként mutat be, ahol többé nem lesz szenvedés, bánat, gyász, siralom.1« Gyulay Sámuel Zemplén megyei táblabíró felett szintén 1832-ben hangzott el halotti beszéde, amit a Mt 25,21 alapján készített el. Ezt a beszédét a halál tényének ecsetelésével kezdi. Arról beszél, hogy a halál szele fuvallatára mindaz, ami jellemzi az embert, a vidám arc, vigyázó szem, dolgos kéz, gyors láb megsemmisül, megszűnik. Félbeszakadnak tervek, szándékok. Úgy festi le, mint az élet kíméletlen ellenségét. Mint láthatjuk az 1832-es év sok gyásszal terhelt esztendő volt, így nem véletlen, hogy párhuzamot von kora és Jeremiás siralmai keletkezésének ideje között. Olyan nehéz, könnyekkel telinek rajzolja meg ezt az időt, mint volt akkor, amikor Jeremiás megírta sorait. S hogy mennyire kiméletlen a halál Zsarnay szerint, idézzünk pár sort beszéde elejéről: „Ez a tsetsemőt kiragadja az esdeklő szüle ápoló karjai közül, nem kedvez a virágzó ifjúnak, ledönti az egész erejében álló férjfit, hideg boltjába zárja a megaggodt öreget, nem halgat a leghívebb házastárs szíves esdeklésére, nem nézi, mint fárasztja az eget buzgó könyörgésivei annak betses életéért, kit lelke és szíve szeret s tisztel; nem tekinti az egyetlen-egy magzatot, kinek legdrágább kintse e földön bölts atyja volt. Elválasztja, s elszaggatja a rokon-szíveket egymástó; felforgatja mint a pusztító ellenség a ház boldogságát.”20 Beszél az életről, melynek helyes használatát helyezi előtérbe, hasonlítva az alapigében felvett szolgákhoz, akik a rábízott talentumokat hűséggel s jól használták fel. Beszél az élet bölcs eltöltéséről, a hűségről, a jámborságról, mely minden munkában elengedhetetlen, s az ezekért járó jutalomról, majd megjegyzi, hogy mit ér, ha az ember ez egész világot megnyeri, lelkében azonban kárt vall. Mikor a családtagok közül leányához szól, Jézus szavait idézi nagyvonalakban, amikor arról beszél, hogy most szomorúsága van, de eljön az idő, amikor mindez örömre fordul, s ezt az örömet senki sem veheti el tőle. és az ahoz köttetett tudományokat tanuló ifjúnak utolsó tisztességtételére [...] elmondott [...] Sárospatak, 1832. 18 Uo., 18. p. « Uo., 19. p. 20 ZSARNAY Lajos: Halotti tanítás az élet bölts használásáról, mellyet néha tek. Nemz. És vitézlett Gyulay Sámuel úr, tek. Nemes Zemplén vármegye táblabírájának temetési tisztességére írt [...] Sárospatak, 1832. 4. p.
