Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Bátoriné Misák Marianna: Zsarnay Lajos igehirdetései a 19. század tükrében
Zsarnay Lajos igehirdetései a 19. század tükrében 73 által kellő buzgósággal gyakoroltatik”.4 5 Nem sokkal később pedig így nyilatkozik: „Miskolcon tömegesen jártak templomba, úgyhogy az úrvacsorát az ünnepek második napján is ki kellett osztani, mert egy alkalommal nem fértek el a templomokban az úrvacsorázni kívánó hívek.”s A hivatalos szöveg mögött azonban tradicionális egyházi élet rejtőzött. Hiszen minden bizonnyal nem a spirituális vágy vitte az embereket a templomba, hanem a tradíció. Hogy ez mennyire így van, idézzünk újra e tanulmányból. „Az istentiszteletre járás a tisztes polgári élet velejárója volt, egyfajta társadalmi esemény. Ebben igen fontos szerepe volt a templomban elfoglalt helynek. [...] nem csak az »ifjabb mester embereket« kellett meginteni »az őket nem illető üléseknek általok való elfoglalása« miatt, hanem »az asz- szonyi renden lévőket« is el kellett igazítani »az őket és kit-kit a maga rangjához képest illethető hely foglalásra, közhirdetés által [...] és egyenes nyilvános kifejezéssel«.”6 * Talán a felvilágosodás, talán általában a kor hozta magával, hogy a templomlátogatások szokássá, társadalmi eseménnyé degradálódtak. Mindenesetre nem az a lelki szükséglet jellemezte már az embereket, ami tapasztalható volt a korábbi századokban. Háttérbe szorult az igére, az igehirdetésre való odafigyelés. „Mint »szokást«, tehát hosszabb ideje meglévő gyakorlatot igyekezett megszüntetni az egyháztanács a század első harmadában, »hogy a templomban egyik székbül a másikba, sőt a harmadikba is a bokréták az asszonyok és leányok által, susogás és nevetkezés közbe, által nyújtogattat- nak«.”7 A vélemények eltérőek abban a tekintetben, hogy kiüresedtek-e a templomok vagy nem, az azonban tény, hogy a hitélet gyakorlása megváltozott, válságba került a 19. században. Abban azonban mindnyájan egyetérthetünk, hogy a racionalizmus, de különösen majd később a liberalizmus hatására átalakult a gondolkodás az egyházban, és sokak szerint a válság oka éppen ebben keresendő.8 A lelkipásztorok eltávolodtak a Szentírástól, sőt egyenesen szégyellték az evangéliumot hirdetni, így átalakultak az igehirdetések. A szolgálatok arról szóltak, ami a hallgatóknak hasznos volt. „Csak az lehet reátok nézve igaz vallás, amit józan, egyenes okosságotokkal megfoghattok”9— mondta prédikációjában Láczai Szabó József. A prédikációk különböző témákat öleltek fel anélkül, hogy sok esetben alapigét, textust olvasott volna fel a lelkipásztor. Voltak egészen „szabad”, textus nélküli szószéki megnyilatkozások mezőgazdasági munkákról, illemről, 1 DIENES DÉNES: Református egyház. In: Miskolc története. III/2. 1702-1847-ig. Főszerk.: Dobrossy István. Miskolc, 2000. 835-868. p. (továbbiakban: DIENES, 2000.), 865. p. 5 DIENES, 2000. 865-866. p. 6 Dienes, 2000.865. p. i Dienes, 2000.865. p. 8 BÍRÓ et al., 1995. 364. p. « BÍRÓ et al., 1995. 364. p.