Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Ruzsa-Nagy Zoltán: Az egyházfegyelem gyakorlata a Kecskeméti Református Egyházközségben a 18. században
Az egyházfegyelem gyakorlata a Kecskeméti Református Egyházközségben 37 Szilády Áron szerint a szégyenkő gyakorlata a 19. század elejéig fennmaradt.44 Kecskeméten a város vallási helyzetéből, a katolikus - református együttélésből fakadt az egyházfegyelem egyik nehézsége. A házassági hűtlenséget elkövetők között többször is előfordult, hogy a bűnt egy katolikus személlyel követték el. Természetszerűleg a református presbitérium csak a maga felekezetének tagjait büntethette, és időről időre felvetődött, hogy a megfegyelmezett egyének az áttéréssel fenyegetőztek. Ilyen esetekben a presbitérium ragaszkodott a református fél egyházi fenyítékéhez, a világi büntetést követően. Kecskeméten a házasságtörők büntetése a városi hatóság előtt 40 rajnai forint pénzbüntetés volt (vallástól függetlenül). Ezt követően került sor az egyházi fenyítékre, mely, ha első ízben elkövetett pa- ráznaságról volt szó, egy heti szégyenkövön állást jelentett a vasárnapi istentisztelet végéig. Súlyosbító körülménynek számított, melyért két hét szégyenkövön állás járt, ha a férje rokonával követte el az illető,4® illetve ha egy református egy katolikus személlyel követte el bűnét. Az 1715-16-os évben négy házasságtörést is feljegyeztek az anyakönyvbe. Ennek, illetve a minősített paráznaság (rokonnal) eseteinek következményeképp 1717-ben Veresmarti L. Péter vezetésével a presbitérium újra megerősítette az egyházfegyelmezés szabályait, különösen is a paráz- naságra vonatkozókat. Az új rendszabályok szerint a visszaeső házasságtörőknek kettő vagy még több hétig kellett a szégyenkövön állniuk. Emellett a gyülekezet gondnoka fekete gyászruhát (palástot) készíttetett, melyet a szégyenkövön állás alatt végig viselni kellett.46 Amennyiben házas ember követte el a kihágást, a penitentia lejártával a megcsalt fél odaállt a hitszegő társ mellé, ezzel is kifejezve, hogy visszafogadja őt. Ezután újra elmondták a házassági eskü szövegét, mivel a házasságtöréssel felbomlott az eredeti szövetség. Az 1720-as évekből tudunk esetekről, mikor a visszafogadó fél nem volt hajlandó elmondani az .esküt, ezzel mintegy vadházasságban éltek tovább. A feljegyző lelkész szomorúságának ad hangot, de úgy tűnik, meggátolni nem tudta. Egy ízben a megcsalt feleség első (özvegyi) házasságából való fia örökségéből fizette ki a második hozzá hűtlenné lett férjének 40 forintos büntetését. Nincs feljegyezve olyan eset, amikor a hitszegő házastársat nem fogadta volna vissza párja, ez azonban véleményem szerint nem minden esetben a megbocsátást, mint inkább a gyülekezet elvárásának való megfelelést is mutathatja. Az egyházfegyelmi szabályokat a presbitérium hozta, és a templomban, a vasárnapi istentisztelet végén az egész gyülekezetnek kihirdették. Azonban a lelkész sajnálkozó bejegyzéséből úgy tűnik, az új rendelkezést nem gyakorolta a presbitérium. Az egyházfegyelmi esetek lejegyzése is megszűnt, s csak évtizedekkel később kezdték újra. I. „Az eccla becs. gondviselője fekete vászonból poenitentia tartáshoz illendő gyász ruhát, -r palástot vagy köpönyeget csináltasson, és a poenitentia tartó bűnös, abban állyon a szégyen kövön fen, mind egész poenitentiájára rendeltetett idejének végéig.” * 4 +* SZILÁDY áron: Szégyenkő. In: Magyar Nyelv, 1906.178. p. « KREL. l/i. sz. Anyakönyve 68. p. 46 Uo.
