Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Ruzsa-Nagy Zoltán: Az egyházfegyelem gyakorlata a Kecskeméti Református Egyházközségben a 18. században
Az egyházfegyelem gyakorlata a Kecskeméti Református Egyházközségben 33 házmegye iratanyagából tudjuk, hogy az évenkénti esperesi látogatás azonban ahhoz ritka volt, hogy a kisebb vétségeket is számon tudja kérni a gyülekezet tagjain. A presbitérium megalakítása mellett Medgyesi Pál legfőbb érve a 17. században éppen az egyházfegyelem lelkészek általi gyakorlásának eleve kudarcra ítélt jellege voltos Az egyházfegyelmezés gyakorlatával kapcsolatban a dunamelléki egyházkerület területéről viszonylag kevés forrás maradt fenn. A legismertebb a kiskunhalasi szégyenkő, mely ma is megtekinthető, és az ezzel kapcsolatos halasi esetek. Halason a városi tanács, majd 1764-től az egyháztanács tárgyalta az egyházfegyelmi eseteket.* 16 Dunamellék másik nagy hagyományú gyülekezetében, Kecskeméten is fennmaradtak források az egyházfegyelem gyakorlásáról. A 18. század két időszakából maradtak ránk feljegyzések. Egyfelől a Kecskeméti Református Egyházközség legkorábbi anyakönyvének elején más egyháztörténeti feljegyzések között találhatunk utalásokat az egyházfegyelem gyakorlására nézve az 1710-es évek második feléből Veresmarti L. Péter lelkipásztor1? tollából. Ezeket Szilágyi Sándor publikálta a 19. század közepén.18 Másfelől a 18. század közepén kezdték vezetni azt a protocollumot, mely a presbitérium döntéseit tartalmazza ebből az időből, melyből már a presbitérium összetételét is megismerhetjük. Illyés Endre máig meghatározó művében a 18. századot az egyházfegyelmezés tekintetében a „delelés korának” nevezi.19 A 18. század végén az egyházfegyelem gyakorlata átalakult, az eklézsiakövetés formája (ahol egyáltalán megmaradt) legtöbb esetben nem az egész gyülekezet, hanem a presbitérium vagy a lelkész előtt tartott bűnbánat lett. A következő évtizedekben egyházközségtől függően hol hamarabb, hol később ez is eltűnt. Az jobb rendbe szedett Geleji Katona István az erdélyi igaz hitű egyházak püspöke, 1649. Ford.: Kiss Áron. Szatmárnémeti, 1875. (továbbiakban: Geleji Kánonok, 1875.) LXIII., LXIV. sz.; Illyés, 1941.79. p. ‘5 A lelkipásztorok munkája jórészt hiábavaló a presbitérium nélkül: a lelkészek intését „a’ki akarja fogadja, s’a’-ki nem, nem fogadja: sőt ellenségül veszi ez hasznos munkájokért őket a’ magok Nyája, szóllya, rágja, tsufollya; ki-szegik minden jármokat; el-tapodják gyöngyöket, s’-magokat is meg-szaggattyák, az testiségben merült nyakasok: nints ki pártjokat fogja, dolgokat jól magyarázza, oltalmazza; hanem tsak magok nyelnek minden bosszút, gyalázatot”. Medgyesi PÁL: Dialogus Politico Ecclesiasticus. Bártfa, 1650. 179-180. p. Közli: Révész Imre: A szatmárnémeti nemzeti zsinat és az első magyar református ébredés. Bp., 1947. (Reprint: Debrecen, 1993.) 20. p. 16 SziládyÁron: Szégyenkő. In: Magyar Nyelv, 1906. 177. p.; Ruzsa-Nagy Zoltán: A Kiskunhalasi Református Egyházközség presbitériumának története a 18. században. In: Egyháztörténeti Szemle, 2016. 2. sz. 39-59. p. (továbbiakban: Ruzsa-Nagy, 2016.), 56. p. ‘7 Veresmarti Lázi Péter korábban fülöpszállási, majd 1712 és 1734 között kecskeméti prédikátor, 1729 és 1739 között a kecskeméti egyházmegye esperese, majd Dunamellék főjegyzője. Meghalt 1740-ben. POLGÁR Mihály: A kecskeméti eklézsia rövid históriája... In: Kecskeméti Közlöny. Szerk.: Főrdös Lajos. Kecskemét, 1858. 18 Kecskeméti Református Egyházközség Levéltára (továbbiakban: KREL.) 1. sz. Anyakönyv. Közölte: Szilágyi Sándor: Kecskeméti anyakönyvi följegyzések. In: Sárospataki füzetek, 1856. 652. p.; 1857. 65. p.; i860. 247-255. p.; 339-355- P“> Illyés, 1941.69. p.
