Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Demjén Balázs Ádám: Adalékok a Rákóczi-szabadságharc és a román felekezetiség kapcsolatához, különös tekintettel a nagyberivói Boér családra
12 Egyháztörténeti Szemle XVIII/1 (2017) ti egyházat az Ausztriai Ház agressziójával szemben, mivel a fejedelem számára mind a római és görög rítusú egyházak, mind pedig a reformáltak egyformán fontosak. Rákóczi hozzáteszi, hogy ez ügyben már a helyi püspökökkel is egyeztetett, akik közeledését örömmel fogadták.« Nem véletlen, hogy ebben az időszakban Rákóczi többet levelezett a Bráncoveanuval elégedetlen bojárokkal, mint magával a vajdával, ugyanis ekkor nyílt lehetősége beavatkozni a havasalföldi belpolitikába (jóllehet végül a Cantacuzinók mozgalmának átmenetinek bizonyuló sikerére is 1714-ig, tehát a szabadságharc leverése utánig kellett várni). A fejedelem a trencsé- ni csatavesztést (1708. augusztus 3.) követően kezdett el igazán komolyan foglalkozni a havasalföldi bojárok hozzá intézett panaszaival: ekkora vált elemi fontosságúvá számára egy feltétlenül hozzá hű vajda (Bráncoveanuval az erőviszonyok kedvezőtlen megváltozása idején megmegszakadt a kapcsolat), valamint a déli határon a már említett okokból többségükben ellenséges szerbekkel való megegyezés (és ezáltal a Konstantinápoly felé vezető út zavartalan biztosítása). Utóbbi tervét Rákóczi Moldva és Havasalföld közvetítésével óhajtotta kivitelezni, melynek alapjául a dunai fejedelemségek és a rác határőrcsapatok megegyező, ortodox vallása szolgált volna. A tárgyalások azonban a felső-magyarországi hadi helyzet súlyosbodásával megszakadtak. A bojárokkal 1709 elején aztán újra elkezdődött a párbeszéd, de a szerbekkel való kibékülés terve végleg a feledés homályába merült.« A szabadságharc románságának vallási vonatkozásait tárgyalva - melynek során láthattuk, hogy más-más okokból, de elsősorban a vallási türelem alapelvét elfogadva mind az ortodoxok, mind az unitusok döntő többsége Rákóczi oldalára állt - óhatatlanul előkerült a Cantacuzinók és Bráncoveanu vajda Havasalföld belpolitikáját a korszakban alapvetően meghatározó küzdelme. Ez azonban már egy másik témához, a külpolitika tárgyköréhez vezet minket, melynek ezúttal igyekeztük pusztán az egyházi vonatkozásokkal bíró részleteit tárgyalni. « Azért csak gyaníthatóan ő az üzenet címzettje, mert a hozzá írt megjegyzésben az szerepel, hogy „Protocolálni köll ezen levelet Constantinus Kantamírnak, havasalföldi sztolniknak”. A vezetéknéven kívül tehát minden egyezik; Constantin Cantemir (1612-1693) azonban néhai moldvai vajdaként (1685-1693) - az ő fia a már említett Antioh, aki szintén betöltötte atyja tisztségét - aligha tarthatott bármiféle korrespondenciát Rákóczival. Kézenfekvőnek tűnik, hogy a fejedelem egyszerűen összetévesztette a két vezetéknevet, így lett Kantakuzénusz helyett Kantamír a címzett. Ez valószínűleg az útközbeni sietségnek tudható be, mert a fejedelem egyéb esetekben igen precíz ember lévén képes volt többször is egymás rovására áthúzni a moldvai és a havasalföldi vajdáknak írt levelekben a celsissime, illetve az illustrissime megszólítási formákat. Ld.: AR. II. 207-210. p. « Ráday, 1961. II. 423-436. p.
