Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)

2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Sági György: A kalocsai érseki szék 1961-es megüresedése

A kalocsai érseki szék 1961-es megüresedése 57 sítem a Főtisztelendő Főegyházmegyei Káptalant, hogy dr. Várkonyi Imre úr káptalani helynökké választásához szükséges előzetes állami hozzájárulást az 1957- évi 22. sz. törvényerejű rendelet értelmében megadom. Kalocsa, 1961. október 4. őszinte tisztelettel: Miklós Imre s. k. P. H.” Miután ezen közlés szerint, dr. Várkonyi Imre esetleges megválasztásához az állami hozzájárulás megadatott, a nagyprépost titkos szavazást rendelt el, amelynek eredménye az lett, hogy 8 közül 6 érvényes és 2 érvénytelen szava­zattal, tehát egyhangúlag, ellenszavazat nélkül, dr. Várkonyi Imrét, az Actio Catholica országos igazgatóját, főegyházmegyénk papját választotta meg a főkáptalan káptalani helynöknek. Mint az egyházjog volt tanára és mint egy­házmegyénk papja, ő látszott erre a tisztségre legalkalmasabbnak. A szavazás megtörténte után, dr. Kujáni Ferenc nagyprépost a .//. alatt csatolt s itt máso­latban közölt iratot intézte az Állami Egyházügyi Hivatalhoz: „Kalocsai Főszé­kesegyházi Főkáptalantól. Állami Egyházügyi Hivatal, Budapest. Hivatkozással az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettesének e hó 4-én kelt s a kalocsai főkáptalanhoz intézett iratára, melyben előzetesen hozzájárul dr. Várkonyi Imre c. prépost, az Actio Catholica országos igazgatójának káptalani helynökké történő megválasztásához, van szerencsém tisztelettel közölni, hogy a kalocsai főszékesegyházi Káptalan, mai teljes ülésén dr. Várkonyi Imre c. prépost urat A. C. országos igazgatóját, titkos szavazással szabályszerűen káptalani hely­nökké választotta. Midőn ezt közölni szerencsém van, maradtam őszinte tiszte­lettel: Kalocsa, 1961. október 4. Dr. Kujáni Ferenc s. k. nagyprépost, P. H.” A választás eredménye közöltetett az itt tartózkodó142 dr. Várkonyi Imrével, aki a tisztséget elfogadta és a hitvallást, valamint a hivatali esküt, a főkáptalan előtt letette. K. m. f. Dr. Koszterszitz József Dr. Kujáni Ferenc felkért főkáptalani jegyző nagyprépost 3. Dr. Kujáni Ferenc nagyprépost feljegyzései az 1961. október 4-i főkáptalani helynökválasztásról1*« Egykori feljegyzéseim144 a káptalani helvnök választás ideién. iq6i. okt. 4. Szakács Gyula, főelőadó, ki a kalocsai érseki irodánál is be volt osztva az Állami Egyházügyi Hivatal részéről, nem tudott előre arról, hogy az Á. E. H-nál már vannak jelöltek, akik közül lehet káptalani helynököt választani, vagy olyan nevek, kik erre a tisztségre elfogadhatók lesznek. Érsek urunk halála után délután, okt. 3-án ugyanis említette nekem, hogy a főkáptalan bizonyára nem fog Bárd János segédpüspök mellé állni, mert ez nem lenne jó. Viszont célzást tett arra, hogy az én nevem elfogadható lesz, miután előzetesen közöltem vele, hogy a főkáptalan nem foglalt állást Bárd mellett, hanem annak több tagja az én nevemet emlegette. '42 Valójában Várkonyi másnap érkezett Kalocsára a fővárosból letenni a hivatali esküt a káptalan előtt. , '43 KFL. II. 1. h. t. A káptalan 1945 utáni iratai: Kujáni Ferenc feljegyzései az 1961-es főkáptalani helynök-választásról. Sz.n. (Gépelt irat kézzel írt betoldással, elütések Kujáni által kézzel javítva.) '44 A nagyprépost ellentétben a főkáptalani jegyzőkönyvvel és a főelőadói jelentésekkel, a választásról összefoglalóan ír, nem taglalja az egyes tanácskozások eseményeit kiilön- külön részleteiben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom