Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Ruzsa-Nagy Zoltán: A Kiskunhalasi Református Egyházközség presbitériumának története a 18. században
A Kiskunhalasi Református Egyházközség presbitériumának története 57 a szülés „veszedelmes órája”, azaz béküljön meg Istennel és a gyülekezettel. Mivel a presbitérium úgy találta, hogy várandós állapotban veszélyes lenne a hosszas vasárnapi istentisztelet alatt a kövön állnia, ezért felajánlották, hogy két vagy három hétköznapi istentisztelet alkalmával, ha feláll a szégyenkőre, feloldozást nyer. „Hogy minekutána két vagy három nap a most meg szokott isteni tiszteletnek helyén a’ szégyen követ kiállotta volna és megtérésének ezáltal bizonyos jelét adta volna hét köznap is szabadon absolváltassák.”82 Ez, a korábban említett 1746-os eset mellett, arra is utal, hogy bűnök és az értük kiszabott egyházi fenyíték nem évült el. II. József a türelmi rendelettel eltörölte a megszégyenítő fegyelmi intézkedéseket.83 A büntetés enyhébb formája volt a privatim poenitentia, melyet 1771- ben megengedtek a káromkodóknak: nem a gyülekezet, hanem a konzisz- tórium előtt kellett bűnbánatot tartaniuk. További feljegyzés erről nem volt. Idővel a gyülekezeti tagokra vonatkozó egyházfegyelem egyre inkább kiszorult a presbiteri gyűlések témái közül, helyette az iskolai segédtanítók (praeceptorok) és esetlegesen a rector fegyelmi ügyeit tárgyalták. 1774-ben még tárgyaltak paráznasággal vádolt hívők feloldozásáról, de az ilyen természetű ügyek egyre ritkábbak lettek, s hamarosan el is tűntek. Egyházfegyelem általánosságban Tormássy János megválasztását követő években került napirendre ismét. 1777-ben A presbitérium helybenhagyta általánosságban az úrvacsorától való eltiltást a cégéres bűnökre: paráznaság, sőt ezt kiterjesztette a tolvajokra, káromkodókra és részegesekre is, amennyiben nem tartottak „közönséges poenitentiát”.8« Egy évvel később pedig szabályozták a presbiterek egyházfegyelemmel kapcsolatos személyes felelősségét: „Minden Ekklésiai Elöljárók elmúlhatatlan kötelessége az, hogy az Ekklésia tisztaságára vigyázzon, és a botránkoztató hibákat valammit csak lehet abból irtogassa s tisztogassa; melly dolog, hogy kívánt véget érhessen, ezen ekklésiai gyűlés jónak találtja, hogy ha valaki az Ekklésia előjárói közül a városban gyanús társalkodást, templom kerülőket és más botránkoztató vétket tapasztal, azt T Prédikátor uramnak jelentse bé, mind azért, hogy őkegyelme az olyan személyeket maga eleibe hívassa és vétkes magok viseléséről meg intse és meg győzze; mindazért, hogy a nép között uralkodó vétkeket tudván hallgatóit közönségesen azokból jobbíthassa.”85 Konkrét egyházfegyelmi ügyet ekkor már nem jegyeztek fel. Ami nem csak azt jelentheti, hogy ilyen nem volt, hanem azt is, hogy ezeket az érintettekkel a lelkész szűkebb körben a parókián és nem a presbiteri gyűlésen tárgyalta. Megjelent azonban egy másfajta egyházfegyelmi ügy, mely számos esetben előkerült a presbiteri gyűléseken: az egyházi hozzájárulást, illetve az iskolai hozzájárulást be nem fizetők ügye. 1782-ben a presbitérium úgy döntött, hogy az egyházi hozzájárulást nem fizetőket kényszeríten- dő az egyházfi mellé a város karhatalmát kell rendelni.86 82 RL. D 87.1/2. köt. 76., 84-85. p. 88 Kiss, 2011. 263. p. 84 RL. D 87.1/2. köt. 74., 105., 114. p. 88 RL. D 87.1/2. köt. 115. p. 86 RL. D 87.1/2. köt. 123. p.
