Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 1. szám - RECENZIÓK - Zádorvölgyi Zita: A médiatörténet és az egyháztörténet metszéspontjai
Recenziók 127 szávai, hogyan értelmezhetjük leghelyesebben: „abszolutizmusellenes tüntetésként, nemzeti demonstrációként, vagy tisztán vallásos eseményként”. (42. p.) A 19. századi zarándoklatok jellemzőit, a máriacelli zarándoklatok hétszáz éves hagyományát, a magyar katolikus egyház 1849 utáni helyzetét áttekintve tér rá a szerző az 1857-es év eseményeire és azokon belül a Sci- tovszky János esztergomi érsek vezetésével zajló szeptember eleji zarándoklat jelentőségére. Manhercz Orsolya a zarándoklat sajtóvisszhangját elemzi hat lap - a Presburger Zeitung, a Budapesti Hírlap, a Religio, a Wiener Zeitung, az [Augsburger] Allgemeine Zeitung és a The Times - tudósításai alapján. A lapok kiválasztásában fő szempontként az érvényesült, hogy azok a korabeli bécsi kormányzat hatásától függetlenül írtak-e a zarándoklatról. Az összehasonlító elemzés a zarándokok, kísérők számára, összetételére, a zarándoklat zavartalansága érdekében hozott biztonsági intézkedésekre, a zarándoklat leírására és céljára tér ki, és a lapokban közölteket összeveti a zarándoklat ideje alatt született csendőrségi jelentésekkel. A szerző megállapítja, hogy a búcsújárás még Kempen rendőrminiszter szerint is nyugodt körülmények között zajlott, Scitovszky érsek gesztusai a császár és felesége felé ugyancsak lojalitásról árulkodtak, ahogyan a zarándoklat során elhangzott prédikációk hangneme is. (34., 41. p.) A résztvevők jellemzően nemzetiségek szerint elkülönültek a zarándoklat során. Összességében - vonja le a következtetéseket Manhercz Orsolya - a Scitovszky vezette máriacelli zarándoklatnak mérsékelt politikai színezetet tulajdoníthatunk, amely inkább csak „szelepként” működött az uralkodó magyarországi látogatása okozta csalódás és abból eredő feszültség elvezetésére, ugyanakkor .jelezte a Bach-rendszer magyarországi konszolidációjának kudarcát”. (43. p.) A búcsújárás elsődlegesen az egyház szerepének megújítását, a katolikus vallás népszerűsítését szolgálta. A kötet következő három tanulmánya szorosabban összefügg egymással, amennyiben a katolikus nagygyűlések intézményének kialakulását, működését és a médiával való viszonyukat elemzik a dualizmustól 1943-ig, illetve 1947-ig. Elsőként Klestenitz Tibor A katolikus nagygyűlések, mint médiaesemények a dualizmus korában (45-58. p.) cím alatt mutatja be a német mintára az 1890-es években Magyarországon is kialakuló nagygyűlések intézményesülését és azok megjelenését a sajtóban. A nagygyűléseket, amelyekre 1900-től került sor minden évben (kivéve 1905-ban és 1912- ben) az Országos Katolikus Szövetség rendezésében, három típusú esemény alkotta: istentiszteletek, „reprezentatív jellegű” nyilvános ülések és szakosztályi tanácskozások, ahol „a katolikusok által követendő társadalmi célkitűzéseket rögzítették”. A nagygyűlések „erődemonstrációként” és „a katolikusok közéleti identitásának megerősítésére” szolgáltak. (45. p.) A gyűlések sikerességéhez a közlekedés és a hírközlés „forradalma” is szükséges volt. Klestenitz a résztvevők száma, viselkedése, a „szimbolikus térfoglalási kísérletek” és a politikai egység megléte vagy hiánya elemzésével azt vizsgálja, hogy a dualizmus idején rendezett katolikus nagygyűléseket mennyire voltak képesek a szervezők „korszerű médiaeseménnyé” alakítani. Az egész dualista korszakban a katolikus nagygyűlések szervezőinek a szociáldemokrata munkásrendezvényekkel szemben kellett erőt demonstrálnia, tehát tömeges részvételt és a rendezvények ,jól láthatóvá tételét” igyekeztek elérni. (47-49. p.) A nagygyűlések eseményeit a liberális sajtó is „bizalmatlanul” követte, különösen az egyházpolitikai küzdelmek idején. A
