Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 1. szám - RECENZIÓK - Udvarvölgyi Zsolt: Dobrovits Mihály: Jurták és az EBESZ között. Iszlám és nemzetépítés a volt Szovjetunió szunnita iszlám többségű régióiban
Dobrovits Mihály: Jurták és az EBESZ között. Iszlám és nemzetépítés a volt Szovjetunió szunnita iszlám többségű régióiban. Budapest, Balassi Kiadó, 2015.173 old. Több szempontból is figyelemre méltó kötetet tett le az asztalra Dobrovits Mihály turkológus, történész. Bár a könyv tematikája talán az Egyháztörténeti Szemle „gyűjtőkörének” peremvidékén mozog, jelesül az iszlám és a nemzetépítés problematikáját járja körbe a volt Szovjetunió szunnita iszlám többségű régióiban, bízunk benne, hogy a vallás- illetve egyháztörténet iránt érdeklődők is találnak majd benne hasznos tudnivalókat. A szerző évtizedek óta gyarapítja a hazai és nemzetközi közönség ismereteit önálló kötetekkel, nívós szaktanulmányokkal, forrásközlésekkel, fordításokkal, de nem áll tőle távol a színvonalas tudományos ismeretterjesztés, sőt a külpolitikai háttértanulmányok, szakértői anyagok világa sem. Dobrovits jelenleg a budapesti székhelyű Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központjának (BHKKA) projektigazgatója, korábban több egyetem (ELTE, Miskolci Egyetem, Debreceni Egyetem, Szegedi Egyetem) oktatója, MTA kutatócsoportok (Altajisztikai, Közép-ázsiai, Turkológiái) tagja volt. A könyvben - a meghökkentően fantáziátlan cím ellenére - kevés szó esik a jurtákról és magáról az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetről (EBESZ), viszont annál több az Oroszországi Föderáció iszlám régióiról és a volt szovjet, közép-ázsiai köztársaságokról, nevezetesen Kazahsztánról, Kirgizisztánról, Üzbegisztánról, Tádzsikisztánról és Türkmenisztánról. Általánosságban megállapítható, hogy elmélyült kutatómunkát tükröző, számos forrásból merítő, gördülékeny, olvasmányos stílusban megírt kötetről van szó. Álláspontunk szerint azonban szerencsésebb lett volna, ha mindig történik konkrét hivatkozás a szerző korábbi írásaira, főleg, ha nagyobb szövegtörzsek kerültek beépítésre eme új szintézisbe. így sajnálatosan például az afganisztáni viszonyokról szóló eszmefuttatásban (141-148. p.) az olvasás során ismerősként köszönt vissza a szerző Afgán etűd c., 2002-ben publikált esszéje. Ezt a figyelmetlenséget leszámítva értékes és új részek találhatóak a műben. Kiemelendő az iszlámról szóló tömör, lényegre törő összefoglaló (21-34. P-)> amely önálló írásként is - tekintettel az elmúlt hónapok során, az iszlám vallás megismerése, megértése iránt mutatkozó tömegigény kielégítésére - bárhol megállná a helyét. Az áttekintésen belül különösen az iszlámot, mint „zárt rendszert”, illetve mint „szerződéses hatalmat”, végezetül, mint „életmódot” bemutató részek érdekesek. Szimpatikus a szerzőtől, hogy az átírások, fordítások terén nem menekül a közérthetőséget szinte lehetetlenné tevő akadémikus szabályok dzsungelébe, így a laikus érdeklődök sem fognak csalódni, mert a személy- és földrajzi nevek esetében is pontosan nyomon követhető, hogy kiről is van szó, és hogy merre is járunk éppen. Sajnos hiánycikk a magyar könyvpiacon a közép-ázsiai muszlim népekkel foglalkozó szakirodalom. A megjelent kötetek egy része elavult, más része az amatőr fércmunka és inkább a dilettantizmus irányába tesz jelentős lépéseket. Bármennyire is ikonikus alakja volt a magyar orientalisztikának az életében legendává váló „sánta dervis”, Vámbéry Ármin, a térséggel foglalkozó könyveit 140-150 évvel ezelőtt publikálta (Közép-ázsiai utazás, 1865; Vándorlásom és élményeim Perzsiában, 1867; Bokhara története, 1873), és azóta sok víz lefolyt - pontosabban csordogált - az
