Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)

2015 / 3. szám - RECENZIÓK - Pótor Barnabás: Menedék - A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában 1950-1958 között végzett diákok visszaemlékezései

Menedék. A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában 1950-1958 között végzett diákok visszaemlékezései. Szerk.: Csiha András - Győri L. János - Nagy László — Molnár István — Virágh Lászlóné.

Debrecen, Debreceni Református Kollégium Baráti Köre, 2013. (Második, bővített kiadás.) 334 old.

„Több mint 60 év távlatából az emlékezés olyan, mint a ferdítő vagy torzító tükör. Egyes dolgok fel vannak nagyítva, mások kiesnek a fókuszból.” Az idézett sorok a 2011-ben először megjelent, 2013-ban a második, bővített kiadást megérő Menedék című kötet nyitó szövegének elejéről származnak. Az intézmény fennállásának 475. évfordulójára kiadott gyűjtemény - amint az előszóban is elhangzik - lehetőség arra, hogy „a [...] gimnázium öregdiákjai ily módón róhatják le hálájukat Alma Materük iránt”. (9. p.) Hasonló érzéseket nevez meg a vállalkozás fő mozgatórugójaként az emlékkönyv elkészítését kezdeményező, majd a szerkesztés folyamatában szintén szerepet vállaló Csiha András is: „A Kollégium, a Gimnázium és tanáraink iránt érzett szeretet és tisztelet motivált.” (244. p.)

A kötetben közel 60 - korabeli fényképekkel gazdagon illusztrált - visszaemlékezés található, kiegészülve az említett időszak végzős osztályainak névsorával. Az írások témája és terjedelme rendkívül változatos. A teljes élettörténet-elbeszélések mellett vannak olyanok, amelyek csak az iskolai emlékekre koncentrálnak, de előfordul az is, hogy egy szöveg csupán valamilyen konkrét, rövid történet felidézéséből áll.

Az öregdiákokkal szemben támasztott szerkesztői elvárásokat - már amennyiben voltak — nem ismerjük. Ugyanakkor egy ilyen jellegű kötetbe tervezett publikációra való felkérés gesztusszerűsége természetszerűleg eredményezhet olyan prekoncepciót, amely szerint az adott iskolát mindenképpen fontos — vélhetően pozitív - szereppel kell felruházza a visszaemlékező a saját elbeszélésében. A kiadvány metaforikus címe szintén befolyásolhatta a készülő szövegek modalitását, hangvételét. Lehet, hogy már az első kiadás közreműködői is ismerték ezt írásaik elkészítése előtt, a második, bővített kiadásban először publikáló szerzőkre azonban bizonyosan hatott valamiképpen. Az ilyesfajta meghatározottság hasonló a szóbeli életút-interjú szituációjához (ami az oral history alá sorolható megnyilatkozási formák egyike), amikor a kutató előfeltevései, kérdései irányítják az elbeszélőt. Fontos különbség azonban, hogy az írásbeli visszaemlékezések esetében nem kell számolnunk azzal a médiumváltással (tulajdonképpen az első interpretációval), amely a verbális közlések papírra rögzítésekor igen fontos tényező.

„Mennyire hihető és mire alkalmas?” - teszi fel a kérdést Gyáni Gábor az oral history alkalmazhatóságának vizsgálatakor,1 és tehetjük fel mi is a Menedék szövegeit olvasva. Ezzel az állítással természetesen nem az írások „fontosságát” vagy igazságtartalmát szeretném kétségbe vonni, csupán a szóbeli, személyes történetek - az előzetes meghatározottság melletti - két

1 Gyáni Gábor: Emlékezés és oral history. In: Uő: Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése. Bp., 2000. (továbbiakban: GYÁNI, 2000.) 128. p.