Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)
2015 / 3. szám - RECENZIÓK - Fazekas Csaba: Rónay László: Egyenes gerinccel. A magyar katolicizmus Trianontól a világválságig
120 Egyháztörténeti Szemle XVI/3 (2015) vedett7). A mondatról továbbá annyit, hogy Zichy Nándor azért nem szerezhetett 1920-ban mandátumot, mert 1911-ben elhunyt, Zichy János sem lehetett frakcióvezető, mert csak 1922-ben választották képviselővé, 1920- ban nem, pozíciójában Zichy Aladár pedig azért nem követhette, mert ő viszont a Horthy-korszakban a képviselőháznak nem, csak a felsőháznak lett tagja, értelemszerűen 1927-től7 8 (Vélhetően a dualizmus korában történtekkel kavarodtak össze az információi.)- A tárgyi tévedéseken túl mindez azért problematikus, mert Zichy János és Zichy Aladár a kor katolikus közéleti tevékenységének kiemelkedő alakjai, akikről érdemes lett volna rendesebben is megemlékezni, nem beszélve a hasonló módon inkább csak utalt világi politikusokról. A negyedik fejezet Prohászka Ottokár halála és öröksége címet viseli, amelyben a teljesség igényét súroló alapossággal foglalkozott a székesfehérvári püspök halálát követően megjelent méltatásokkal. (139-162. p.) A részletességre jellemző, hogy még a székesfehérvári polgármester emlékműállításra vonatkozó közleményét is szó szerint átvette a Nemzeti Újságból (152-153. p.). Ehhez képest aránytalannak tűnik, hogy Csernoch János esztergomi érsek nem sokkal később bekövetkezett halálának, az ahhoz kapcsolódó országos gyásznak három rövid mondatot szentelt (163. p.), inkább az utódára, Serédi Jusztinián kinevezésére koncentrált (163-168. p.). Az még érthető, hogy a fenti című fejezetbe sok, nem Prohászka halálához kapcsolódó, 1927. évi esemény került, az már kevésbé, hogy a nagy hatású püspök tevékenységét illető teijengős méltatások miért kerülnek elő később is ilyen súllyal, például halálának évfordulóin (Ld. pl. 184-189., 221-222., 252-256., 276-277. p.). A kötet utolsó fejezeteiben a szerző érdekes adattárakat is szerkesztett, vagyis táblázatos formában közölte két időszak (1927. november-december és 1928. szeptember-november) egyházi vonatkozású eseményeit (169-173., 225-228. p.). Egy ilyen aprólékos adattár valóban jó segítség a korszakban tájékozódni kívánó olvasó, kutató számára, önmagában mutatja az eleven katolikus egyházi és közéleti életet a korszakban. Csak az nem világos, miért pont ezekről - a különösebben azért nem nevezetes vagy mozgalmas - hónapokról készített kimutatást, a korábbiakról, a kettő közötti periódusról és a későbbiekről miért nem. Mindezek a kötet koncepciójának kiforratlanságára, módszertani megalapozottságának esetlegességeire utalnak. Feltűnő továbbá, hogy míg a katolikus egyház működése szempontjából kiemelkedő jelentőségű intézmények alig-alig kerülnek említésre, addig a kevésbé fajsúlyosak részletesebben szerepelnek. Például a püspöki kar rendszeres tanácskozásait csupán egyetlen alkalommal, 1925 őszén említi, a szekták ellen kiadott körlevél kapcsán (115-116. p.). Bár az egyház, illetve a politika világa között sokrétű és sokirányú kapcsolat alakult ki, a közélet eseményei még említés7 Vö. 4. sz. jegyz.-ben idézett és egyéb a témával foglalkozó szakirodalmat. 8 Ha már a felsőház szóba került, megemlítjük még, hogy a 168. oldalon új témakör kezdetéként, előzmények nélkül azt írja: „Hatalmas érdeklődés kísérte a négy hónapi szünet után, november 26-án újra munkához látó felsőház ülését.” Ez igaz (eltekintve attól, hogy november 25. és nem 26. volt az ülésszak első napja), viszont azt meg sem említi, hogy 1920 és 1926 között egykamarás volt a magyar törvényhozás, a visszaállított felsőház 1927 januárjától ülésezett újra.
