Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)
2015 / 3. szám - RECENZIÓK - Fazekas Csaba: Rónay László: Egyenes gerinccel. A magyar katolicizmus Trianontól a világválságig
Recenziók 117 szemelvények, hivatkozások túlnyomó többségét innen merítette. Alig néhány esetben hivatkozik más sajtótermékre vagy egyéb korabeli forrásra, tárgyalásmódja így óhatatlanul egyoldalú, vagy inkább féloldalas lett. Ráadásul a Nemzeti Újságnak nemcsak a szövegeit emelte át a szerző a művébe (egyébként az idézés és a hivatkozás szabályainak betartásával1), hanem a szóhasználatát, politikai szemléletmódját is. Alig-alig találkozunk a forráskritika megnyilvánulásaival, a jórészt már saját korában is radikálisnak számító szóhasználatok árnyalásának, magyarázatának kísérletével. Az természetes, hogy a katolikus szerző nem egyszer többes szám első személyben beszél a múltról („egyházunkról”), az azonban joggal észrevéte- lezhető, hogy nem vette figyelembe az eltelt bő nyolc évtizedben a katolicizmus megváltozott társadalmi-politikai környezetét. Az általános megállapítások előtt szót kell ejteni a kötetben található, nagy számú pontatlanságról is. Több helyen foglalkozik a korszakban kiemelkedő jelentőségű országos katolikus nagygyűlésekkel, egy helyen azt irja, hogy „az 1920-as és ’21-es őszre tervezett nagygyűlések elmaradtak” (16. p.), ez azonban nem pontos, mert 1920 októberében megtartották a háború utáni első katolikus rendezvényt, csak az 1921. évi maradt el. (Ezért pontatlan az 1922. évi nagygyűlésről az a megállapítása is, hogy „a lelki újjászületés és a letargiából való kilábalás jeleként [...] végre megrendezték”, amely a „reneszánsz igazi kezdeteként” értékelhető (Vö. 41. p.). A 68. oldalon ír arról a rokonszenvtüntetésről, amelyet „fővárosi keresztény szervezetek” (tegyük hozzá ezek mellett a korabeli szélsőséges csoportosulások) szerveztek Prohászka Ottokár mellett. Ez egyébként nem 1923 (mint a szerző írja), hanem 1924 októberében volt, és a püspök iránti szimpátia kifejezése mellett radikálisan antiszemita hangvétel is jellemezte. (A tüntetés kiváltó oka egyébként egy Esti Kurírban megjelent, Prohászka nagygyűlési beszédét kritizáló publicisztika volt, melyet Rónay „útszéli hangnemű támadásként” jellemez - az eredeti források elolvasása után a minősítés százszor inkább volt igaz a püspök mellett tüntetőkre, például a szerző által csak részben hivatkozott Lendvai István költő és politikus beszédére.2) Bár a kötet időrendi sorrendet tartva az 1919 utáni események bemutatásával foglalkozik, nem érthető, hogy a keresztényszociális tanítás bemutatásához miért illesztett be gyűjteményébe csak ebben az esetben a szerző korábbi időszakból származó szemelvényeket (70-72. p.), más esetekben pedig miért kerülte ezt3 (A keresztényszocializmus ismertetéséhez lett volna bőven 1919 utáni anyag is.). Az pedig tartalmilag szorult volna magyarázatra, hogy Giesswein Sándorról ugyanitt miért állapította meg, hogy „nézetei némely pontjaikon Prohászkáéval rokonok”, ami a századforduló korára még el is fogadható, a Horthy-rendszer első éveiben azonban kettőjük álláspontja között inkább a markáns különbségek szembetűnőek. Ugyanígy nem világos, mit értett a „Keresztény Párt 1923-as súlyos vereségén” (76. p.), a párt (valójában több keresztény politikai csoportosulás) 1 Egyes pontatlanságokra ld. alább, hivatkozás elmaradásával is találkozhatunk néhány esetben, pl. 55., 112-113. p. 2 A témáról részletesen e sorok írójától: Prohászka Ottokár a XVI. Országos Katolikus Nagygyűlésen, 1924. október. In: Prohászka-tanulmányok, 2009-2012. Szerk.: Mózessy Gergely. Székesfehérvár, 2012.153-174. p. 3 Hasonló eljárása a Szent Imre Kollégium kapcsán: 113. p.
