Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)

2015 / 3. szám - RECENZIÓK - Fazekas Csaba: Rónay László: Egyenes gerinccel. A magyar katolicizmus Trianontól a világválságig

Recenziók 117 szemelvények, hivatkozások túlnyomó többségét innen merítette. Alig néhány esetben hivatkozik más sajtótermékre vagy egyéb korabeli forrásra, tárgyalásmódja így óhatatlanul egyoldalú, vagy inkább féloldalas lett. Rá­adásul a Nemzeti Újságnak nemcsak a szövegeit emelte át a szerző a mű­vébe (egyébként az idézés és a hivatkozás szabályainak betartásával1), ha­nem a szóhasználatát, politikai szemléletmódját is. Alig-alig találkozunk a forráskritika megnyilvánulásaival, a jórészt már saját korában is radikális­nak számító szóhasználatok árnyalásának, magyarázatának kísérletével. Az természetes, hogy a katolikus szerző nem egyszer többes szám első sze­mélyben beszél a múltról („egyházunkról”), az azonban joggal észrevéte- lezhető, hogy nem vette figyelembe az eltelt bő nyolc évtizedben a katoli­cizmus megváltozott társadalmi-politikai környezetét. Az általános megállapítások előtt szót kell ejteni a kötetben található, nagy számú pontatlanságról is. Több helyen foglalkozik a korszakban ki­emelkedő jelentőségű országos katolikus nagygyűlésekkel, egy helyen azt irja, hogy „az 1920-as és ’21-es őszre tervezett nagygyűlések elmaradtak” (16. p.), ez azonban nem pontos, mert 1920 októberében megtartották a háború utáni első katolikus rendezvényt, csak az 1921. évi maradt el. (Ezért pontatlan az 1922. évi nagygyűlésről az a megállapítása is, hogy „a lelki újjászületés és a letargiából való kilábalás jeleként [...] végre megrendez­ték”, amely a „reneszánsz igazi kezdeteként” értékelhető (Vö. 41. p.). A 68. oldalon ír arról a rokonszenvtüntetésről, amelyet „fővárosi keresztény szervezetek” (tegyük hozzá ezek mellett a korabeli szélsőséges csoportosu­lások) szerveztek Prohászka Ottokár mellett. Ez egyébként nem 1923 (mint a szerző írja), hanem 1924 októberében volt, és a püspök iránti szimpátia kifejezése mellett radikálisan antiszemita hangvétel is jellemezte. (A tünte­tés kiváltó oka egyébként egy Esti Kurírban megjelent, Prohászka nagygyű­lési beszédét kritizáló publicisztika volt, melyet Rónay „útszéli hangnemű támadásként” jellemez - az eredeti források elolvasása után a minősítés százszor inkább volt igaz a püspök mellett tüntetőkre, például a szerző által csak részben hivatkozott Lendvai István költő és politikus beszédére.2) Bár a kötet időrendi sorrendet tartva az 1919 utáni események bemutatásával foglalkozik, nem érthető, hogy a keresztényszociális tanítás bemutatásához miért illesztett be gyűjteményébe csak ebben az esetben a szerző korábbi időszakból származó szemelvényeket (70-72. p.), más esetekben pedig miért kerülte ezt3 (A keresztényszocializmus ismertetéséhez lett volna bő­ven 1919 utáni anyag is.). Az pedig tartalmilag szorult volna magyarázatra, hogy Giesswein Sándorról ugyanitt miért állapította meg, hogy „nézetei némely pontjaikon Prohászkáéval rokonok”, ami a századforduló korára még el is fogadható, a Horthy-rendszer első éveiben azonban kettőjük ál­láspontja között inkább a markáns különbségek szembetűnőek. Ugyanígy nem világos, mit értett a „Keresztény Párt 1923-as súlyos ve­reségén” (76. p.), a párt (valójában több keresztény politikai csoportosulás) 1 Egyes pontatlanságokra ld. alább, hivatkozás elmaradásával is találkozhatunk néhány esetben, pl. 55., 112-113. p. 2 A témáról részletesen e sorok írójától: Prohászka Ottokár a XVI. Országos Katolikus Nagygyűlésen, 1924. október. In: Prohászka-tanulmányok, 2009-2012. Szerk.: Mózessy Gergely. Székesfehérvár, 2012.153-174. p. 3 Hasonló eljárása a Szent Imre Kollégium kapcsán: 113. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom