Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)
2015 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Katkó Márton Áron: Mérföldkő a magyar és román görögkatolikusok egyháztörténet-írásában
60 Egyháztörténeti Szemle XVI/3 (2015) ott született döntéseket megalapozó vélemények már publikálásra kerültek, a szerző mégis számtalan további érdekes adalékot nyújt könyvében. Cárja itt (vélhetően) az egyes ülések jegyzőkönyveiből dolgozott, ezekből jól kiviláglik az egyes döntéshozó bíborosok bizonyos tekintetben eltérő véleménye. A kormány első, 1897. február 5-i memorandumának tárgyalásakor« például Serafino Vanutelli volt bécsi nuncius abúzusnak titulálja a magyar liturgiát, s felhozza példának a lembergi örmények esetét, mely közösség saját liturgikus nyelvét már nem érti, de a szent szövegeket a papok fel tudják olvasni, és senki sem kardoskodik egy esetleges lengyel liturgia mellett. Andreas Steinhuber viszont a maronita és szír katolikusok példáján keresztül, akik a liturgia egyes elemeibe már behozták saját nyelvüket, arra igyekszik rámutatni, hogy bizonyos fokú engedmények megtételére lenne lehetőség. Egy másik volt bécsi nuncius, Antonio Agliardi a kedélyek lecsillapítása érdekében a hajdúdorogi külhelynökség 1895 óta tartó vacantiája átmeneti fenntartásának szükségességét hangsúlyozza. Cáija arra is rávilágít, hogy a bíborosok között némi vita alakult ki arról, hogy a keleti szertartású katolikusok esetében a szentmise mely részei tekinthetőek extraliturgikusnak, s ezzel összefüggésben mekkora teret lehet engedni a népnyelv használatának. Valamennyi bíboros véleményének ismertetése után pedig Mariano Rampolla bíboros-államtitkár összegzi saját meglátásait. Véleménye szerint két út lehetséges, vagy elfogadják a magyar kormányzat érveit a magyar nyelv liturgikus használata mellett, ám akkor a jövőben a katolikus egyház semmilyen hasonló kérés elől nem térhet ki, vagy minden ilyen kezdeményezést lesöpörnek az asztalról, vállalva, hogy a görögkatolikus közösségeken belül esetleg skizmatikus mozgalmak ütik fel a fejüket, ahogy az az örmények és a káldok esetében már előfordult. A Szentszék végül az utóbbi utat választotta, számolva annak veszélyeivel, ám kiemelték, hogy más lehetőségük nincs, hiszen az 1896-os határozatukkal megkötötték saját kezüket.* 20 Hasonlóan részletesen ismerteti Cárja a kongregáció 1899. januári ülését,21 melynek keretében a bíborosok az 1898-ban megalakult Görög Szertartású Magyarok Országos Bizottságának várható emlékiratáról és a nacionalizmus egyházi térnyeréséről tárgyaltak, valamint a Propaganda Fide 1902. áprilisi,22 a magyar nyelv kérdésével hosszú ideig utoljára foglalkozó tanácskozását. Habár ez utóbbi ülés alkalmával a bíborosok továbbra is az 1896-os tiltás fenntartása mellett döntöttek, megállapodtak abban is, hogy sem a kormány 1898-as, sem a magyar hivek 1901-es emlékiratára nem reagálnak valamely érintett fél újabb kérvényéig, de a püspökök lelki- ismereti döntésére bízzák, hogy sorozatos hitelhagyások esetén milyen mértékben szereznek érvényt annak. Emellett pedig a már használatban lévő liturgikus könyvek hozzáértő személyek általi megvizsgálásáról is döntöttek. Cárja könyve alapján arra lehet következtetni, ez utóbbi két határozat részben Domenico Ferrata, részben Vanutelli javaslatai voltak. Vanutelli javaslata volt az egyes egyházközségekben meghonosodott gyakorlat megtörése, ám azok terjedése elé szigorúan gátat kívánt vetni, s ezt a « Az ülés összefoglalóját ld.: Források, 2014. 306-313. p. 20 Cárja, 2012.124-128. p. 21 Az ülés összefoglalóját és a határozatok ismertetését ld.: Források, 2014. 397-407. p. 22 Az ülés összefoglalóját és a határozatok ismertetését ld.: Források, 2014. 485-492. p.
