Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)
2015 / 2. szám - RECENZIÓK - Eperjesi Zoltán: Globalisierung der Kirchen
152 Egyháztörténeti Szemle XVI/2 (2015) tudatosan vállalták az ezzel az áramlattal való szembenézést, beleértve a tényleges megvalósítást is. Ugyanez a tendencia jelen volt a katolikus egyházban is, de ott másként valósult meg, ami nem tárgya e kötetnek. Az 1960-as években végbemenő globális társadalmi és forradalmi megmozdulások a történelmi egyházakat is megrázták. A kiadók a bevezetőben a következő célokat jelölik ki maguknak: a jelenlegi kutatások párbeszédének és az 1960-as és 1970-es évek egyháztörténetének globális meg nemzetközi szempontból való kiegészítése valamint a keresztény egyházak globális szereplőkként való beágyazása, mivel a globalizáció kapcsán a 20. század második felében eddig főként csak futólag voltak érintve. Már magának a bevezetőnek is van egy komoly szintetizáló jellege, hiszen jelentős egyházpolitikai és más tényállásokat közvetít, továbbá a szerkesztőnők négy-négy tanulmánya három tematikus egységbe van rendezve. Ezek után egy tanulságos függelék következik, mely meglepő statisztikai felméréseket tartalmaz az Egyházak Világtanácsába belépő tagokra vonatkozóan, valamint egyedülálló körképet nyújt az ökumenikus mozgalom egyes kiemelkedő személyeinek életrajzi adatairól és teljesítményeiről. A gyűjtőkötet első tematikai csoportja a következő irányelv köré rendezhető: a világháború utáni ökumenizmustól a nemzetközi közösségig. Ide tartozik Andrew Chandlers munkája Az alapítóatyák és az Új Jövőkép. Az Egyházak Világtanácsa, 1948-1958 címmel, ahol az ökumenikus ébredés és a WCC kialakulásának története képlékenyen időkeretek között van ábrázolva, minden kezdeti eufóriájával egyetemben. Az események ilyen szintű és stílusú bemutatása azért is meglepő, mert mai szemmel szinte hihetetlennek tűnik, hogy mindezek a folyamatok már az 1950-es években beindultak. Időrendi szempontból Chandlers érveihez csatlakozik a következő munka, melyet Annegreth Schilling írt 1968 és az ökumenikus mozgalom. A WCC Közgyűlése Uppsalában, mint egy új korszak kezdete? címmel. Schilling az 1968-as évnek kulcsfontosságot tulajdonít, mivel ekkor volt a WCC Közgyűlésének negyedik találkozója és rákérdez arra, hogy vajon nem Uppsala volt-e a mérföldkő és egyúttal a fordulópont a WCC történelmében. Sőt odáig megy, hogy a 90. oldalon ezt a momentumot az egyházak 1968-aként értékeli. Válaszként a szerzőnő megállapítja, hogy az Uppsalában ülésező Közgyűlés alapjában véve nem sok új dologról tárgyalt és az ezek után következő programszintű és szerkezeti változásoknak inkább szelepeként, mint kiváltó oka működött, melyek az ökumenikus munkában már az 1960-as évek elejétől jelen voltak. Szerinte valójában ez által történt meg a fokozatos egyházi irányváltás. Schilling munkáját jól kiegészíti Nicolai Hannig esszéje, hiszen ő egy teljesen más szemszögből közelíti meg az eseményeket, azt vizsgálva, hogy melyek voltak az uppsalai Közgyűlés mediális kihatásai. „íme... Minden dolgok újak. Uppsala 1968-ban és a filmesített ökumené”. A szerző főként azt vizsgálja, hogy vajon miért lett az Uppsalában összejött Közgyűlés egy teljesen új korszak szimbóluma. Hannig nem is annyira a tartalmi vetületekre összpontosít, hanem inkább a gyűlés újszerűségére és a széles körben ható mediális közvetítés látványos következményeire. A gyűjtőkötet első tematikai csoportjának utolsó vizsgálódása Stephen Brown szerzeménye, aki az ökumenikus mozgalom egyik úttörőjéről és
