Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)
2015 / 1. szám - BESZÁMOLÓK - Baros-Gyimóthy Eszter: Felekezetiség és társadalmi identitás
156 Egyháztörténeti Szemle XVI/1 (2015) megjelenik, hogy Thököly a nemzetért, a hazáért és a vallásért harcol - a szabadságért, a lelki szabadságért: templomokat és iskolákat adott vissza a protestánsoknak Eperjesen, Lőcsén, Késmárkon és Sárospatakon. Az 1683. évi kassai országgyűlésen biztosította a három bevett vallás működését. Földi életének utolsó óráiban a református Komáromi János készítette fel a Teremtőjével történő találkozásra. A Vallás - pestis - túlélés. A csetneki iyio-es pestisjárvány után bekövetkezett viselkedésbeli változások c. előadásában Baros-Gyimóthy Eszter PhD-hallgató (Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK) az egykori Gömör megyei település evangélikus lakosainak házasságkötési szokásait mutatta be. Az anyakönyveket, amely Csetnek anyaegyház, Genes, Rekenye és Sebespatak filiák lakosainak adatait is tartalmazza, az 1680-as évektől vezették, így az 1710. évi, óriási pusztítást végző pestis előtti házasságkötések jellemzői is ismertek. Elmondható, hogy a 17. század végén és a 18. század első évtizedében az egyházközség hívei az egyházi szabályoknak, előírásoknak és a mezőgazdasági munkák ritmusának megfelelően tartották az esküvőiket. Nem tapasztalható ez a szabálykövető magatartás viszont a házasságkötések napjának kiválasztása kapcsán. 1692 és 1706 között szinte csak vasárnap léptek a párok az oltár elé, amit az egyház a 16. század végétől újra és újra tilt. 1707-től egyre nagyobb számban jelennek meg a keddi esküvők. A pestisnek 1710. június és szeptember között közel 790 fő áldozata volt. Az isteni ítélettől megrettent lakosok bűnbánóan, minden egyházi törvényt betartva házasodtak az elkövetkezendő 2 évben: a tilalmas időszakok előtti utolsó szabad napokat is kihasználva, legtöbbször kedden léptek házasságra. Legelőször az özvegyek kötöttek házasságot, hogy a sérült családi egységek újra működőképesek legyenek. Meghódolni vagy ellenállni? Az oszmán hódoltatásra adott válaszok a Vas megyei falvak közösségei és egyedei részéről c. előadásában Újváry Zsuzsanna (Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK Történettudományi Intézet) egy rendkívül különleges összeírás vizsgálati eredményét mutatta be a hallgatóknak. Pálffy Pál nádor rendeletére 1649-ben összeírtak Vas megyében, a hódoltság peremvidékén elhelyezkedő 199 települést. Az ösz- szeírás célja az 1606-os bécsi béke utáni helyzet pontos felmérése volt. Majdnem mindegyik település esetén ismert a behódolás ideje, és a kutatási eredmények azt mutatják, hogy a behódolt falvak közel 55%-a háborúban, míg 45%-a békeidőben hódolt be. Hogyan is történt ez? Egy-egy közösség vagy egyén miért és milyen módon tudott ellenállni a hódolásnak? A válaszok közös tényezője mindenképpen az erős szellem, amelynek a felekezeti identitás is a része volt. A források tanúbizonyságot adnak arról, hogy néhány elhurcolt lakosért az egész falu behódolt inkább, bízva abban, hogy ki tudják váltani őket! Az elhurcoláson kívül bevett szokás volt még a török részéről, hogy fenyegető levelet küldött a falunak akár többször is, amelyben a behódolásra szólított fel. Amennyiben nem érkezett meg a kívánt összeg a faluból, a török csapatok megrabolták a közösséget; egyszer, kétszer vagy akár háromszor is. Azok a falvak, amelyek ilyen sokáig ellenálltak, nagy bátorságról tettek tanúságot. Ekkor az ellenállókat megölték, a lakosokat elhurcolták, és sok esetben törökké tették őket. Szabadi István (Tiszántúli Református Egyházkerületi Levéltár) Ambrus Gedeon, az ördögidéző krasznarécsei prédikátor c. előadásában egy 1795-1796-ban lefolytatott peres eljárás anyagát és a mögötte meghú
