Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)
2014 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Posta Anna: Alistáli Farkas Jakab 1652-es respondensi felelete, mint Apáczai Csere János De summa scholarum necessitate című beszédének egyik forrása
44 Egyháztörténeti Szemle XV/4 (2014) lóan stilizálja.”82 Voetius értekezésének hivatkozásait és az Apáczai- székfoglaló egyéb forrásait figyelembe véve már azt is tisztán látjuk, hogy nem csupán egy egyszerű, könnyen felderíthető, kizárólag Voetius és Apáczai írása között meglévő összefüggésről van szó, hanem tulajdonképpen az idők során keletkezett, iskolákról szóló művek által alkotott, bonyolult, nehezen rekonstruálható összefüggés-hálózatról beszélhetünk. Ennek a rendkívül összetett rendszernek csak parányi foszlányai váltak láthatóvá számunkra a jelen tanulmányban elvégzett összehasonlító szövegvizsgálat és Bán Imre Apáczai-monográfiájának megjegyzései alapján. Az iskola fogalmát Voetius Alstedtől kölcsönözte, s ez a definíció került át Apáczai beszédébe. Az iskola intézményének az állami és az egyházi életben betöltött alapvető jelentőségét Althusius fogalmazta meg (kérdéses, hogy ő volt- e az első), majd Voetiusnál és Apáczainál is találkozunk a gondolattal. Az 1652-es utrechti értekezésnek az anyanyelvi iskolák hasznosságára felhozott kiterjedt érvrendszere, legalábbis annak gondolati magvai talán eredetileg Wilhelm Zeppertől származnak, és kétszeres áttétellel kerülnek csak be Apáczai szövegébe. Nem beszélve Voetius beszédének az akadémiák felállításához szükséges tényezőkről szóló részéről, amelyek Joannes Gisenius művéből származó átvételek, és egy részük Apáczai Akadémiai Tervezetében is megtalálható. Apáczai székfoglalójának Voetius mellett a másik két nagy forrása Althusius és Alsted volt. Az Apáczai- Althusius párhuzamok (Xerxes, Saro, Macedóniai Fülöp szavai Aristoteleshez, Julianus Apostata iskolaüldöző rendelkezései, az első iskola Ádám családjában, Mózes példája, a próféták iskolái, a tudós egyházatyák felsorolása, a trójai faló példája) „inkább csak olvasmányihleteket, retorikus közhelyanyagot jelentenek, Apáczai egyet sem vesz át szó szerint”.83 Talán Alsted mintaszónoklatának felépítése — előbb az iskolák szükséges és hasznos voltáról, majd azok romlottságának okairól szól - mutatja a legnagyobb hasonlóságot Apáczai székfoglalójának szerkezetével. Apáczai valószínűleg nagyrészt innen gyűjthetett ihletet beszéde második részének megalkotásához, hiszen ahogy Alsted, úgy ő is többek között a tanárokat, a tanulókat és az iskolák felügyeletével megbízott tisztviselők nemtörődömségét jelöli meg a barbár állapotok kiváltó tényezőiként. Alsted valószínűleg Althusius imént emlegetett írásából vehette példáit, hiszen már ő is ostorozza a züllött tanulókat. „Az iskolai romlottság kérdése, bár gyötrő valóság, így többé-kevésbé retorikai toposszá válik, legalábbis annyiban, hogy a róla szónoklók érvet, gondolatot bőven találnak elődeik művében.”84 Végezetül érdemes elgondolkodni azon, hogy ilyen sokrétű forráshasználat után vajon melyek azok a részek a kolozsvári székfoglaló beszédben, amelyek Apáczai Csere János saját leleményének tekinthetők. Jelen tanulmány egyik célja éppen ennek a kérdésnek a megválaszolása volt. Az átvételek, ráhatások bonyolult rendszerének áttekintése után immár nyilvánvaló, hogy Apáczai írásának - az iskolák kétségbeejtő helyzetéről szóló - második részében a puritánizmus kriticizmusába ágyazva kell keresnünk az egyéni szerzői meglátásokat. Apáczai az iskolai romlottság toposzát * ** 82 Bán, 1958.464. p. 88 bán, 1958.465-466. p. ** Bán, 1958.470. p.
