Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)
2014 / 3. szám - RECENZIÓK - Eperjesi Zoltán - Hornyák Máté János: Arndt, Agnes: Rote Bürger. Eine Milieu- und Beziehungsgeschichte linker Dissidenz in Polen
Recenziók 123 Michnik, Kuron és nem utolsósorban Kolakowski írásai alapján kimutatható, hogy a csoportszintű önazonosulás olyan kulcsszavakra épült, mint például az „októberi-baloldaliak” szóösszetétel. Mindez utópisztikusnak tűnhet, mert az összejárók a társadalmi körülmények idealisztikus áthidalására törekedtek. Továbbá nem voltak államellenesek és nem értettek egyet a homogénebb közösségi alternatívákkal sem. Az „októberi-baloldaliak”, akik majd egy évtizeden keresztül az 1956- os lengyel október kritikáján keresztül értelmezték önmagukat, közben egy világiasabb baloldaliság irányába fejlesztették eddigi álláspontjaikat. Mindez jól integrálódott egy szélesebb ellenzékiségbe, melynek a társadalmi bázisa is kialakulóban volt. A kereskedelemi kapcsolatok nemzetközisítésével megindult a lengyel baloldal gondolkodásának tervszerű elnemzetiesítése is. A szerző azt állítja, hogy a baloldali ellenzékiségre gyakorolt külföldi hatás elenyésző volt, ami meglepő kijelentés, hiszen a jól szervezett lengyel emigráció olyan fontos folyóiratokat működtetett Londonban és Párizsban, mint az Aneks és a Kultúra. Arndt következtetését a vezető személyiségek levelezéseire, belterjes párbeszédeire alapozza. Hangsúlyozza továbbá, hogy nem szabad lebecsülni a női szereplők hatékonyságát sem az ellenzéki mozgalomban. Csakhogy nők alig szerepelnek a tanulmányban, és így egyértelműen a férfiaké marad a főszerep, ami valószínűleg a női szerepekkel kapcsolatos forráshiányra vezethető vissza. A kutató a nemzedékek közötti eltérő történelmi tapasztalatok kölcsönhatásának a kihangsúlyozását is elmulasztja. Következésképpen egy lényeges elemzői szempont szorul a háttérbe, hiszen a második világháború hatásai, valamint a holokauszt keserű tapasztalata olyan események, melyekkel a fiatal nemzedékek kizárólag közvetett módon találkozhattak. Mégis, mivel a generációk közötti tapasztalatcsere viszonylag jól működött a lengyel társadalmon belül, a világháborús élmények az ellenzékiség imázsának döntő komponensévé váltak.6 A fent említett kisebb hiányosságok ellenére a könyvben egy határozott és meggyőző érvelési stílus dominál. A történész választ nyújt egy alapvető dilemmára, vagyis hogy miért éppen a korábban kommunista beállítottságú személyek lettek sorra a lengyel ellenzéki mozgalom kulcsfigurái. Ez a folyamat megfigyelhető úgy a rendszerhű, magukat is kommunistáknak valló, másként gondolkodók esetében, mint a demokratikus ellenzékiségnél vagy a baloldali liberálisoknál. Ugyanakkor ez azt is megmagyarázza, hogy miért tiltakoztak 1989 után olyan személyiségek, mint Jacek Kuron és Adam Michnik egy merev kampányjellegű kritika ellen. Arndt szerint hozzátartozott a „politikai és etikai fejlődésükhöz” az a meggyőződés, hogy „a változás lehetősége” a korábbi ellenfeleket is megilleti (231. p.), tehát ezért nem ragaszkodtak a fő felelősök felkutatásához. Arndt szaktanulmánya összegző jellegű,7 de innovatív is egyben, mert az olvasó eddig ismeretlen lengyel történelemi tényekkel szembesülhet. A kutató új távlatokat nyit a kommunizmusban tevékeny ellenzékiség kiala6 A negyedik fejezet címe: Túl régóta balra? - Összefoglalás, összehasonlító besorolás és kitekintő. A fejezet két tömör alfejezetből áll. 7 Például az olvasó megismerkedhet a lengyel jelenkorkutató, Andrzej Friszke, témával kapcsolatos eredményeivel is.
