Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)
2014 / 3. szám - RECENZIÓK - Eperjesi Zoltán - Hornyák Máté János: Arndt, Agnes: Rote Bürger. Eine Milieu- und Beziehungsgeschichte linker Dissidenz in Polen
122 Egyháztörténet] Szemle XV/3 (2014) Az ilyen jellegű előzmények összjátéka és egy pontban való találkozása eredményezte a lengyelországi 89/90-es változásokat. Arndt úgy gondolja, hogy az ellenállás vezéregyéniségeinek nem feltétlenül a Nyugat felé való nyitás miatt nőtt meg a tekintélyűik, hanem nagyrészt az egyház és a munkásság mozgalomba való bekapcsolódása szolgáltatta nekik azt a fajta elismerést, amely később a Solidarnosc elsöprő sikerét is lehetővé tette. A történész találóan rámutat arra, hogy a Solidarnosc munkásmozgalom kialakulását évtizedes szellemi-ideológiai, szerkezeti-szervezeti előkészület előzte meg a varsói és más lengyel városi szocialista értelmiségi körökben. Ezáltal jól kimutatható, hogy az értelmiségi ellenzéki munkásmozgalom mint szakszervezeti siker nem egy légből kapott vagy véletlen ad hoc képződmény, hanem szövevényes társadalmi-gazdasági és ideológiai előzményekkel kapcsolható össze. Az eszmecserék és a különféle ellenzéki magatartásformákat integráló háttérkapcsolatok később rendkívüli hatással voltak a kommunista ideológia delegitimizációjára. A könyvből jól látható, hogy az ellenzékiség gyökerei az ötvenes évek közepére vezethetőek vissza, amikor különféle értelmiségiek szokatlanul lendületes módon, társadalmi-politikai és filozófiai kérdéseket kezdtek feszegetni a Krzywego Kola klubban. Habár a hatvanas évek elején a kommunista hatóságok lecsaptak a szabadon gondolkodók társaságára, de mire a másként gondolkodók klubját hivatalosan is betiltották, akkorára már a fő ellenállói attitűdök mélyen be voltak ágyazódva a kipellengérezett vezetők viselkedésébe. Úgy Modzelewski, mint Kuron már a börtönben megtanulták és átértékelték a nemzeti sémákban való gondolkodás hatékonyságait és a hátrányait is. A feltörő új polgári-értelmiségi csoportok többnyire baloldali irányultságú érdekeltségekben találtak újra és újra egymásra. A megbélyegzett ellenállók és a katolikus értelmiségiek közötti információ- csere tulajdonképpen már javában zajlott, amikor Michnik megszólalásaiban az egyházzal való kapcsolatok fontosságát végre nyíltan is kihangsúlyozta. Arndt értékelése alapján megállapítható, hogy a revizionizmustól való elfordulás után a disszidens szakasz következett, ami később egységesebb baloldali ellenzékiségbe torkollott. Mindez azonban fokozatosan történt, és szerteágazó folyamatokban ment végbe. Kolakowski pártból való kizárása (1966) azt eredményezte, hogy a közvetlen versenytársai is átértelmezték a hatóságokhoz fűződő viszonyukat. Az utóbbiak antiszemita kampánya beláthatatlan következményekkel járt. így 1968 tavaszára már teljesen elszakadtak a párt ideológiájától, és közben a disszidensek önértelmezése is nagymértékben átalakult. Mivel már nem ragaszkodtak revizionista gondolatokhoz és nyitottak a társadalom felé, jobban kitörhettek korábbi elszigeteltségükből, ugyanakkor Kolakowski, illetve más vezéregyéniségek száműzetése új nyugati összeköttetéseket is jelentettek Lengyelországnak. A Nyugat azonban nem sajátította ki magának a lengyel ellenzéket, hiszen náluk minden polgárellenes vetület hiányzott. Kivételt képeznek a német baloldali egyetemista mozgalmaknak, mivel ezeknek pontosan ez volt az egyik fő jellemzője. Mégis a belső vitáknak most már nemzetközi hullámverései is voltak. Az üldözött disszidensek, illetve ellenzékiek most már egyre több gyakorlati, erkölcsi és anyagi támogatást kaphattak külföldről. Mindez valamennyire ellensúlyozta a börtönbüntetéseket vagy a kivándorlással kapcsolatos bizonytalanságokat.
