Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)
2014 / 3. szám - DOKUMENTUMOK - Tóth Krisztina: A káptalanok 1936-os értekezletének tanulságai
72 Egyháztörténet! Szemle XV/3 (2014) káptalanok képviselőiből püspökkari bizottságot alkotott a kérdés megvitatására, amely tanácsadó, döntés-előkészítő szervként funkcionált. Tanulmányomban arról szeretnék egy átfogó elemzést adni, hogy mi állt ennek hátterében - anélkül, hogy aprólékos részletekbe bocsátkoznék valamennyi káptalan pénzügyi helyzetét és annak kialakulását illetően -, milyen véleményre jutott a káptalanok értekezlete, mit határozott a püspöki kar az elnöklő Csanádi püspök jelentését követően, és végül milyen nagyobb ösz- szefüggésrendszerbe illeszthető a kérdés. Az értekezlet összehívásához vezető út Az 1930-as években a vallás- és közoktatásügyi miniszterek a nagyjavadal- masoknak, valamint a hercegprímásnak írt leveleikben több alkalommal szóbahozták az egyházi nagyjavadalmak által felvett kölcsönök és a bajba jutott javadalmak segítésének kérdését. Klebelsberg 1930-ban az újabb kölcsönök felvétele ellen emelte fel a szavát, 1931-ben ezt megismételte, valamint javaslatokat is megfogalmazott az adósság redukálása érdekében. A káptalanoknak - többek között - azt javasolta, hogy a kanonokok túlságosan magas osztalékát arányosítsák a tiszta jövedelemhez, a kanonoki lakások számát redukálják, s a felszabaduló lakrészt adják bérbe, valamint, hogy a megüresedő kanonoki stallumokat hagyják betöltetlenül egy-két évig.* 5 Hóman Bálint 1936 decemberében Serédi Jusztiniánnak írt az ügyben, megállapítva, hogy nem történtek meg a szükséges lépések a javadalmak anyagi helyzetének rendezéséhez. Finomítva e kijelentését úgy fogalmazhatunk, hogy talán az addig tett lépések nem voltak kellően hatékonyak. A nehézséget abban látta, hogy a megcsonkított javadalmak jövedelméből az akkori súlyos közterhek és egyéb kötelezettségek, teljes káptalani létszám mellett nem tudták a javadalmi törzstőkéből felhasznált összegeket visszatéríteni, valamint hogy a káptalani tagok az osztalék olyan mértékéhez ragaszkodtak, amit a rossz anyagi helyzetben levő javadalom nem bírt el.6 7 Klebelsberg aggodalma tehát nem volt alaptalan, figyelmeztetése után alig egy évvel, 1932-re három káptalan is szanálásra szorult: az egri székes- főkáptalan, a nagyváradi káptalan és a veszprémi káptalan, melyekhez 1933-ban a pécsi káptalan csatlakozott.? Az eljárás lényege az volt, hogy a vagyonfelügyeletet gyakorló vallás- és közoktatásügyi miniszter a bajba lás- és közoktatásügyi miniszter 479. ein. számú rendelete. In: Magyarországi Rendeletek Tára, 1890. 206-210. p. 5 CSIZMADIA, 1966. 180-181. p.; BEKE, 1992. I. köt. 300., 380-381. p. A káptalani stallu- mok üresen hagyásához természetesen a Szentszék beleegyezésére is szükség volt. 6 PL. Cat. D/C 28/1937. valamint: CSIZMADIA, 1966, 180. p. Az osztalékkal kapcsolatban az 1937. március 17-ei püspökkari konferencia is állást foglalt, e szerint csak a tényleges javadalmi hozam szerint részesülhettek a kanonokok jövedelemben. BEKE, 1992. II. köt. 139. p. A határozat nem pusztán terv maradt, a veszprémi káptalanban például a szanálás sikere érdekében csökkentették az osztalék mértékét. Ld.: Veszprémi Érseki Levéltár (továbbiakban: VÉL.), Káptalani jegyzőkönyv 1939. május 13 - 1940. június 8-ig, 1939. évi október 28-án tartott ülés jegyzőkönyve, 18. pont. 7 Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (továbbiakban: MNL. OL.) K 27. (= Miniszterelnökség) Jegyzőkönyve az 1938. évi március hó 11-én Budapesten tartott minisztertanácsnak, 17-24.
