Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)
2014 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Klestenitz Tibor: A pártpolitika a dualizmus korának katolikus nagygyűlésein
A pártpolitika a dualizmus korának katolikus nagygyűlésein 59 miniszterelnök ellen fordult, aki kisvártatva benyújtotta lemondását. A király ezután Tiszát bízta meg kormányalakítással.108 A rendkívüli közéleti fejleményekre való reakcióként 1913-ban az aktu- álpolitika minden korábbinál harsányabban jelentkezett a nagygyűlésen (1912-ben a bécsi nemzetközi eucharisztikus kongresszusra való tekintettel elmaradt az esemény.). A szónokok kíméletlenül kritizálták a kormánypártot, revánsot véve a Tisza István tevékenysége miatti sérelmeiken. A megnyitó kapcsán, amelyet ismét Zichy János tartott (aki 1913 februárjában vált meg a miniszterségtől), lényegében megismétlődött a négy évvel korábbi, szegedi konfliktus. Zichy a Néppárt radikalizmusát bírálta, arról beszélve, hogy nehéz mérsékelt katolikusnak lenni Magyarországon, mert „ha nem keressük a legszélsőbb ösvényeket, nem járunk a végletek útjain, sajnos, csak kevesen tudnak minket megérteni”.109 Egyes források szerint a közönség egyetértéssel fogadta „az általános és mély” hatást keltő beszédet,110 a néppárti sajtó szerint viszont ez visszatetszést keltett, és a résztvevők csak a nagygyűlés egységére tekintettel nem tiltakoztak ellene.111 Jánoky-Madocsányi Gyula a dualizmus egész belpolitikai működési mechanizmusát vette célkeresztbe. Leírása szerint a választási korrupció öngerjesztő folyamatot indított: a győztes politikusoknak el kell hallgattatniuk bűntársaikat, ezért a kortesek magas pozíciókba kerülnek; a költségek előteremtésére sikkasztani kell, a botrányok eltusolása érdekében el kell fojtani a közvéleményt, üldözni kell a független sajtót, korlátozni kell az egyesülési jogot, a parlamentarizmust illuzórikussá kell tenni. „Mindez persze ugyancsak nem növeli az illető kormány népszerűségét, tehát ez a legközelebbi választási kampánynál ismét csak a vesztegetés fegyveréhez kénytelen nyúlni és így aztán egy végnélküli körforgásban ismétlődhetnek az erkölcstelenség tényei.” A szónok természetesen úgy vélte, hogy a társadalom a Néppárt segítségével képes lesz kitörni az ördögi körből.112 Haller István a politikai stratégiát igyekezett megmagyarázni. Szerinte a párt célja az volt, hogy az állam működését a keresztény világnézet alapjára helyezze. Ennek elérése sok módon lehetséges, hiszen nincsenek katolikus politikai dogmák. „Éppen ezért senki sincs arra feljogosítva, hogy a saját politikai elveit s a részletmunkáról szóló vélekedéseit dogmává léptesse elő és azokon mérje a párt politikai működésének értékét, helyes vagy helytelen irányát. In dubiis libertas” - figyelmeztetett. A Néppártnak konzervatív és radikális tagjai is vannak, ami igen hasznos, mert felfogásuk ütközéseiből származik a középútra terelő erő. Programja vállalható, kormányképes, nem kell csak ellenzékiségre kényszerülnie. Nem támogathatja azonban a jelenlegi kormányt, amely „az állami hatalomnak mindenhatóvá tételén munkálkodik”. Szerinte egyenesen a keresztény ügy védelme kívánja a kormány elleni fellépést. Minden most fenyegetett jogra szükség lesz egyszer ugyanis, „hogy visszaverjük a támadást, amelyet a keresztény világnézet s magyar katolicizmus szellemi és materiális birtokállomány ellen 108 Gratz, 1934. 254-2ór. p. 109 Alkotmány, 1913. november 10.3. p. 110 Budapesti Hírlap, 1913. november 11. 6. p. 111 Alkotmány, 1913. november 12. 2. p. 112 Alkotmány, 1913. november 10. 9-10. p.
