Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)
2014 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Klestenitz Tibor: A pártpolitika a dualizmus korának katolikus nagygyűlésein
58 Egyháztörténeti Szemle XV/3 (2014) tán veszély forrásaként a kongregációkat nevezte meg.101 Ezután élénk parlamenti vita kezdődött, amelyben a néppárti képviselők és Apponyi is szót emelt a kongregációk mellett.102 * 104 * Zichy azonban nem húzhatott ujjat a kormánypárt erős emberével, ezért a kongregációktól megvonta azt a jogot, hogy gyűléseiket az állami iskolák épületében tartsák. Ezt a nagygyűlésen a néppártiak komoly kritikával illették. Szmrecsányi György szerint például az antiklerikálisok teljesen váratlanul kaptak támogatást a minisztériumtól, amelynek döntését nem előzték meg vizsgálatok, az eljárást csak az a frázis támasztotta alá, hogy a felekezetieskedés elítélendő.l°3 Zboray Miklós szerint a szabadelvűek azt remélték, hogy a katolikusok elnémulnak, ha népszerű férfi lesz a vallásügyi miniszter, majd kijelentette, a katolikusok Zichyvel fognak tartani, ha lehetséges, „de ellene is [fellépnek], ha kell”.10« Rakovszky pedig kijelentette, a hogy a párt a katolikus érdekeket volt fegyvertársaival szemben is megvédi. Az esetet felhasználva a néppárt politikusai védelmet ígértek a klérusnak a szekularizáció veszélyeivel szemben. Simonyi-Semadam Sándor például hangsúlyozta, hogy ellenfeleik folyamatosan felszínen tartják az egyházi vagyon államosításának ügyét, hogy hozzászoktassák a gondolathoz a közvéleményt. Visszautasította azt a gyakran elhangzó vádat, miszerint az egyház rosszul kezeli birtokait, és figyelmeztette a híveket: az esetleges szekularizáció után az ő adományaikból kellene fedezni a katolikus közkiadásokat.10^ A Néppárt időközben hatékony támogatást kapott volt képviselőjétől, Csemoch Jánostól, aki elnyerte a kalocsai érseki méltóságot. 1911-ben ő tartotta a nagygyűlés záróbeszédét. A katolikus mozgalmak nehéz helyzetének egyik okát abban látta, hogy „katolikus közönségünk nagy része azokról nem is értesül, mert katolikus lapokat nem olvas”. Ezért szervezkedésre buzdította hallgatóit: „Ne hagyjuk az élet egy pontját sem védtelenül s főképp erősítsük a hithez hű keresztények táborát ott, ahol a csaták csatája szokott eldőlni: a parlamentben”.106 *1911 novemberében a püspöki kar - hogy saját befolyása alá vonja — a pártnak öt évre évi százötvenezer korona támogatást ígért, ám komoly feltételeket szabott: elvárta, hogy szilárdan a ’67-es alapon álljon, védje a földbirtokot, tartózkodjon a radikalizmustól a választójogi vitákban, és mérsékletet tanúsítson az ellenzékieskedésben.10? Az 1912-es belpolitikai fordulatok azonban nem segítettek a mérséklet gyakorlásában: június 4-én Tisza István az országgyűlés elnökeként végleg leszámolt az obstrukcióval, az ellenszegülő képviselőket a rendőrséggel vezettette ki az ülésteremből. Az ellenzék számára a Désy-ügy jelentett némi elégtételt. Désy Zoltán Kossuth-párti képviselő ugyanis nyilvánosságra hozta, hogy egy bank 1910-ben négymillió koronát adott a Munkapártnak választási célokra. Lukács László miniszterelnök beperelte a képviselőt, akit a törvényszék felmentett a rágalmazás vádja alól. A közhangulat a 101 Országgyűlési Napló, 1911. május 26. VIII. köt. 38. p. 102 petruch, 1994.43. p. 103 Alkotmány, 1911. november 14. 6. p. 104 Alkotmány, 1911. november 14. 6. p. ■°5 Alkotmány, 1911. november 15. 6-7. p. 106 Alkotmány, 1911. november 15. 8-9. p. 10? EPL. Püspökkari tanácskozások jegyzőkönyve 1911. november 9. Bizalmas értekezlet.
