Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)

2014 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Oláh Róbert: Bibliák a kora újkori református lelkészi könyvtárakban

12

Egyháztörténeti Szemle XV/3 (2014)

német fordítását néhány évvel később Miskolci Csulyak István szintén 7 forintra becsülte.3° Ennél jóval olcsóbban is lehetett Németalföldön Bibliát venni, Tótfalusi szerint a frissen nyomott latin kiadások mindössze 1-1 talléron keltek el.31 Tunyogi Miklós a 17. század végén 6 forintot és 51 stivert (1 gulden = 20 stiver) fizetett a görög és latin nyelvű fordításokért.»2 Az átlagár a jegyzékek tanúsága szerint 2-4 forint között mozgott. Lelkészeink jövedelme sok tényezőtől függött, amelyet pénzben és természetben (kaszáló, szántó, termények, bor, jószágok) kaptak. Sok múlott a gyülekezet vagy a patrónus anyagi helyzetén, a település nagyságán, valamint a korábbi lelkészek idején kialakult szokásokon. A 17. század első felében a tokaji lelkész jövedelmének részeit még felsorolni is hosszú lenne, csak a temetési prédikációért 1 forint járt neki.33 A Bánhorvátiban parentáló kollégája 40 dénárt,34 35 az abaúji Ósvához tartozó Alsó- és Felsőcsályon már csak 12 dénárt33 (1 forint = 100 dénár) kapott. Az esketésért általában ennél kevesebb, többnyire 12 dénár járt. A 18. század közepén a debreceni lelkészek fizetése csak készpénzben volt 183 forint 20 krajcár,36 de figyelembe kell venni az időközben bekövetkező inflációt is. Vagyis az anyagi helyzetük elvben lehetővé tette a bibliavásárlást, különösen akkor, ha „jobb helyen” szolgáltak.

Szenei Molnár Albert 1608-ban arról panaszkodott, hogy a lelkészeknek „egyedül ez ideig egyéb keresztyén nemzetek között az deák könyvekből kellett az Szentírást az nép előtt magyarázniok”.3? A 16-17. században bevett gyakorlat volt idegen nyelvű Szentírásból forditani a locusokat a szószéken. Ugyanakkor nem volt bőséges a kínálat a Nyugat-Európában nyomtatott Bibliákból sem, amelyért szintén a könyvkereskedelem nehézségeit okolhatjuk. A hazai értelmiség a kora újkor századaiban is jórészt még a középkor végén kialakult módon juthatott olvasnivalóhoz: nyugati kapcsolatokkal rendelkező kalmárok, peregrinus diákok, hagyatékok és ajándékozás útján. A külföldről érkező protestáns irodalmat tartalmazó könyves szállítmányokat a cenzúra igyekezett ellenőrizni, ami tovább nehezítette a beszerzést. Közismert példa erre a Komáromi Csipkés-bibliák sorsa, amelyeket a határon (a szállítmányt kísérő két diák több mint 300 könyvével együtt) elkoboztak.38

3° Magyarországi magánkönyvtárak I. (1533-1657). Szerk.: Monok István. Sajtó alá rend.: Varga András. Bp.—Szeged, 1986. (Adattár a kora újkori szellemi mozgalmaink történetéhez, 13.) (továbbiakban: Adattár, 13.) 61-78. p.

3' Jakó, 1974. 307. p.

32 Adattár, 13/4. 248-252. p.

33 Református egyház-látogatási jegyzőkönyvek, 16-17. század. Szerk.: Dienes Dénes. Bp., 2001. (Millenniumi magyar történelem. Források.) 18-19. p.

34 Uo. 90-91. p.

35 Uo. 24. p.

36 RÁCZ István: Protestáns patronátus. Debrecen város kegyurasága. Debrecen, 1997. 118-119.

37 Ld.; Zvara Edina: „Az keresztyén olvasóknak”. Magyar nyelvű bibliafordítások és - kiadások előszavai és ajánlásai a 16-17. századból. Bp., 2003. (Régi magyar könyvtár. Források, 14.) 192. p.

38 MONOK István: A magyarországi könyvbehozatal ellenőrzése a 18. század elején. Esettanulmány. In: Vándorutak - múzeumi örökség. Tanulmányok Bodó Sándor tisz-