Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)
2014 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Rada János: Etatizmus, liberalizmus és egyházkép a dualizmus kori egyházkritikai vitairatokban
46 Egyháztörténeti Szemle XV/2 (2014) természetes állása keresztyén államokban: ha a világi és az egyházi hatalom függetlenül állnak egymás mellett”. Itt fontos volt az is, hogy egy független, önkormányzattal bíró egyház a központi hatalom térnyerésének is gátat szabhat, ekképp a szabadság fontos bástyája lehet az államban.4 Eötvös tehát liberálisként elvetette az állam mindenhatóságát, tehát a korlátlan központi hatalmat, és itt érhető tetten az egyik legfontosabb különbség közötte és a később hivatkozott szerzők között, akik - mint később látható lesz — igen gyakran épp a központi állami hatalom kiterjesztésére és megerősítésére, illetve az attól független hatalmi tényezők felszámolására hivatkoztak, amikor az egyházpolitikai reformok mellett érveltek. A centralizáció és a liberalizmus körüli dilemma egyébként is jelentékeny kérdés volt a dualizmus korában. A koradualista állam eszköztára ugyanis igen szűk volt, a hatalomra jutott liberálisok feladata lett tehát, hogy erőfeszítéseket tegyenek az állami mozgástér kibővítéséért is. Eötvös, Deák és társaik, többek között épp liberális elveik miatt, mérsékeltek maradtak e kérdésben, miközben a politikai gondolkodók egy fiatalabb generációja már egy fokozottabb állami szerepvállalás mellett tett hitet a reformok érdekében.5 Ami a történeti kontextust illeti, igen fontos az egyetemes egyháztörténet, amelyre egyébként az egyházkritikai irodalom is rendre hivatkozott. A katolikus egyház korabeli politikáját jól demonstrálhatja IX. Pius 1864. évi Syllabusa, amely a kor egyház elítélte tévedéseit foglalta pontokba, ekképp - többek között - a lelkiismereti szabadságot, a tudományok és a vélemények szabadságát, az egyház és az állam elválasztását, vagy épp azt a gondolatot, hogy „a római pápának lehet, sőt kell az előhaladással, a liberalismussal és az új civilisatióval kiegyezkednie és ahhoz alkalmazkodnia”. A dokumentum tévedésként jegyezte azokat a teóriákat is, amelyek az egyház kizárólag lelki, tehát nem-világi hatalmáról, illetve az államok egyház feletti jogairól szóltak, így például arról, hogy „midőn mindkét hatalom törvényei összeütköznek, a polgári jog bír fölénnyel”.6 7 Tulajdonképp a Syllabus képviselte elvek szerint járt el IX. Pius 1868-ban, amikor semmisnek, az egyház számára nem létezőnek nyilvánította az osztrák liberális egyházpolitikai törvényeket. E római politika vezetett az I. vatikáni zsinathoz, amely dogmaként fogadta el a pápai tévedhetetlenséget. E dogmára egyébként Németország a kultúrharccal, Magyarország pedig a felújított királyi tetszvényjoggal válaszolt.7 ,A zsinat püspökei a pápa kolompossága alatt körülállják a modem civilisátió nagyszerű palotáját, s vásott utczagyerkőcök módjára sárral dobálják be annak falait” - fogalmazott a Papramorgóként publikáló 4 EÖTVÖS JÓZSEF: A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra. II. Pest, 1871. (a. kiad.) (továbbiakban: EÖTVÖS, 1871.) 539-556. p.; Török, 1941. 53-61. p. s ClEGER András: A hatalomra jutott liberalizmus és az állam a dualizmus első felének magyar politikai gondolkodásában. In: Századvég, 2001. 20. sz. 95-118. p. (továbbiakban: ClEGER, 2001.) 96-107. p. 6 A Syllabus magyar fordítását ld.: Füssy Tamás: IX. Pius pápasága. III. Bp., 1880. 518-545. p. 7 Fazekas Csaba: Egyházak, egyházpolitika és politikai eszmék az Osztrák-Magyar Monarchiában. Miskolc, 2008. (Műhelytanulmányok, 4.) Online: Magyar Elektronikus Könyvtár: mek.oszk.hu (2013. november) (továbbiakban: FAZEKAS, 2008.) 9-11. p.
