Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)
2014 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Rada János: Etatizmus, liberalizmus és egyházkép a dualizmus kori egyházkritikai vitairatokban
Etatizmus, liberalizmus és egyházkép dualizmus kori egyházkritikai vitairatokban 47 Kóródy Sándor,8 * a zsinat alatt igen aktív antiklerikális szerző Barátfiilek című kiadványában.9 Sorai kiváló példái lehetnek a tipikus korabeli reflexióknak. Ekkorra Magyarországon is időszerűvé váltak az egyházpolitikai reformok, Eötvös pedig kezdeményezte annak a katolikus autonómiának a felállítását, amelynek gondolata rendre akkor merült fel, amikor alapvető változások kerültek kilátásba egyház és állam viszonyában. A viták hamar rámutattak, hogy az autonómia mást és mást jelentett az eltérő érdekekkel bíró csoportok számára. Amíg Eötvös nyomán a liberálisok az új intézményt a papság és a világi hívek közös önkormányzataként képzelték el, addig a püspöki kar lényegében jogbiztosítási céllal kívánta azt - az állam által gyakorolt egyházi jogkörök átvételének szándékával —, de a laikusok valós befolyása nélkül. Ugyanakkor a radikális körök számára az autonómia a katolikus egyház demokratikus és nemzeti jellegű, gyökeres reformjának lehetőségét jelentette. E tábor tehát egyházfegyelmi reformokat is felvetett, amíg Eötvös az autonómia ilyen hatáskörét elvetette. Végül egyik elképzelés sem valósult meg.10 A vatikáni zsinat és az autonómiamozgalom keltette feszültségeket szemléltethetik az egyházi reform iránt elkötelezett Hatala Péter sorai, amelyekben arról értekezett, hogy a püspöki kar félt az autonómiától, ugyanis felismerte, hogy „a magyar kath. világi intelligentia nem hajlandó az egyházi hierarchiában, ez idő szerint lábra kapott, s a csalatkozhatlan pápaságban dogmatizált egyházi absolutismusnak, a hazátlan ultramontanismusnak, a főpapi kényuralomnak, vakon engedelmeskedni”.11 Amíg Eötvös az Uralkodó eszmékben, amelyet először 1851-1854-ben publikált, még nem írt ultramontanizmusról, addig később e fogalom vált az egyik, ha nem a legfontosabb kulcsfogalommá az egyházkritikai irodalomban. Katus László definíciója szerint az ultramontanizmus „a Rómára, mint a katolicizmus egyetlen központjára tekintő, a pápa iránt feltétlen engedelmességet tanúsító, a megváltozott világ új jelenségeivel, problémáival kapcsolatban tőle eligazítást váró irányzat”.12 E jelenség 19. századi egyházkritikai interpretációját példázhatják Toldy István« sorai, amelyeket a jeles irodalomtörténész fia Elmélkedések az egyházreformról 8 Az antiklerikális és politikai ellenzéki Kóródy munkásságáról ld.: Várkonyi András: Az elfelejtett „papramorgó”. In: Világosság, 1962. 7-8. sz. 92-96. p. » Papramorgó [Kóródy Sándor]: Barátfiilek. Szent elmélkedések a papság vérszomja, az inquisitio gaztettei, az új Syllabus káromkodásai és a zsinat egyéb botrányai felett igazhívők számára. Pest, 1870. (továbbiakban: Kóródy, 1870/a.) 6. p. 10 Sarnyai Csaba Máté: A katolikus autonómia megközelitési lehetőségei Magyarországon 1848-tól a századfordulóig. In: Századvég, 2001. 21. sz. 85-101. p., 93-98. p. 11 Hatala Péter: Az én hitvallásom. Bp., 1875. (továbbiakban: Hatala, 1875.) [Előszó, I. p.] 12 KATUS LÁSZLÓ: Liberális katolikusok és katolikus liberálisok Nyugat-Európában a 19. század derekán. In: Állam és egyház a polgári átalakulás korában Magyarországon, 1848-1918. Szerk.: Sarnyai Csaba Máté. Bp., 2001.17-28. p.; 17. p. 18 Toldy antiklerikális irodalmi munkásságáról Id.: Gutter József: Egy elfelejtett antiklerikális publicista nyomában. Toldy István emlékezete. In: Világosság, 1970. 1. sz. 52-55. p.
