Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 1. szám - RECENZIÓK - Fazekas Csaba: Pályi Zsófia Kata: A Pályi család prédikátori öröksége. Egy református lelkészcsalád nemzedékeinek története
Recenziók 117 Pályi Zsófia Kata: A Pályi család prédikátori öröksége. Egy református lelkészcsalád nemzedékeinek története. Szerk.: Hudi József. Pápa, Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei, 2012.163 old. A fiatal, doktori disszertációját készítő történész összetett, sokrétű feladatra vállalkozott. Először is bő három évszázadon keresztül nyomon követni egy lelkész- (illetve bármilyen foglalkozású) család történetét nagyon komoly vállalkozás. Nem véletlen, hogy g számos könyvtári, levéltári búvárkodást szükségessé tevő, a sokórás fáradozást néha csak egy-egy adattal honoráló kutatómunkára manapság kevesen szánják rá magukat. Pályi Zsófia Kata megtette, az elhatározás és a megvalósítás egyaránt elismerést érdemel. Továbbá egy olyan család történetét kívánta a vonatkozó források összegyűjtésével és rendszerezésével feldolgozni, amelynek maga is leszármazottja, vagyis meg kellett küzdenie az alapkövetelménynek tekinthető elfogulatlanság korlátáival - s ezt az akadályt is sikeresen vette. Nem egy - legfeljebb a családtagok számára érdekes - visszaemlékezést készített felmenőinek, hanem történettudományi monográfiát, a kívülállók számára is fontos összegzést. A munka legfontosabb erényeit a kötet ajánlását jegyző Kosa László is összefoglalta: a mű egyszerre család-, kor- és egyháztörténet, méghozzá hézagpótló jelentőségű, s csak egyetérthetünk a szerző témavezető profesz- szorának megállapításával: „Nincs magyarázat rá, egyszerűen mulasztás, hogy mégis igen kevés lelkészéletrajz, még kevesebb lelkészcsalád-történet született eddig.” Mint Kosa László is rámutat, a magyarországi református egyházban nem ritka jelenség a lelkipásztori hivatás „öröklése”, vagyis a lelkészek fiainak (újabb évtizedekben: lányainak) egyházi pályára lépése. Ebben nyilván szerepet játszott a családi körben elsajátított mintakövetés, valamint a református egyház „utánpótlási” tradícióinak kialakulása. Kiváló kutatási lehetőség, egyben iránymutatás is a Pályiak történetének áttekintése, hiszen minden lelkész-életrajz hátterében kirajzolódik egy kor egyháztörténete, az állam-egyház viszonyának aktuális állapota, egy helyi közösség társadalomrajza, belső tagoltsága stb. Az egyházközségtörténetek, lelkész-életrajzok így „kicsiben” mindig általános folyamatokat tükröznek vissza, általános tanulságok megfogalmazására alkalmasak. Persze e vállalkozásoknak a forrásadottságok mellett korlátot szabnak a lelkészek, lelkész-dinasztiák szolgálatának helyszínei, a földrajzi adottságok, házassági kapcsolatok sokrétűsége is, arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem volt mindegy, milyen közegben tevékenykedtek. Más feladatot rótt a lelkipásztorra egy (például katolikus többséggel együtt élő) szórványegyházközség szolgálata, és mást jelentett egy (majdnem) tisztán református közösség lelkipásztorának lenni. Pályi Zsófia Kata munkájának igényességét jelzi a bevezető, historiográfiai fejezet. Végigtekinti a protestáns egyháztörténeti irodalom vonatkozó fontosabb munkáit, tendenciáit, irányait. Rámutat arra, hogy az „ároni ház” jelensége (vagyis a több generáción átívelő egyházi pozíciók) természetes módon fakadtak a reformáció hagyományaiból, valamint arra is, hogy ezek között igazán „fontosakra” vagy „kevéssé fontosakra” aligha
