Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Pályi Kata Zsófia: Az egyházi özvegy-árva tár megalapítása a Tiszáninneni Református Egyházkerületben. Szemere Bertalan intézeti terve 1838-ból
40 Egyháztörténeti Szemle XIV/3 (2013) Szemere ahol lehetett, tanulmányozta a nyugdíjrendszert és a takaréktárakat, máshol az egyházmegyei és egyházkerületi lelkészi özvegy-árva tárakat, jótékony egyesületeket. A modern értelemben vett élet- és nyugdíjbiztosítás szinte teljesen ismeretlen volt még ekkor Magyarországon, így joggal került érdeklődése középpontjába, és számot tarthatott kortársai figyelmére.12 * * Szemere felismerte ugyan a biztosítás üzletági jellegét, ám elsősorban annak gazdasági, erkölcsi és társadalmi hasznára hívta fel a figyelmet. Jótékony intézetnek nevezett naplójában minden biztosítási célú intézményt, beleértve az állami intézményeket is. A lelkészek, tanárok és templomszolgák, illetve családjuk sorsának biztosítása nemcsak az egyház feladata volt, hanem sok helyen az állam is gondoskodott róluk: Poroszországban például négy helyről kapott segítséget egy lelkész özvegye: az országos tápintézettől, melyben a lelkipásztorok kötelesek voltak biztosítani özvegyüket a többi „statusszolgához” hasonlóan (állami alkalmazottak, tanárok, hivatalnokok stb.), a tartományi, az egyházmegyei és az eklézsiái kasszából.« Szemere a hazai lehetőségeket ismerve az egyházmegyei- egyházkerületi biztosítási rendszer megfigyelésére fordította figyelmét. Templomlátogatásai mellett igyekezett kapcsolatot teremteni a helyi lelki- pásztorral vagy a szuperintendenssel, aki bemutathatta neki a helyi segélyező intézet működését. Szemere Bertalan betekintett az intézményi és egyesületi alapszabályokba és számadáskönyvekbe, és mindenről részletes feljegyzést készített. Tapasztalatait összegezve naplójában egy külön részt szentelt a lelkészi özvegy-árva intézeteknek, kitérve a magyarországi viszonyokra, közölve egy terv részleteit. A felállítandó intézetet özvegy-árva tárnak nevezte el, a tár alatt voltaképpen pénztárt, segélytárt érthettek kortársai. Különösen öt lelkipásztort emelt ki, aki vizsgálódásában messzemenőkig támogatta őt. Christoph Ammon (1766-1850) drezdai német protestáns racionalista teológust és lelkipásztort, valamint Christian Gottlob Leberecht Grossmann (1783-1857) lipcsei szuperintendenst. Grossmann nemcsak lelkipásztor volt, hanem híres teológus is, aki megalapította a Gusztáv Adolf Egyletet, a diaszpórákban élő kisebbségi gyülekezetek legrégebbi protestáns segélyszervezetét. Mindketten nagy szeretettel fogadták Szemere Bertalant. Edinburghben John Brown (1784- 1858) skót teológus-prédikátort, valamint Thomas R. Liddell (1800-1880) skót presbiteriánus lelkész-pedagógust emelte ki Szemere, akik nyitottan és örömmel tájékoztatták az adatgyűjtő utazót. A legtöbbet Emmanuel Braunwald (1790-1864) lutheránus teológus-lelkésznek köszönhette, aki a strassburgi Szent Tamás templom elnöklelkésze volt. Az útleírás strassburgi fejezetébe illesztette be az özvegy-árva tár tervét.11! Nem mindenhol voltak azonban pozitív tapasztalatai. Naplójából úgy tűnik, néhány lelkipásztor nem szívesen avatta be őt az egyház számadásá12 A témát érintő legújabb szakirodalom: KozÁRI MÓNIKA: A nyugdíjrendszer Magyarországon Mária Teréziától a második világháborúig. Bp., 2012. >3 Szemere, 1845. II. köt. 206. p. Szemere, 1845. II. köt. 208. p.
