Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Pályi Kata Zsófia: Az egyházi özvegy-árva tár megalapítása a Tiszáninneni Református Egyházkerületben. Szemere Bertalan intézeti terve 1838-ból
A7. egyházi özvegy-árva tár megalapítása a Tiszáninneni Református Egyházkerületben 37 lehet a pap sorsát biztosítani a reformátusoknál? Születésének kétszáz éves évfordulóján, 2012-ben kiváltképp időszerűvé vált, hogy a református Szemere arcképével foglalkozzunk. 2. Jótékony intézetek tanulmányozása külföldön Az első ismert hazai lelkészi özvegykassza (1732) az özvegy-árva segélyezés egyik legelső magyarországi intézménye volt, mely szervesen kapcsolódott az európai reformmozgalom, a pietizmus magyarországi megjelenéséhez, és közvetlen kapcsolata mutatható ki a protestáns német tartományok hasonló özvegykasszáival. A protestáns lelkészek öngondoskodó intézkedései számos rokon vonást mutattak a céhekbe és más gazdasági korporációkba tömörülő városi mesteremberek, általában véve a homogén munka- közösségek és veszélyközösségek sajátos szokásaival (bányászok társládái, céhszabályok előírásai, a középkori kalandos társulatok fraternitásai). A18. század utolsó évtizedeiben és a 19. század elején felállított egyházmegyei önsegélyező lelkésztársaságok és özvegy-árva segélykasszák a hazai polgá- rosulási folyamat részeként szervesen illeszkedtek a korszak társaság- és egyletalapítási szokásához. Az egyházmegyei intézetek ugyanakkor csekély anyagi erővel rendelkeztek, és csupán szerény segítséget tudtak nyújtani a nehéz helyzetbe jutott családoknak.2 3 A Tiszáninneni Református Egyház- kerületben az egyházmegyei kasszákon túl az egyházkerületi Deficiensek Pénztárának felállításával is igyekeztek enyhíteni a terheken. A pénztárt Szűkösök Kasszájának is nevezték, melybe minden eklézsia, lelkipásztor és iskolamester évente adózott, a befizetett összegből pedig segélyt osztottak a rászorulóknak. Az 1830-as és az 1840-es években a modern értelemben vett biztosításügyi eszme teijedésével irányult rá a figyelem a lelkipásztorok és tanárok helyzetének megoldatlanságára. Fáy András (1786-1864), a reformkor híres politikus-írója nagy visszhangot kiváltó Óramutató című könyvében többek között a református egyház elavult kánonaival és az egyház sok tekintetben elmaradott voltával foglalkozott: „Confratemitatis systemajok is, mit megtartani ohajtnak, bizony avas egy portéka” - jegyezte meg a segélyezés régi rendszeréről, mely helyett a modern, polgári kori biztosítóeszme megvalósítását sürgetted „1839-ben 11 vén pap marad ki, csak egy tractusban! Tehát kenyér nélkül, tán nőkkel, gyermekekkel! Mennyi jó tervünk van egyház-szolgáink családinak nyugpénzzeli ellátása iránt, s ezek közt lelkes Szemere Bertalanunkká, ’s mégis évek alatt is nem történik 2 PÁLYI ZSÓFIA Kata: Protestáns lelkészi önsegélyező társaságok és özvegy-árva kasz- szák. In: „Taníts minket úgy számlálni napjainkat...” Tanulmányok a 70 éves Kosa László tiszteletére. Szerk.: Ifj. Bertényi Iván - Géra Eleonóra - Richly Gábor. Bp., 2012. (továbbiakban: Pályi, 2012.) 351-365. p.; Pályi Zsófia Kata: Öreg prédikátorok, özvegy prédikátorné asszonyok, és neveletlen árvák a református egyházmegye kebelében (1800-1834). In: Alsópapság, lokális társadalom és népi kultúra a 18-20. századi Magyarországon. Szerk.: Bárth Dániel. Bp., 2013.196-222. p. 3 FÁY András: Óra-mutató. Pest, 1842.141. p.
