Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 2. szám - SUMMARIES IN ENGLISH - Petrás Éva: The Social Teaching and the Social Question - The Reception of the Catholic Social Teaching among the Hungarian Catholic Intelligentsia, 1931-1944
Recenziók 107 is beszélve a korabeli sajtó széles körű kiaknázásáról, a korabeli statisztikák „megszólaltatásáról” stb. A rejtett zsidókvóta törvénybe iktatásához vezető utak bemutatásakor részletesen ismerteti az első világháború éveiben átalakult, radikalizálódott társadalmi kérdéseket, a menekültektől a felsőoktatásban „feltorlódott” évfolyamok okozta problémákig. Meggyőzően bizonyítja, hogy a menekült diákok nagy száma távolról sem indokolta volna a zsidó diákoknak az egyetemekről történő kitiltását. Az egyik legfontosabb tézise szerint meggyőzően cáfolja azt a közkeletű vélekedést, miszerint a numerus clausus célja valamiféle szociálpolitikai probléma (az lín. „értelmiségi túltengés / túlképzés”) kezelése lett volna. Kezdettől egyértelmű volt ugyanis, hogy a numerus clausus a zsidóságra irányuló diszkrimináció intézményesítését szolgálta, minden más egykorú magyarázat csupán ennek a diszkriminációnak az elleplezésére, relativizálására szolgált, ráadásul a zsidóságnak egy alaposabb (a gazdaság és a közélet minden területén érvényesítendő) kiszorítását készítette elő. Logikailag nem elválasztható az 1938-ban kezdődő, „számozott” zsidótörvényektől. Az 1920. évi XXV. te. elfogadására a kor antiszemita közvéleménye számos igazolást hozott fel, például azt, hogy a zsidók kevéssé vették ki részüket a háborús szenvedésekből, a Galíciából beözönlő zsidóság forgatta fel a magyarság erkölcseit, szorította ki a magyarságot a középosztály pozícióiból stb. E tételek azonban vagy nem feleltek meg a valóságnak (s mai szemmel is megdöbbentő, hogy a valóság mennyire nem érdekelte a döntéshozókat), vagy annyira bizonyosan nem, hogy intézményes, államilag végrehajtott diszkriminációt tegyenek indokolhatóvá. A bizonyos foglalkozási kategóriákban, társadalmi csoportokban mutatkozó „túlreprezentáltság” társadalomtörténeti folyamatokkal jól magyarázható jelenségei a politika világából a drasztikus beavatkozás igényét, reakcióját váltották ki. Kovács M. Mária jó érzékkel veti fel a kapcsolódó kérdéseket, például azt, hogy miért nem a középiskolákban érvényesítették a zsidókvótát, hanem az egyetemeken, miért pont az egyetemi antiszemita diákmozgalmak tudták kikényszeríteni a diszkrimináció érvényesítését. A válasz egyértelműen a szimbolikus jelentőségben ragadható meg, ez az eszköz látszott legalkalmasabbnak a zsidóság széles körben vélt „bűneinek” megbüntetésére, a felhalmozott társadalmi és gazdasági problémák levezetésére. A faji típusú antiszemitizmus ugyanakkor idegen volt az 1918 előtti elittől, például Tisza István politikájától is, míg az 1919-1920-ban alakult rezsim tudatosan támaszkodott a bűnbakképző politizálásra, amely elsősorban az antiszemitizmusban öltött testet. Utóbbi megfékezését, jelentőségének kisebbítését vagy relativizálását alapvetően csak a rezsim külpolitikai okai magyarázták. A kötetben a szerző gyakran visszatér a numerus claususszal kapcsolatos tévhitek, legendák eloszlatására. így például arra, hogy 1928-ban eltörölte a magyar törvényhozás a sokat vitatott jogszabályt. Valójában „eltörlésről” szó sem volt - mutat rá meggyőző érveléssel, csupán a faji paragrafust érvényesítő jogszabály-szöveg átnevezéséről, amely távolról sem akasztotta meg a zsidóság egyetemeken tapasztalt diszkriminációjának folyamatát. (Jól mutatja ez a tény, hogy a Horthy-rendszer csak arculatjavító intézkedésként, külföld előtti országimázsként tekintett a numerus clausus módosítására, a zsidóság diszkriminációját jelentő lényeget változatlanul fenntartotta.)
