Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)

2013 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Molnár Sándor Károly: Benkő István és a Tanácsköztársaság

Benkő István és a Tanácsköztársaság

21

legtöbbet ígérő, fiatal segédlelkészét, Szabó Imrét (1891-1955). Azonban az ő helyzete rendkívül kényesnek bizonyult.”1

A legtöbb esetben a fentihez hasonló korrajzokból építkeznek a 20. század elejének egyháztörténetét bemutató memoárok.2 * Ezen szubjektív beszámolónak lehet egy másik, a köztörténeti kutatásokhoz illeszkedő olvasata is. Bodoky Richárd arról számolt be, hogy a Tanácsköztársaság ideje alatt a fiatalok voltak aktívak, az idézetből is kiolvasható egyfajta generációváltás lehetősége. Ezt alátámasztja az említett személyek születési idejének egybevetése, azaz a legtöbben az 1880-as években látták meg a napvilágot. Tehát, a budapesti református egyházközségben történt események vizsgálatánál azt láthatjuk, hogy az harmonizál az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó időszakának, valamint az azt követő időszak társadalomtörténetében megfigyelhető generációváltásaival. Tovább erősíti a generációváltás melletti érvet az 1921. évi püspökválasztás a Dunamelléki Református Egyházkerületben. Összesen hét jelölt közül választhattak a gyülekezetek, a két legtöbb szavazatot kapott jelölt (Ravasz László és Kováts J. István) is a fentebb említett „fiatalabb generációhoz” tartozott.3 Bár jelentős különbség volt a két püspökjelölt között, azt bizonyosan tudjuk, hogy közöttük, valamint az előbbi idézetben szereplők között a kollegialitási kapcsolatokat jelentősen meghaladó, erős baráti viszony is létrejött. A református egyházban, közelebbről a budapesti és agglomerációs egyházközségek történeti emlékeinek értékelésekor előkerülő személyes hangú visszaemlékezésekből a Pareto-féle elméletre gondolhatunk. Arra, hogy az egyház vezetésében, illetve vezetőinek cseréjekor egyfajta „oroszlánok” és „rókák”4 párharcát láthatjuk, amit az eseményekben résztvevők maguk is megfogalmaztak:

1 BODOKY RICHÁRD: Égi sziget. Jövevények és vándorok. Családtörténeti töredékek III. (1919-1922) Bp., 1999. (továbbiakban: BODOKY, 1999.) 37-39- P- A „nagypapi réteg” fogalma nem hivatalos egyházi gyűjtőnév, általában ez alatt értették az esperesek, egyházkormányzók közösségén túl a kiemelt nagy, városi gyülekezetek vezető lelkészeit. KIÉ = Keresztyén Ifjúsági Egyesület.

2 Pl.: Kováts J. István: Egy élet prédikációja. H.n., é.n. [2005] (továbbiakban: Kováts,

2005.) 200-202. p.

4 HATOS PÁL: „Ravaszról azt hallom, szabadkőműves, jó lesz vigyázni!” Református püspökválasztás a Dunamelléken 1921-ben. In: Kommentár, 2012. 3. sz. 49-65. p.

4 Az „oroszlánok”: „Nem nyitottak a világ változó viszonyaihoz való alkalmazkodásra, és ezért uralmuk esetén a társadalom elkerülhetetlenül a megmerevedés, a lemarás fázisába kerül.” A „rókák”: „Felismerik a kor követelményeit és igyekeznek hozzá alkalmazkodni, sőt újításaikkal egyúttal a társadalmi-gazdasági fejlődés hajtóerői. Ugyanakkor visszariadnak, igazában nincs meg bennük az elhatározottság és a képesség az erő, az erőszak alkalmazására, és ezért ha uralomra kerülnek, hatalmuk rendkívül labilis. Uralmuk alatt a társadalom kétségtelenül előrehalad, de ugyanakkor a kormányzás és az uralom rendkívül költségessé válik, mert uralmukat - erőszak híján - csak az elégedetlenkedő rétegek és az uralomra törők megvesztegetésével, megfizetésével tudják biztosítani.” Illés Iván: Nemzedékek, elitek, ciklusok. Bp., 1991.15. p.