Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)

2013 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Molnár Sándor Károly: Benkő István és a Tanácsköztársaság

22 Egyháztörténeti Szemle XIV/2 (2013) „Az új helyzet a mi munkánkat is más keretekbe kényszeríti, hogy elké­szülve rá, hogy mire hazaérsz, a tekintetben befejezett tények fogad­nak. Ha más nem, a lakáshiány fogja ezt siettetni. A Tanácsköztársaság megalakulásakor mi is elérkezettnek láttuk a lé­lektani pillanatot arra, hogy nekifeszüljünk az egyházi reformnak. Tet­tünk néhány energikus lépést [Gombos] Ferivel és [Deme] Lacival az élünkön, pillanatnyi eredményekkel, de most - amint én látom - al­konyukéban van az egész akció a reakciósok aknamunkája, s a magunk gyerekes állhatatlansága miatt. Nagy baj a mi öregeink mozdíthatatlan maradisága, s az, hogy ők tátott szájjal, értetlenül nézik az új világot, de még nagyobb a baj az, hogy a mi kis csoportunk soha nem tud cél­tudatosan dolgozni, az erőviszonyokkal számot vetni s kitartani. Azért sok jó szolgálatot tettünk a magunk eszményeinek, s nagy bizalommal, s igen otthonosan élünk az új társadalmi rendben, mélyen meg va­gyunk róla győződve, hogy a kommunizmussal együtt felkelt a mi na­punk is, és soha nem képzelt fejlődés útjára léptünk március végén. Röviden szólva: lelkiismeretünkben és munkánkban megbarátkoztunk az új renddel.”5 Az egyház életében elitváltás - hasonlóan a köztörténethez - szintén az 1920-as évek elején következett be. A „Benkő István és társai” perének felelevenítésekor figyelembe kell venni a generációváltás nagy nyertesének, Ravasz Lászlónak a véleményét, aki egy nekrológban így összegezte azt: „Éltem egyik nagy ajándékának tartottam mindig azt, hogy kitűnő munkatársaim voltak: Muraközy Gyula, Szabó Imre, Victor János, Benkő István, hogy csak a dunamellékiek közül említsek néhányat. Mindegyik félig tanítványom, félig tanítóm volt, amint ez igazi barátok között szokott lenni életkor és szolgálati viszony ellenére is.”6 7 Az előbbi sorok önmagukban nem tűnnek érdekesnek, akkor sem, ha egy nekrológ formai és tartalmi sajátosságaira tekintünk. Ami igazán érde­kessé teszi, az a szerző és az írás pillanata. Ravasz László nyilvános írói pályafutása a politikai ellehetetlenülésével együtt szakadt félbe. így mond­hatni, hogy 1956 utáni írói pályafutásáról szinte semmit sem tudunk. Sőt, történészek, egyháztörténészek, politológusok alig foglalkoztak Ravasz László 1956 utáni írásaival, még kérdésfelvetés szintjén is csak szőrmen­tén.? Ugyanakkor családi kapcsolatai révén elemzik a Ravasz-Bibó kapcso­latot,8 az 1921 és 1948 közötti egyházkormányzói tevékenységét vagy 1956­5 Fiers Elek levele Victor Jánoshoz, 1919. április 13. - Dunamelléki Református Egy­házkerület Ráday Gyűjteményének Levéltára (továbbiakban: RL.) C/99. 4. dob. 6 Ravasz László: Benkő István. In: Túl életen és halálon. Benkő István rákospalotai lelkipásztor élete. Szerk.: Szabó Imre. Kiskunfélegyháza, 1998. 7. p. 7 Ez alól kivétel, sőt hiánypótló tanulmányok: Kosa László: A leányfalui évek. „Ki most Guttenberg előtti időben él”. In: Ravasz László emlékezete. Szerk.: Kosa László. Bp., 2008. 136-159. p.; Hatos PÁL: Ravasz László, az olvasó - A sárospataki Ravasz ha­gyatékból. In: Kommentár, 2010. 3. sz. 67-82. p., kiiln. 78-82. p. 8 Erre a problémára utal pl.: Halmos Károly: Teológiai politika. (Tóth-Matolcsi Lász­ló: Műhely a lehetetlenséghez. Kapcsolódási pontok Bibó István és Ravasz László életművében.) In: Holmi, 2011. 8. sz. 1052-1062. p. (Könyvismertetés.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom