Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Molnár Sándor Károly: Benkő István és a Tanácsköztársaság
Közlemények Benkő István és a Tanácsköztársaság Molnár Sándor Károly A közelmúltban vizsgált levéltári dokumentumokból jobban megismerhető a magyar református egyház tanácsköztársaság alatti, valamint az azt követő tárgyalások és nyugalmi időszak története. Voltak olyan történészek 1945 és 1989 között, akik leginkább csak a 133 nap eseményeire fókuszáltak, mégsem találtak az e tanulmány alapját képező dokumentumokra. Azért lényegesek ezek a források, mivel a Tanácsköztársaság alatti református lelkészi megnyilatkozások tartalmáról a legtöbb esetben csak kivonatokból és visszaemlékezésekből értesülünk, legtöbbször másodlagos vagy harmadlagos forrásokra hagyatkozunk. A most közlésre kerülő dokumentumokból világosan kirajzolható egy elvi kép, ami nélkül nem lehetséges az események megértése. Még mielőtt azonban a címben szereplő személyre és ügyének dokumentumaira térnénk rá, kiindulásnak egy részben kortárs visszaemlékezést érdemes áttekinteni. Az emlékező a Tanácsköztársaság idején alig 10 éves, de családi szálai, valamint az általa használt források és későbbi egyházi munkássága autentikus forrássá teszi a következő korszakos értékelést: ,A századvégi, maradi nagypapi réteg utolsó mohikánjai egy-két kivételtől eltekintve is érdekesek, ezek közé tartozott Haypál Benő (1869- 1926) is, szemben állt minden egyházi reformmozgalommal, ébredéssel. Először Szabó Aladár (1860-1944) tudta áttörni ezt a frontot, s éppen a világháború végén jelentek meg a küzdőtéren, persze főként kápláni, hitoktatói sorban azok a fiatalok, akik részben az ő inspirációjára létrejött egyesületekben, a KIE-ben, a Bethániában, a Lorántffyban, majd mind többen, főként dr. Victor János (1888-1954) hatása alatt, a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség kis létszámú, de országos konferenciáin olyan döntő hatásokat kaptak az evangéliumból, hogy egész életüket odaszánták az egyház megújulására. [...] Amikor Kunfi Zsigmond (1879-1929) egyházellenes támadása megindult, a Diákszövetség fiatal lelkésztagjai, közöttük Forgács Gyula (1879-1941), Benkő István (1889-1959), Deme László (1889-1987), Bereczky Albert (1893-1965) és az idősebbek közül Csűrös István vezér nélkül vették fel a harcot az evangélium ügyének megmentéséért. Valamennyien bizonyságot tettek már korábban is arról, hogy céljuknak tekintik a társadalmi igazságtalanságok megváltoztatását. Nem is egy mögött munkásgyülekezetekben szerzett tapasztalatok álltak, s a proletariátus tagjai között több, most befolyásossá vált hívük közül. A nagy kérdés elsősorban abban jelentkezett, hogy kikben számíthatnak szövetségesekre. A nagypapság megbénult. Csak az evangéliumi egyesületekkel foghattak össze. Elsősorban a Lorántffy Zsuzsanna Egyesülettel és a Bethániával. A Lorántffy élére alig néhány hónappal korábban hívta meg Szabó Aladár Szilassy Aladáron (1847-1924) keresztül a Dunántúl
