Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 1. szám - RECENZIÓK - Tóth Krisztián: Rizzi, Filippo: Quelli che fecero il Concilio. Interviste e testimonianze
Recenziók 121 Megszólaltatásukkal a szerzőnek nem célja, hogy a Corriere della Sera újságírójához, Alherto Cavallarihoz vagy a L’Espresso újságírójához, Carlo Falcomhoz hasonló nagyszabású, részletes beszámolókat készítsen, sem pedig a zsinat történetének újraírása, pusztán az események polifónikus bemutatása. Továbbá szeretne rámutatni, hogy - a közhiedelemmel ellentétben - nem pusztán az újítók és a konzervatívok küzdelme volt, hanem valami sokkal összetettebb és dinamikusabb dolog, mely talán nem jött át maradéktalanul a külső szemlélőnek a korabeli újságokon keresztül. Filippo Rizzit különösen a teológiai látásmódok gazdagsága, a problémakörök emelkedett stílusú megvitatása, a szakértők és püspökök háttérmunkáját mozgató kifinomultság fogta meg. Mindezek a kötetből is tükröződnek. Mindegyik megszólaltatott személyiség másért érdekes. Igaz, a szerepeltetésük sorrendjének miértjére nem sikerült választ kapnom, mivel ez a bevezetőben nem szerepel. Sem az egyszerű ABC sorrend, sem a születési sorrend, de még csak a származás sem jelenthette ennek alapját. Bár bizonyos logika azért megfigyelhető: áltálában ugyanahhoz a „csoporthoz” - például: újságírók, zsinati atyák stb. - tartozókat hozza egymás után, míg köztük a nagyobb számban kérdezett teológusokat elszórtan szerepelteti. A szerző továbbá arról sem nyújt eligazítást, hogy miért pont ezekre a résztvevőkre esett a választás, miközben nemcsak olasz, francia és svájci résztvevők élnek még (vö. 69-70. p.), illetve hogy sem üdítőrekát - akik közül szintén többen élnek még -, sem katolikus megfigyelőket miért nem szerepeltetett. Másfelől viszont nagyon dicséretes, hogy a szerzőnek gondja volt rá, hogy szándékához híven polifónikusan építse fel a kötetet, az inkább újításokat szorgalmazók mellett olyan embereket is megszólaltasson, akik több kérdésben konzervatív álláspontot képviseltek. Az meginteijúvoltak- nak feltett kérdések ugyanakkor tudatosak, sőt célzottak, látszik rajtuk, hogy alapos felkészülés előzte meg azokat. A riporter tehát tájékozódott az adott személyiségnek a zsinaton, ahhoz kapcsolódva, illetőleg azután betöltött szerepéről, kapcsolatrendszerérői és a történeti háttérről a rendelkezésre álló szakirodalom alapján. Sokszor az olvasónak is bizonyos előismeretekkel kell rendelkeznie ahhoz, hogy megértse, miért pont az adott teológus, könyv vagy séma után érdeklődik éppen a szerző. Ehhez némi fogódzkodót nyújthat a kötet végén szereplő alapvető dátumokat tartalmazó kronológia, illetve az elmélyülést segíti a legfontosabb témában íródott könyveket felsorakoztató szakirodalom-lista. Az interjúk többségénél, illetve az összekötő szövegnél a leíró, elbeszélő stílus jelenik meg, például az olvasó elképzelheti belőle az interjú helyszínét - többnyire egy-egy szóban az adott egyházi vagy világi személyiség lakását -, megtudhatja az interjú- alany életkorát és röviden azt is, hogy á zsinat idején milyen pozíciót töltött be. A kötetet Loris Capovilla tanúságtétele nyitja, aki XXIII. János pápa titkára volt, majd VI. Pál pápa nevezte ki zsinati szakértőnek, s lakásában minden az egykori pápára emlékeztet. Jelenleg 97 éves, de nagyon tisztán emlékszik azokra az évekre. A zsinat gondolata megszületésének, kiformálódásának hátteréről oszt meg értékes információkat. Szerinte a zsinati tervben lényegi változás nem volt a meghirdetéstől a megnyitásig. A fő jelszavak a megnyitásakor a „hűség és megújulás” voltak, amely azt sugallja, hogy a zsinat megújulást hozott a hagyományok talaján állva. A vele
