Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 1. szám - RECENZIÓK - Tóth Krisztián: Rizzi, Filippo: Quelli che fecero il Concilio. Interviste e testimonianze
122 Egyháztörténeti Szemle XIV/1 (2013) készített interjú az Ottavianiról kialakult kép formálásához is hozzájárul, hangsúlyozva, hogy sok ülésen a zsinati többséggel szavazott. Véleménye szerint VI. Pál és XVI. Benedek voltak a zsinat hűséges folytatói, a határozatok gyakorlatba átültetői. Őt két egykori zsinati szakértővel készített interjú követi, Georges-Marie Cottierrel, illetve Roger-Marie Etchegarayval. Az előbbi újságcikkeket is írt a Tribune de Génévé-nek, bár ezek saját véleménye szerint meglehetősen teológiaira sikeredtek és a Dignitatis humanae kidolgozásában vett részt, valamint Congar kérésére a Nostra aetate hoz szerkesztett kommentár kötetet. Véleménye szerint VI. Pál volt a zsinat „grande spirito"-ja, aki mindig megtalálta az egyensúlyt a kisebbség és a többség között. Etchegaray bíboros pedig többek között Helder Camara-ról és Marcel Lefebvre-ről idéz fel emlékeket, az előbbinek pasztorális elkötelezettségét hangsúlyozva, az utóbbiról pedig kiemelve, hogy két kivétellel minden zsinati dokumentumot aláírt. Utánuk két, akkor az államtitkárságon dolgozó fiatal pap következik: Paul Poupard és Achille Silvestrini. Az előbbi mindkét pápáról felelevenít emlékeket. Véleménye szerint a zsinati dokumentumokban minden olvasatra lehet valami pluszt, újat felfedezni. A Dignitatis humanaeről és a Gaudium et spesről mesél, ezen utóbbi kapcsán egy II. János Pál pápával kapcsolatos történetet is említve, aki felhívta a figyelmét e dokumentum fontosságára, amikor a Nemhívők Titkárságának élére nevezte ki. A másik akkori fiatal pap, Achille Silvestrini főleg az újságokból tájékozódott a zsinat menetéről, a reformokat szorgalmazókkal értett egyet. Szerinte a zsinati orientáció váratlan gyümölcse volt az Ostpolitik, amely megnyitotta a párbeszéd lehetőségét a keleti országokkal - mondja ezt az a Silvestrini, aki később a Keleti Kongregáció prefektusa lett. Különösen érdekes a következő interjú, Roberto Tuccival, a Civiltá Cattolica akkori szerkesztőjével, egyben zsinati szakértővel. Az inteijúból - amelyben több zsinati dokumentum megszületésének körülményeit idézi fel - a sajtó befolyásolásával, tömegformáló erejével kapcsolatban olvashatunk történeteket. Például XXIII. János és Canterbury érseke közti találkozóról Tardini államtitkár kérésére nem írhatott történelmi jelentőségű eseményként, pedig kétségtelenül az volt, mivel az angliai katolikusok helyzetére kellett tekintettel lenni. Az egykori szerkesztő után a római Pápai Biblikus Intézet két akkori docense szólal meg. Közülük a 2012 augusztusában elhunyt Carlo Maria Martini írásban juttatta el visszaemlékezését a szerkesztőhöz. Ő az Avveniren keresztül követte az eseményeket, Albert Vanhoye pedig a zsinat idején Stanislao Lyonnet professzort helyettesítette. A vele készült inteijú a biblikusok szemszögéből láttatja, hogy mit jelentett számukra a zsinat, különösen a Dei Verbum konstitúció. Utánuk ismét egy zsinati szakértő, a tomista Battista Mondin következik, akinek a zsinat alkalmat adott Aquinói Szent Tamás megvédésére, és aki szerint a zsinat határozatai még nincsenek minden tekintetben átültetve a gyakorlatba. Majd két hosszabb lélegzetvételű inteijú jön, amely két zsinati atya, Luigi Bettazzi ivreai kiérdemesült püspök és Giovanni Canestri genovai kiérdemesült érsek, bíboros szemszögéből mutatja e történelmi jelentőségű eseményt. Az előbbit 1963 októberében Bolognában szentelték püspökké, Giacomo Lercaro segédpüspökévé. Viszont a zsinat előkészítésében már korábban részt vett a szemináriumi és a katolikus nevelés bizottság tagjaként. Mind Lercaroról - aki bár olasz volt, a zsinati többséggel tartott -,
