Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)
2012 / 4. szám - RECENZIÓK - Szigeti Jenő: Ecclesia Agathae. A 250 esztendős perenyei templom tanulmánykötete és népének hanglemezei
116 Egyháztörténeti Szemle XIII/4 (2012) Ebben először Szalai Veronika történész gazdagon dokumentált tanulmányát olvassuk Perenye népe a 17. században és a Szent Ágota-templom építése idején (1761—1768) címmel. A dolgozat a falu társadalomtörténeti helyzetét tálja fel figyelemre méltó pontossággal. A község a korai középkortól a rohonci vár tartozéka volt, amely a 15. században a Németújvári család birtokába került, majd 1527-ben Batthyány I. Ferenc, aki a mohácsi csatából élve hazakerült, királyi adományként kapta meg a falut. A török megjelenésével, a magyar és kisebb részben német lakosú község, a horvát katolikusok betelepedésével szaporodott. A község lakossága a 18. században bekövetkező békésebb évek hatására növekedni kezdett. A tanulmány az úrbérrendezési adatok, valamint a fennmaradt anyakönyv alapján ismerteti a falu gazdasági, társadalmi helyzetét, sorra véve a falu családjait a templomépítés idején. A 250 éves perenyei Szent Ágota templom és az egyházközség történetét Rétfalvi Balázs történész tanulmánya ismerteti a legrégebbi időktől a közelmúltig. Megtaláljuk a tanulmányban a régi templom feltételezett rekonstrukciós rajzát, és a rá vonatkozó írásos emlékek adatai alapján mindazt, amit erről tudhatunk. A falu az 1550-es évek végén protestáns lett, csak a beköltözött horvátok maradtak meg katolikusnak. Még a 17. század végén is a falu lakosságának több mint a fele protestáns volt. A tanulmány bemutatja a község és a környék rekatolizációjának folyamatát, ami a 18. században a királyi hatalom hathatós segítségével teljesedett ki. A templom építéstörténete, berendezési tárgyainak leírása, gyarapodása, a templom anyagi alapjainak és gazdálkodásának bemutatása jól dokumentált, mintaszerű írássá teszi ezt a gazdag levéltári forrásokra támaszkodó tanulmányt. A kötet különleges, igazi értéke Medgyesy S. Norbert Perenye vallási élete, szakrális és zenei néphagyománya című, csaknem kétszáz oldalas monográfiája, melyben a ma 810 tagot számláló fília vallásgyakorlatát teszi vizsgálata tárgyává. Saját papja a legújabb korig nem volt a községnek, ezért 1937-ig minden misére és liturgikus szertartásra az anyaegyházba, a gencsi Szent Jakab-plébániatemplomba kellett járniuk a perenyeieknek. Csak búcsúkor és az azt követő vasárnapon, illetve még néhány alkalommal tartott a plébános Perenyében misét. Ez lehetőséget adott arra, hogy a faluban a paraliturgikus néphagyomány tovább éljen és virágozzon. A vallási közösség építésének és irányításának munkálói a falu katolikus iskolájának tanítói voltak. Ők voltak a kántorok, ők tanították a máig fennmaradt népénekeket. A tanulmány mintaszerűen elemzi a tanítók szerepét a falu vallási életében. A népi vallásosság fenntartói a licenciátus megszűnése után a búcsúvezetők, az énekes emberek, a szentemberek és szentasszonyok voltak. Ezeknek működéséről a perenyei vizitációs jegyzőkönyvekből hírt kapunk. Énekkincsük eltért a hivatalosan használt énekeskönyvekétől, amit kéziratban őriztek és örökítettek tovább nemzedékről nemzedékre. A Perenyei kéziratos énekeskönyv 1855-ös dátummal ránk maradt, kéziratos lapokból összevarrt füzet, melyben elsősorban a búcsújárások énekei, esőért könyörgő énekek és más paraliturgikus eseményekre való énekszövegek maradtak fenn. Perenye vallási életére jelentős hatást gyakoroltak a szombathelyi szerzetesrendek, a ferencesek, a domonkosok és a környéken élő remeték. Hatásuk abban is megmutatkozik, hogy Perenyén is megtaláljuk a kordaviselőket, az Oltáregyletet, az Élő Rózsafüzér Társulatot, amelyek a barokk népi
